Giovanni Boccaccio – Dekameron – Olvasónapló

Giovanni Boccaccio Dekameron című művének részletes olvasónaplója novellánként.

 

 

 

Néhány fontosabb infó, mielőtt belemerülünk a jóba. Ezeket természetesen már mindenki tudja, de nem árt átismételni őket:

  • Boccaccio 1348-1353 között írta meg a Dekameront. (Valószínűleg)
  • A Dekameron görögül 10 napot jelent
  • A mű alcíme: Galeotto herceg
  • 1348-ban pestisjárvány tört ki Firenzében, ez adja a kerettörténet alapmotívumát.
  • A mű 100 novellát tartalmaz, amiknek nincs címűk, és Boccaccio minden novella elején röviden összefoglalja az adott novella tartalmát.
  • A Dekameron legismertebb, legtöbbet elemzett novellája az 5. nap 9. novellája. Egy sorral feljebb már volt szó róla, hogy a novelláknak nincs címük, de valahogy nevezni kell őket, tehát ez a novella általában „A sólyom feláldozása” néven ismert. Olvasónaplóját itt találjátok, a novella részletes elemzését pedig itt.
  • A 100 novella többsége szatirikus hangvételű, de van közöttük jó néhány erotikus tartalmú is. Ezek mélyebb elemzésére az iskolai tananyagban – ki tudja miért? – általában nem kerül sor.
  • Boccaccio hosszú körmondatokat használ, ami miatt – főleg azoknak, akiknek kötelező elolvasni – nem könnyű olvasmány a Dekameron.
  • Ne ijedjetek meg, az unalmas novellák rövidek, a hosszúak többsége pedig érdekes, sőt néhány történet kidolgozása még a 21. századi olvasó szemével nézve is zseniális, bár ez csak a személyes véleményem

 

Olvasónapló:

Első nap
Második nap
Harmadik nap
Negyedik nap 
Ötödik nap 
Hatodik nap
Hetedik nap
Nyolcadik nap – Feltöltés alatt
Kilencedik nap – Feltöltés alatt
Tizedik nap – Feltöltés alatt




Giovanni Boccaccio – Dekameron – Harmadik nap – Olvasónapló

A Dekameron harmadik napjának olvasónaplója novellánként

Harmadik nap

A pénteket és szombatot tehát pihenéssel (és tisztálkodással) tölti a csapat, majd vasárnap reggel korán felkelnek és egy két kilométerrel arrébb fekvő birtokra vonulnak. Az nem derül ki, hogy melyiküké (vagy, hogy egyáltalán kié) a gyönyörű villa és a hozzá kapcsolódó vadaskert.

Az ifjak követik a szokásos protokollt, délelőtt séta, beszélgetés, játék, majd ebéd, utána kis alvás, majd összegyűlnek, hogy mindenki elmondja aznapi novelláját.

Ne feledjük a vasárnapi történetek kötelező témáját, amit még Neifile királynő határozott meg csütörtök este: „olyan embe­rekről beszéljünk, kik ügyességök révén valamely igen kívánt dolgot megnyertek, vagy vissza­szerezték azt, amit elvesztettek.”

Harmadik nap első novella

Mesélő A novella
Filostrato főbb szereplői helyszíne
Nuto, az öreg kertész
8 apáca
A fejedelemasszony
Massatto, a fiatal parasztlegény
Firenze

Firenze környékén volt egy apácakolostor, ahol 8 fiatal apáca élt egy fejedelemasszony felügyelete alatt.

A kolostor kertjét egy Nuto nevű idősebb kertész gondozza, aki hamarosan elunja, hogy az ifjú hölgyek unalmukban mindig megpróbálnak beleszólni a munkájába, ráadásul a fizetésével sem elégedett. Ezért felmond és visszatér szülőfalujába, Lamporecchióba.

Ott elmeséli az esetet egy fiatal, magas, jóképű, Massatto nevű parasztnak. Massatto pedig úgy gondolja, hogy a félreeső helyen lévő apácakolostor, benne 9 fiatal hölggyel, igazán megfelelő vadászterület lenne neki.

