Hetedik jelenet – Boszorkánykonyha
| Főbb szereplők | Időpont | Helyszín |
| Faust Mefisztó A boszorka A majmok |
Nem tudjuk meg | A boszorkány konyhája |
Az olvasónaplóhoz ajánlott bejegyzés:
Az utazás következő állomása egy boszorka tanyája, vagyis egy boszorkánykonyha. A cél az, hogy Faust megfiatalodjon.
Faust nincs túlzottan elragadtatva a helytől:
„Bolond bűbájossághoz semmi kedvem;
s idehoztál gyógyírt keresnem,
e zagyvaság közepibe?
Egy vénasszonytól várjam üdvösségem?[…]”
Vagyis Faust nem talál alkalmasnak egy boszorkát arra, hogy megfiatalítsa.
Mefisztó gúnyosan megjegyzi, hogy tud ő egy másik módszert is arra, hogy az ember sokáig fiatal maradjon, ez pedig a munka:
„Nos jó! Olyan szer ez,
nem kell rá pénz, bűbáj, sem orvos:
a szántóföldre igyekezz,
s ásót-kapát ragadva dolgozz! […]
ez a legjobb szer, hidd meg, és
a vér nyolcvanéves korodban is fölvet!”
Faust szerint erről azért már lekésett. Mefisztó erre szárazon megjegyzi, hogy akkor viszont Faust ne akadékoskodjon, a boszorka az egyetlen megoldás.
Faust azonban nem marad nyugton, tudni akarja, hogy miért nem maga az ördög, azaz Mefisztó készíti el a szert?
Mefisztó szerint a válasz egyszerű: a művelet hosszú és unalmas, rengeteg idő és türelem kell hozzá.
Közben beljebb mennek, a tűzön egy nagy üst forr, de boszorkány sehol sincs, a tűz körül csak egy majomcsalád van. A nőstény majom az üstöt kavarja, a kan majom és a kölykök pedig a tűz körül ücsörögnek.
Mefisztó megkérdezi őket, hogy hol a gazdájuk, a boszorkány. A kan majom szerint nem is olyan régen távozott a kéményen keresztül, vacsorázni ment, valószínűleg hamarosan visszajön.
Addig is, hogy teljen az idő Mefisztó és a kan majom beszélgetni kezd, ami nem igazán érdekli Faustot.
Ellenben meglát egy tükröt a falon, és abban megpillant egy csodás nőt, akibe első pillantásra beleszeret, onnantól nem is érdekli más.
„Mit látok ott? Képet, csodást,
mellyel e varázstükör áltat!
Add kölcsön, szerelem, szélgyorsaságú szárnyad,
hadd érjem el e látomást!”
Mefisztó megjegyzi, hogyha kívánja, akkor szerez ilyen nőt Faustnak.
Közben nagy zajjal megérkezik a boszorkány a kéményen keresztül és majdnem beleesik az üstbe, amire a nőstény majomnak kellett volna vigyáznia.
A boszorka tehát nincs túl jó hangulatban, ez csak még rosszabb lesz, amikor meglátja az idegeneket. Nem ismeri fel Mefisztót, ezért egy merőkanállal lángoló folyadékot löttyint rájuk.
Mefisztó és Faust kitérnek a támadás elől és Mefisztó egy seprű nyelével ver végig a boszorkányon.
„Megismersz végre? Csontváz! Vén tetem!
Uradat és parancsolódat?
Mi sem tart vissza, megteszem,
s majmostól most mindjárt agyon tiporlak!”
A boszorkány azonnal meghunyászkodik és azzal védekezik, hogy azért nem ismerte meg az ördögöt, mert Mefisztó nem a szokásos alakjában (lópatával, két holló kíséretében) jelent meg.
Mefisztó elfogadja a magyarázatot és – kivételesen – megbocsátja a tiszteletlenséget:
„[…] Mi lábam illeti, nem nélkülözhetem,
de a nép közt nekem csak árthat;
némely ficsúr módján ezért viselgetem
évek óta mű-lábikrámat.”
A boszorka ezután azt akarja tudni, hogy miért kereste fel őt az ördög. Mefisztó a boszorka híres fiatalító kotyvalékából akar egy pohárral Faust számára.
A boszorka örömmel teljesíti az ördög kívánságát. Nagy előkészületeket tesz – ami még Mefisztó szerint is csak szemfényvesztés – kört rajzol, amibe furcsa dolgokat tesz, majd a majmokat leülteti körbe, Faustot pedig a kör közepére állítja, ott kell meginni a pohár varázsitalt.
Faust megissza az italt, eközben Mefisztó köszönetet mond a boszorkának és kijelenti, hogy jön eggyel a banyának, majd Fausthoz fordul:
„Gyerünk, gyerünk, ne tétovázz ház!
Izzadj, hogy a nedvet kipáráld, […]”
Faustnak azonban még mindig a tükörben látott képen jár az esze, semmi más nem érdekli, mintha azzal sem foglalkozna, hogy éppen most itta meg egy boszorkány fiatalító kotyvalékát:
„Vajha még egyszer a tükörbe néznék,
s látnám e pompás nőt megint!”
Mefisztó szerint ez nem probléma, majd ő megoldja, hogy élőben is találkozzanak!
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!