Gárdonyi Géza – A láthatatlan ember – 33-65. fejezet – Olvasónapló

63. fejezet

Tavasszal a hunok a bizánci hadjáratra készülnek. Előtte azonban még megtartják Attila és Ildikó esküvőjét.

Hatalmas népünnepély ez, napokig tart, Attila 1000 meghívottnak rendez vacsorát. A hunok az utcákon ünnepelnek, mulatnak, éljeneznek.

Köztük van a Csáth család is Zétával.

„Amint ott állok, megpillantom a csoportban Csáthék cselédségét s köztük Dzsidzsiát. A leány az első sorban állt Gyöngyi mellett, és a fáklyák fénye megvilágította.
Meglepett annak a leánynak a szépsége.
Mi volt ő, mikor először láttam: füstös, éretlen gyerkőc. Most az arca fehér és gyöngéden piros. Fekete két szeme, mint két fekete pillangó. A haja dús. Keze, lába formás. Csak beleütődött a szemem, és elámult rajta.”
 

Zéta tehát végre észrevette Dzsidzsiát, már nem csak a kis, buta rabszolgalányt látja benne.

„Továbbsétálunk.
Egyszer azt érzem, hogy Dzsidzsia karja remeg.
– Fázol talán? – kérdem gyöngédeden.
Mert tavasz elején voltunk még akkor.
– Nem – felelte.
S boldogan nézett reám.
– Mily szép vagy, Dzsidzsia! – bámultam reá. – Tudod-e, hogy az imént csodálkozva néztelek?
Elpirosodva, mosolyogva vont vállat:
– Mi haszna vagyok szép – rebegte -, nem ér az nekem semmit.
– Nono, sose hallottam még, hogy valakit azért sajnáltak volna, mert szép. Te már hallottál effélét? Nos, hát akkor nagy sajnálatot érdemelsz te is.
És ahogy a karja a karomban pihent, láttam, hogy a keze is formás.
Hallgattunk.
Ha Emőke nem volna a világon – gondoltam -, ez a leány éppen jó lenne énnekem.
De ez csak átszálló gondolat volt. Mikorra hazaérkeztünk, szórakozottan búcsúztam el tőlük. A következő nap reménysugarai villogtak már a lelkemben; holnap! Nekem is érkezik végre ünnepem! Ragyogó, nagy, szép ünnepem!”
 

Attilának ugyanis az a szokása, hogy a nősülése alkalmából fel szokta szabadítani a legfontosabb rabjait. Zéta már elérte ezt a szinten, fontos tisztséget tölt be. Méltán számít rá, hogy Attila felszabadítja, sőt vagyont, fegyvereket, esetleg saját rabszolgákat is kap.

Ha ez megtörténik, akkor már, mint szabad, vagyonos ember, aki Attila belső köréhez tartozik, esélye lehet arra, hogy megkérje Emő kezét. Az olvasó persze tudja, hogy ez csak hiú ábránd, de Zéta komolyan hisz benne, hiszen évek óta ezért küzdött.

Bekövetkezik azonban a katasztrófa.

Az esküvőt – és Attila nászéjszakáját – követő napon mindenki későn kel.

„- Meghalt! – szakadt ki a szó az emberből, de valami oly iszonyú hangon, mintha a szíve szakadt volna ki a száján.
Mintha villámütés ért volna mindenkit. A gondolkodás megállt az emberekben. Hogy ki az, aki meghalt? – senki se merte kérdezni. Oly elképzelhetetlen szörnyűség volt, hogy nem hittünk a fülünknek.
Végre a fővezér ajka mozdult meg, mintha lélekfojtó álomban rebegné:
– Megölték…
– Nem tudok semmit – hörögte Edekon -, az asszony sikoltott, és én berohantam. Átilla… ott fekszik… hanyatt… Kiáltok neki: Uram!… Rázom…, nem felel…
S az ember a falnak dőlve zokog.”
 

Attila, Isten ostora, a hunok királya és a fél világ leigázója tehát halott.

„Az urak sápadtan tolongnak be. Engem is sodornak magukkal. A kettős szárnyú ajtó kitárul. Valami nehéz szag, meleg pince dohához hasonló. A szoba homályos sarkában térdel zilált hajjal, fátyolba burkoltan, reszketve és sírva Ildikó. A nagy diófa ágyon pedig ott fekszik Atilla hanyatt, mellig takartan, mozdulatlanul, iszapszín sárgán. Félig nyílt szája mintha véres volna.”

Nem derül ki, hogy valójában mi is történt vele, valóban megölték-e, vagy természetes halállal halt-e meg, de a hunok nagy része úgy gondolja, hogy Ildikó, a friss feleség mérgezte meg.

Kitör a gyász, nagy csapás ez mindenkinek:

• Attila hatalmas területen uralkodott, rengeteg népet, nemzetet, törzset tartott össze a személye. Halálával szét fog esni a hun birodalom, hiszen nincs kijelölt örököse. Viszont van sok fia, akik a hatalomért fognak versenyezni, ezzel megosztva a hunokat.
• Zéta elesett a lehetőségtől, hogy Attila felszabadítsa.
• Emő számára pedig végleg beteljesületlen marad Attila iránti szerelme.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!