Vállára kapja a fejszéjét és jelentkezik a kolostorba Nuto megüresedett pozíciójára. Előtte azonban még átgondolja az esélyeit, és rájön, hogy egy egészséges, fiatal férfit aligha fognak alkalmazni egy szűz lányoktól hemzsegő ilyen, vagyis a farkast nem eresztik be könnyen a bárányok közé.

Ezért úgy dönt, hogy süket-némának és kissé ostobának fogja beállítani megát, mint akinek nem sok köze van a való élethez és az abban esetlegesen előforduló erkölcstelen dolgokhoz.

Massatto terve beválik, alkalmazzák a zárdában kertészként, a farkas tehát bejutott a bárányok közé.

Egy nap, amikor Massatto elfárad a munkában, leheveredik egy fa alá szundítani. Éppen arra sétál két apáca, akik persze úgy tudják, hogy a kertész süket-néma és éppen a Massatto számára megfelelő beszélgetést folytatják.

Az egyik apáca elmondja, hogy ő már sokat hallott arról, hogyan szereti egymást egy férfi és egy nő, és nagyon kíváncsi arra, hogy ez a gyakorlatban hogyan működik. A másik apáca nem ijed szabad szellemű, figyelmezteti társnőjét, hogy ők szüzességet fogadtak és egyébként sincs a közelükben a feladatra megfelelő férfi.

Az első apáca viszont mindkét problémát elhárítja, mondván, hogy a kolostor minden lakott helytől távol esik, senki sem tudja meg, mi történik a falai között és itt van a jóképű kertész, aki ugyan süket-néma, és kissé ostoba, de éppen ezért valószínűleg mindent megtesz, amit mondanak neki. Tehát remek példány a kísérlethez.

Massatto természetesen csak tetteti az alvást, mindet hall é örömmel vonul be a kertészlakba, hogy a hölgyek kísérleti alanya legyen. A két apácának megtetszik a mulatság és most már rendszeresen járnak Massattóhoz, akiről még mindig úgy tudják, hogy süket-néma.

Sürgölődésük persze nem maradhat sokáig titok, hamarosan a többi apácanövendék is felfedezi a titkos találkákat. Először jelenteni akarják a fejedelemasszonynak, de kíváncsiságuk erősebb.

Nem sok idő kell hozzá, Massattónak már nyolc ifjú apácát kell rendszeresen szeretni, persze ez nincs ellenére.

Egy alkalommal, amikor Massatto egy fa alatt piheni ki éjszakai munkálkodásának fáradalmait, amikor arra sétál a fejedelemasszony. Érthetetlen módon az apácák vezetőjét is elkapja a vágyakozás, és Massattót a cellájába hívja, ahol több napon és éjszakán keresztül kell szegény kertésznek a kedvére tennie.

Massatto most már komoly bajban van, hiszen 9 nőt kéne éjszakánként kielégítenie, ami már nem olyan nagy öröm, lassan belerokkan a feladataiba.

Nem tehet mást, megszólal a fejedelemasszony előtt. Az apácák vezetője először elcsodálkozik, hogy a csinos kertész nem néma, még jobban azon, hogy az apácái sem teljesen szentéletűek.

Két választása van: vagy elbocsájtja Massattót, aminek egyrészt megvan az a veszélye, hogy a férfi kibeszéli a kolostorban történteket, másrészt pedig férfi nélkül maradnak. Vagy pedig szigorú rendet vezet be a kertész munkájában, sorrendet tartva a lányok között.

A fejedelemasszony természetesen a második megoldást választja, ami mindenkinek megfelel. Így már Massatto is eleget tud tenni kertészi munkájának és éjszakai feladatainak is, anélkül, hogy belerokkanna a teljesítménykényszerbe.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!

