Gárdonyi Géza – A láthatatlan ember – 33-65. fejezet – Olvasónapló

60. fejezet

Zéta tehát Attila rabszolgái közé kerül műveltsége miatt. Az lesz a feladata, hogy segítsen összeszámolni és felértékelni azt a hatalmas zsákmányt, amit a hunok magukkal hozták.

Zéta számára ez unalmas és egyhangú munka. Mégis vannak vicces jelenetek. A becsüsöket egy Turzó nevű vén hun vezeti, ő mondja meg, hogy ránézésre mi mennyit ér.

Zéta döbbenten figyeli, ahogy az öreg hun a számára ismeretlen drágaköveket ócska gomboknak nevezi és valós értékük töredékért jegyzi fel. Zéta persze kineveti, mire az öreg hun megdühödik.

Szerencsére Attila éppen arra jár.

„- Urab – mondja Turzó mérgesvörösen -, ezek a hitvány rabok… De föl köllene kötni egyet példaképpen.
Atilla kérdőn néz ránk.
A ravók reszketve hallgatnak.
Végre én szólalok meg latinul:
– Felséges uram, értékes kameák vannak itt, amelyek megérnek egy kis országot, és Turzó főbecsüs úr néminemű fületlen gomboknak értékeli őket. Iratja ötvenével egy szolidusra.
S belemarkolok a kameákba, s tartom a király elé:
– Győződjél meg magad, felséges uram. Íme, csak találomra markoltam bele, s itt van egy Vénusz-kép, amint Vénusz kiemelkedik a tenger habjaiból. Micsoda remek finomságú faragvány ez! Még a hullámok habja is ki van faragva. S a gyönyörű testen csak éppen hogy az erek nem látszanak! Hiszen ez királyi koronába való ékesség!
Atilla a kezébe veszi a kameákat, és szemléli figyelmesen.
– Ezeket a kameákat – szólal meg aztán nyugodtan -. vigyétek az én kincstáramba. Te… hogy is hívnak?
– Zéta, uram.
– Te, Zéta, segíts a becsüs uraknak az ilyen értékek megítélésében. Ami kiváló, magamhoz váltom. Te meg, öreg Turzó, ha valaki akkor nevet, mikor haragszol, tanítsd becsületre akárha karddal is.”
 

Attila Zéta helyett egy milánói nemes feleségét ajándékozza Csáthnak, akiért cserébe szép váltságdíjat lehet várni. Zéta feladata, hogy a patriciusné váltságdíjáról szóló leveleket megírja, emiatt gyakran van Csáthéknál, aminek őszintén örül, hiszen így Emő közelében lehet.

Közben Attila is felfigyel Zéta képességeire, a fiú gyorsan lépdel felfelé a rabok ranglétráján, hamarosan már Attila első rabjai között van, mindig őt hívják, ha idegen követek érkeznek és tolmácsolni kell.

„Az boldog időszak volt az életemben. A rabok már köszöntek nekem is, mint az uraknak, a szabados ravók, mintha ők volnának a rabok, s én a szabad, úgy viselkedtek. Mindenki azt jósolta, hogy Atilla felszabadít és vagyont ad. Gazdag és hatalmas leszek, mint Oresztész, aki szintén rongyos rabszolga volt, hozzám képest tökkolop, s hogy páválkodik a hun mágnások között!”

Zéta – a levélírás miatt – sok időt tölt Csáthéknál, gyakran marad kettesben Emővel is.

„S a csendben megszólal Emőke halkan, álmatagon:
– Hogy vagy odaát?
– Kérdezheted-e, kisasszonyom? – feleltem hálás tekintettel. – Csak éppen hogy élek. De csak addig élek én, kisasszonyom, ameddig leány vagy.
– Bizonnyal sokáig élsz.
Ránéztem. Az arca mélázó volt. Isten tudja, mire gondolt.
Kis idő múlván megint kérdezett:
– Látod Átillát gyakran?
– Látom. Tegnap is beszélt velem.
– Beszélt? Mit beszéltetek?
S az arca megélénkült. A szeme várakozással tapadt az arcomra. Az a bűbájos szeme, az a csupa titok és csupa zene szeme.”
 

És Emőt minden egyes alkalommal csak az érdekli, hogy mi van Attilával, mit csinált, mit mondott. Zéta pedig még mindig nem veszi észre a nyilvánvalót, Emő szerelmes a hun királyba.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!