Gárdonyi Géza – A láthatatlan ember – 33-65. fejezet – Olvasónapló

36. fejezet

Attila tehát követet és levelet küld Valentiniánusz császárnak Ravennába.

„Üdvözlet Valentiniánusz császárnak.

Megbotránkozással értesülök, hogy jegyesemet, Honoria húgodat zárva tartod.
Avagy nem tudod-e, hogy ő ezelőtt tizenöt évvel gyűrűt küldött nekem?
Nem tűrhetem, hogy a jegyesemet börtönben tartsátok, sőt követelem, hogy őt hozzám elbocsás­sátok, s vele az apai örökséget is kiadjátok.
Az öröksége pedig Konstantinosz hátrahagyott vagyonának a fele és a római birodalomnak is fele.

Atilla”
 

Ezek a követelések persze teljesíthetetlenek, de Attila azért megvárja a választ, ami hamarosan érkezik: Honoria hercegnőt nem lehet Attilának adni, mert már férjhez ment.

„Erre Atilla kitűzte a piros zászlót. Lovasokat küldött a világ minden tája felé, hogy a hadakat táborba szólítsák.”

És elkezdenek gyülekezni a nomád harcosok, törzsek, amiket a hunok leigáztak, vagy maguktól behódoltak: alánok, neurok, bellotonok, gelonok, baszternek, kazárok, rugok, scirek, turcilingek, herulok, kvádok, svábok, osztrogótok, gepidák, szarmaták, rokszolánok, jászok, fekete és fehér hunok.

Gárdonyi leírja minden törzs bevonulását, hogy néznek ki, milyen fegyvert hordanak, sokan magukkal hozták a családjukat is.

A rengeteg ember gyülekezése eltart ősztől január végéig. Attila februárban megszámoltatja a harcosokat.

„A számlálás napokig eltartott. Itt tízezer, ott húszezer, a jász maga ötvenezer, a gepida nyolcvanezer, a gót hatvanezer. Egy hétig számlálgattuk őket – már hát csak a vezérek szava szerint. Mikor már fölül voltunk a félmillión, abbahagytuk.”

Maga Attila is készül a hadjáratra, 22 szekér viszi csak a vezéri sátrának darabjait.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!