Giovanni Boccaccio – Dekameron – Második nap – Olvasónapló

A Dekameron második napjának olvasónaplója novellánként

Második nap

A második nap ugyanúgy telik, mint az első, majd délután újra összegyűlik a társaság a réten és elkezdik mesélni a történeteket.

Emlékezzünk rá, a második napon mindenkinek olyan emberekről kell történetet mesélni, „akik különb-különbféle keserves hányattatások után, holott nem is reménykedtek benne, szerencsés végre jutottak.”

Második nap első novella

Mesélő A novella
Neifile főbb szereplői helyszíne
Arrigo, a német hordár
Stecchi, Martellino, és Marchese, az olasz
mutatványosok
Sandro Agolanti, a trevisoi fejedelem belső embere
A trevisoi fejedelem
Treviso

Élt Trevisoban egy Arrigo nevű német hordár, akit mindenki becsületes, szent életű embernek ismert. Arrigo halálakor megkondultak a trevisoi székesegyház harangjai, anélkül, hogy bárki lett volna a közelükben.

Ezt persze a trevisóiak csodának tartották és úgy értékelték, hogy a harangok bizonyára Arrigo szent élete miatt kondultak meg. Vagyis maga Arrigo is valószínűleg szent. Ezért Arrigót a székesegyházban ravatalozták fel és elkezdtek a holttestéhez járulni a nyomorékok, a vakok, hátha Arrigo csodát tesz és meggyógyulnak.

Ekkor érkezik a városba a három firenzei mutatványos, Stecchi, Martellino, és Marchese, akik érdeklődve figyelik a székesegyház körüli nagy tömeget. Hamarosan azt is megtudják, hogy mi az oka a nagy csődületnek. Ők is kíváncsiak lesznek, meg akarják nézni Arrigót, de nyilvánvaló, hogy a nagy tömegben esélyük sincs a „szent” közelébe jutni. Ekkor Martellinónak támad egy ötlete.

„Én nyomorékká torzítom magamat, te pedig egyfelől és Stecchi másfelől, mintha magam erejéből nem tudnék járni, támogatni fogtok, s úgy tesztek, mintha oda akarnátok vezetni, hogy a szent meggyógyítson engemet: nem akad senki, aki láttunkra ne adna helyet, és ne engedne előre.”

Így is tesznek, és persze odaengedik őket a szent koporsójához. Martellino ekkor úgy tesz, mint a szent tényleg meggyógyította volna, és a tömeg éljenez.

A három olasz csibész balszerencséjére azonban a tömegben van egy firenzei polgár is, aki ismeri őket.

„- Átkozott egy fickó: ki ne hitte volna, látván őt idejönni, hogy valóban nyomorék?
Mikor eme szavakat néhány trevisói ember meghallotta, nyomban ezt kérdezték:
– Hogyhogy? Hát nem volt nyomorék?
Felelte nekik a firenzei ember:
– Szó sincs róla: világéletében oly szép szál ember volt, mint akármelyikünk, de nincs ember, ki jobban értené emez komédiázást, hogy hogyan torzítsa magát bármiféle formába, mint magatok is láthattátok.”

A trevisóiak persze bedühödnek, amiért csúfot űztek a szentjükből, elkezdik ráncigálni Martellinót, lincshangulat alakul ki, Stecchi és Marchese alig tudnak kijutni a tömegből.

A csődületet figyeli a trevisói fejedelem testőrsége is és a trevisói polgármester, de nem tesznek semmit, hiszen – még – nem történt semmi olyan, ami hivatalos megavatkozást igényelve.

Marchesének persze szeretné kimenteni társukat a tömegből, de elég szerencsétlen ötlete támad, odarohan a polgármesterhez:

„- Az Isten szerelmére, van odabent egy gazfickó, ki ellopta erszényemet, melyben száz jó firenzei arany volt; kérlek, fogasd el, hogy visszakapjam pénzemet.”

Megvan a hivatalos indok, a fejedelem 12 testőre a polgármester parancsára kiráncigálja a félig agyonvert Martellinót a tömegből és a palotába viszik.

