Goethe – Faust – I. rész – Olvasónapló

Johann Wolfgang Goethe – Faust – I. rész – Részletes olvasónapló fejezetenként

Az olvasónaplóhoz ajánlott bejegyzés:

Létezett-e Faust? – Történelmi háttér

A Faust három „előzék-szöveggel” kezdődik: Ajánlás, Előjáték a színpadon, Égi prológus. Ezeket összefoglalóan szokás nyitánynak is nevezni.

A mű színpadra állításánál ebből általában kettőt el szoktak hagyni: az Ajánlást és az Előjáték a színpadont.

Ajánlás:

A három versszakos ajánlásban Goethe visszatekint életére, annak szereplőire. Megállapítja, hogy olyan régóta foglalkozik már a Fausttal, hogy sok barátja, akik még éltek, amikor nekikezdett a műnek, mára már meghaltak, vagy szétszéledtek a nagyvilágban.

Előjáték a színpadon:

Az Előjáték a színpadon című jelenetben egy színházi darab színpadra állításának három fontos szereplője vitatkozik: az Igazgató, a Költő és a Komédiás (egyes fordításokban Bohóc).

A vita tárgya, hogy hogyan, milyen módon kell, érdemes egy művet színpadra állítani. A három vitatkozó három eltérő álláspontot képvisel:

Az Igazgató:

Pénzügyi szempontból közelíti meg a kérdést. Neki a bevétel, a siker a fontos, mindegy, hogy milyen eszközökkel éri el. A tömeget akarja szórakoztatni, mert a tömeg hozza a pénzt.

Pontosan tisztában van vele, hogy milyen emberek és miért látogatják a színházát: többségük könnyed szórakozásra vágyik, a mélyebb, elvont gondolatokat megfogalmazó darabokat vagy nem értik, vagy nem akarják érteni.

A színházi előadás számukra kikapcsolódás, a nőknek ürügy arra, hogy legszebb ruhájukat vegyék fel, a férfiak pedig utána kocsmázni, kártyázni mennek.

A Költő:

Az igazgatóval szemben viszolyog a tudatlan tömegtől, neki a művészi elmélyülés, önkifejezés, az alkotás, a teremtés számít. A Költőt jobban érdekli az, hogy mit fog szólni az Utókor a munkásságához, mint hogy zajos sikert arasson a jelenben.

A Komédiás:

Alapvetően az Igazgató nézeteit osztja, de amíg az Igazgató pontosan tisztában van egy-egy darab értékével és minőségével, és a pénzügyi siker érdekében akar könnyedebb műveket játszani, addig a Komédiás nem foglalkozik ilyen megkülönböztetéssel.

Neki a percnyi siker a fontos, a színpadon kapott elismerés, amit sokkal könnyebb elérni egy olyan darab szereplőjeként, ami érdekli az embereket. Márpedig a tömegnek – minden tömegnek – egyszerűen az igényei: legyen benne szerelem, hősiesség, hazugság, cselszövés, halál.

Vagyis míg a Költőt az Utókor foglalkoztatja, a Komédiást a Jelen.

A vita során összecsapnak az érvek, a Költő elutasítja az Igazgató és a Komédiás álláspontját, mire az Igazgató cinikusan rámutat, hogy a Költő vágyhat ugyan az Utókor elismerésére és foglalkozhat a művészi elmélyüléssel amennyit csak akar, de ha végignéz a közönségen, akkor rá kell jönnie, hogy az embereket ez a legkevésbé sem érdekli.

A jelenet mondanivalóját többféleképpen lehet értelmezni:

Az Igazgató, a Komédiás és a Költő álláspontja azt mutatja be, hogy ugyanazt az irodalmi művet többféle megközelítésben, többféle céllal lehet színpadra állítani, a másik oldalról pedig attól függően, hogy kik a befogadók (a nézők) eltérő lehet ugyanannak a darabnak a mondanivalója.

Egy másik értelmezés szerint a három figura vitája a művészet céljáról és értelméről szól: Mi a helyes? Kielégíteni a tömegigényt, vagy ellenkezőleg, nem törődni vele.

A vitának végül az Igazgató vet véget, az ő szava érvényesül, hiszen nála van a bevétel, a pénz.

Égi prológus:

A mennyországban vagyunk, ahol éppen a három arkangyal, Gábriel, Mihály és Rafael dicsőíti az Urat és nagy művét, a teremtést.

Jelen van Mefisztó is, vagyis az ördög. Ő természetesen nincs annyira elragadtatva a teremtéstől, mint az angyalok. Szerinte lehet, hogy jó dolog a mennyországban lenni, a földön azonban elég nyomorúságos az élet.

A földi világ „kisistene”, az ember élete nem áll másból, csak szenvedésből, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy az Úr észt adott az embernek.

Érdekes módon az Úr nem nagyon tud ellent mondani Mefisztónak, egyetlen olyan embert tud csak felhozni, akire igazán büszke: Faust doktort, kedvenc „teremtményét”.

Mefisztó kijelenti, hogy ismeri Faust doktort, bár nincs nagy véleménye róla. Egész életében csak tanult, kutatott, kereste az igazságot, mégse jutott vele semmire, örök nyughatatlan, aki soha nem talál békére.

Az Úr szerint azonban bár igaz, hogy Faust sokat tévelyeg, de az igaz útról soha nem térne le.

Mefisztó rögtön lecsap erre a kijelentésre és fogadást ajánl az Úrnak: az ördög képes arra, hogy bárkit (Faustot is) megkísértsen, senki sem tud ellenállni neki.

Az Úr elfogadja a kihívást: a megállapodás (fogadás) szerint, amíg Faust a földön van, vagyis él, addig az ördög szabadon kísértheti, azaz megpróbálhatja letéríteni az igaz útról.

Mefisztó és az Úr is biztos a győzelmében:

  • Az Úr szerint: „az igaz ember bárhogy is hibázik, nagyon jól tudja, mely az igaz út.”
  • Mefisztó szerint: „S meglásd nem tart sokáig. Nyerésemben nem kétkedem parányit.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..