A Dekameron második napjának olvasónaplója novellánként
Második nap
A második nap ugyanúgy telik, mint az első, majd délután újra összegyűlik a társaság a réten és elkezdik mesélni a történeteket.
Emlékezzünk rá, a második napon mindenkinek olyan emberekről kell történetet mesélni, „akik különb-különbféle keserves hányattatások után, holott nem is reménykedtek benne, szerencsés végre jutottak.”
Második nap első novella
| Mesélő |
A novella |
| Neifile |
főbb szereplői |
helyszíne |
Arrigo, a német hordár
Stecchi, Martellino, és Marchese, az olasz
mutatványosok
Sandro Agolanti, a trevisoi fejedelem belső embere
A trevisoi fejedelem |
Treviso |
Élt Trevisoban egy Arrigo nevű német hordár, akit mindenki becsületes, szent életű embernek ismert. Arrigo halálakor megkondultak a trevisoi székesegyház harangjai, anélkül, hogy bárki lett volna a közelükben.
Ezt persze a trevisóiak csodának tartották és úgy értékelték, hogy a harangok bizonyára Arrigo szent élete miatt kondultak meg. Vagyis maga Arrigo is valószínűleg szent. Ezért Arrigót a székesegyházban ravatalozták fel és elkezdtek a holttestéhez járulni a nyomorékok, a vakok, hátha Arrigo csodát tesz és meggyógyulnak.
Ekkor érkezik a városba a három firenzei mutatványos, Stecchi, Martellino, és Marchese, akik érdeklődve figyelik a székesegyház körüli nagy tömeget. Hamarosan azt is megtudják, hogy mi az oka a nagy csődületnek. Ők is kíváncsiak lesznek, meg akarják nézni Arrigót, de nyilvánvaló, hogy a nagy tömegben esélyük sincs a „szent” közelébe jutni. Ekkor Martellinónak támad egy ötlete.
„Én nyomorékká torzítom magamat, te pedig egyfelől és Stecchi másfelől, mintha magam erejéből nem tudnék járni, támogatni fogtok, s úgy tesztek, mintha oda akarnátok vezetni, hogy a szent meggyógyítson engemet: nem akad senki, aki láttunkra ne adna helyet, és ne engedne előre.”
Így is tesznek, és persze odaengedik őket a szent koporsójához. Martellino ekkor úgy tesz, mint a szent tényleg meggyógyította volna, és a tömeg éljenez.
A három olasz csibész balszerencséjére azonban a tömegben van egy firenzei polgár is, aki ismeri őket.
„- Átkozott egy fickó: ki ne hitte volna, látván őt idejönni, hogy valóban nyomorék?
Mikor eme szavakat néhány trevisói ember meghallotta, nyomban ezt kérdezték:
– Hogyhogy? Hát nem volt nyomorék?
Felelte nekik a firenzei ember:
– Szó sincs róla: világéletében oly szép szál ember volt, mint akármelyikünk, de nincs ember, ki jobban értené emez komédiázást, hogy hogyan torzítsa magát bármiféle formába, mint magatok is láthattátok.”
A trevisóiak persze bedühödnek, amiért csúfot űztek a szentjükből, elkezdik ráncigálni Martellinót, lincshangulat alakul ki, Stecchi és Marchese alig tudnak kijutni a tömegből.
A csődületet figyeli a trevisói fejedelem testőrsége is és a trevisói polgármester, de nem tesznek semmit, hiszen – még – nem történt semmi olyan, ami hivatalos megavatkozást igényelve.
Marchesének persze szeretné kimenteni társukat a tömegből, de elég szerencsétlen ötlete támad, odarohan a polgármesterhez:
„- Az Isten szerelmére, van odabent egy gazfickó, ki ellopta erszényemet, melyben száz jó firenzei arany volt; kérlek, fogasd el, hogy visszakapjam pénzemet.”
Megvan a hivatalos indok, a fejedelem 12 testőre a polgármester parancsára kiráncigálja a félig agyonvert Martellinót a tömegből és a palotába viszik.
Martellino azonban cseberből vederbe került, mivel miután kiderül, hogy már tolvajlással is gyanúsítják az olaszt, a tömegből rögtön sokan jelentkeznek, hogy az ő erszényük is eltűnt.
A polgármester kihallgatja Martellinót, aki nem veszi túlságosan komolyan a vádakat.
„- Uram, én kész vagyok megvallani az igazat, de parancsold, hogy mindenki, aki engem vádol, mondja meg, mikor és hol loptam el erszényét, én pedig megmondom neked, mit követtem el és mit nem.”
A bíró így is tesz, az emberek pedig folyékonyan hazudnak, ki azt mondja, hogy 8 napja tűnt el az erszénye, ki azt, hogy 6 napja.
Martellino pedig hiába védekezik azzal, hogy csak aznap érkezett a városba, soha életében nem járt ott korábban, a közhangulat (és a bíró hangulata is) ellene van, kinéz neki a halálbüntetést.
Eközben Stecchi és Marchese kétségbeesetten próbálnak módot találni barátjuk kiszabadítására.
Visszamennek a szállásukra, ahol elmesélik a fogadósnak az egész történetet. Szerencséjükre a fogadós ismer egy Sandro Agolanti nevű nemest, a trevisoi fejedelem első emberét. Elviszi hozzájuk a két olaszt, akik neki is elmesélik a mulatságosan induló, de lassan tragédiába forduló történetüket.
Sandro Agolanti jót mulat a sztorin és pártfogásába veszi a két olaszt. Elviszi őket a fejedelemhez, akinek szintén tetszik a történet és parancsot ad, hogy Martellinót vezessék elébe. Ez kisebb nehézségekbe ütközik, mert a bíró – aki valamiért gyűlöli a firenzeieket – szentül elhatározza, hogy mindenképpen hóhérkézre juttatja az olaszt. A fejedelemnek azonban nem mondhat ellent.
Martellino tehát a fejedelem elé kerül.
„Mikor tehát a fejedelem elé került, és mindent rendre elmondott neki, könyörgött, hogy legnagyobb kegyelem gyanánt engedje őt távozni; mivelhogy mindaddig, míg el nem jut Firenzébe, szüntelenül úgy fogja érezni, hogy a hurok ott van a nyakán. A fejedelem jót hahotázott a furcsa eseten, és megajándékozta ruhával az atyafit, s mindhárman, miután megmenekültek eme roppant veszedelemből, reményükön felül, épségben és egészségben megtértek otthonukba.”
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Oldalak:
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