Martellino azonban cseberből vederbe került, mivel miután kiderül, hogy már tolvajlással is gyanúsítják az olaszt, a tömegből rögtön sokan jelentkeznek, hogy az ő erszényük is eltűnt.

A polgármester kihallgatja Martellinót, aki nem veszi túlságosan komolyan a vádakat.

„- Uram, én kész vagyok megvallani az igazat, de parancsold, hogy mindenki, aki engem vádol, mondja meg, mikor és hol loptam el erszényét, én pedig megmondom neked, mit követtem el és mit nem.”

A bíró így is tesz, az emberek pedig folyékonyan hazudnak, ki azt mondja, hogy 8 napja tűnt el az erszénye, ki azt, hogy 6 napja.

Martellino pedig hiába védekezik azzal, hogy csak aznap érkezett a városba, soha életében nem járt ott korábban, a közhangulat (és a bíró hangulata is) ellene van, kinéz neki a halálbüntetést.

Eközben Stecchi és Marchese kétségbeesetten próbálnak módot találni barátjuk kiszabadítására.

Visszamennek a szállásukra, ahol elmesélik a fogadósnak az egész történetet. Szerencséjükre a fogadós ismer egy Sandro Agolanti nevű nemest, a trevisoi fejedelem első emberét. Elviszi hozzájuk a két olaszt, akik neki is elmesélik a mulatságosan induló, de lassan tragédiába forduló történetüket.

Sandro Agolanti jót mulat a sztorin és pártfogásába veszi a két olaszt. Elviszi őket a fejedelemhez, akinek szintén tetszik a történet és parancsot ad, hogy Martellinót vezessék elébe. Ez kisebb nehézségekbe ütközik, mert a bíró – aki valamiért gyűlöli a firenzeieket – szentül elhatározza, hogy mindenképpen hóhérkézre juttatja az olaszt. A fejedelemnek azonban nem mondhat ellent.

Martellino tehát a fejedelem elé kerül.

„Mikor tehát a fejedelem elé került, és mindent rendre elmondott neki, könyörgött, hogy legnagyobb kegye­lem gyanánt engedje őt távozni; mivelhogy mindaddig, míg el nem jut Firenzébe, szüntelenül úgy fogja érezni, hogy a hurok ott van a nyakán. A fejedelem jót hahotázott a furcsa eseten, és megajándékozta ruhával az atyafit, s mindhárman, miután megmenekültek eme roppant veszedelemből, reményükön felül, épségben és egészségben megtértek otthonukba.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Giovanni Boccaccio – Dekameron – Első nap – Olvasónapló

A Dekameron első napjának olvasónaplója novellánként

Elöljáró beszéd

Az elöljáró beszédet, vagy előszót maga az Író, vagyis Boccaccio mondja el egyes szám első személyben.

Boccaccio fiatalabb korában halálosan szerelmes volt egy hölgybe, de érzelmei nem találtak viszonzásra. A viszonzatlan szerelem miatt nagyon rosszul érezte magát, de barátai segítségével sikerült kimásznia a gödörből.

Boccaccio rendkívül hálás ezeknek a barátoknak és mivel személyesen tapasztalta meg, hogy milyen sok gondot tud okozni a reménytelen szerelem – főleg a nőknek – ezért úgy döntött, hogy megpróbál ő is enyhülést nyújtani azoknak, akik olyan helyzetben vannak most, mint korábban ő volt.

Ennek érdekében el fog mesélni 100 novellát.

„[…] az a szándokom, hogy szerelmes hölgyeknek segítségül és menedékül, elmondok száz novellát vagy mesét, vagy példázatot, vagy történetet, mindegy, hogy minek nevezzük, melyeket hét hölgyből és három ifjúból összeverődött tisztes társaság mesélt el a múlt halálos járvány szörnyű idején, és hozzáfűzök néhány dalocskát, melyeket a fent mondott hölgyek énekeltek az ő gyönyörűségökre.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!