Goethe – Faust – I. rész – Olvasónapló

Huszonkettedik jelenet – Boszorkányszombat

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Mefisztó
Faust
? „A Harz-hegység
Táj Schierke és Elend körül”

Az olvasónaplóhoz ajánlott bejegyzés:

Létezett-e Faust? – Történelmi háttér

A hosszú, sokszereplős és bonyolult jelenet elején Mefisztó és Faust egy boszorkányszombatra igyekeznek.

A boszorkányszombat a népi hiedelmek szerint általában május 1-re esik, ilyenkor a boszorkányok találkoznak az ördöggel. A boszorkányszombatot a magyar és a német néphit szerint is általában hegytetőn tartják, ez a Walpurgis-éj.

Faustot és Mefisztót egy lidérc vezeti fel a hegyre, ahol hatalmas a tömeg, a lárma, boszorkányok mindenütt.

Mivel Mefisztó az ördög, aki miatt tulajdonképpen a boszorkányok az egész összejövetelt tartják, ezért felveszi ördögi alakját, patával a lábán jelenik meg.

Valójába azonban Mefisztót untatja az egész ünnepség, zavarja a tömeg és a lárma.

„[…] E nagy zsivajgás engem úntat,

csendben húzzuk meg itt magunkat.”

Ellentétben Fausttal, aki nagyon is élvezi a helyzetet, hiszen olyan helyen járhat, ahova egyszerű halandó nem nagyon jut el:

„Tagadás lelke, te! Csak rajta! hát vezérelj!

S bölcsebb nem is lehetnél, gondolom:

avégett kaptatunk boszorkányszombaton,

hogy most kényelmesen húzódjunk ide félre?”

Végül persze Faust kíváncsisága győz, hamarosan mindketten a boszorkányszombati mulatság kellős közepén vannak. Itt rengeteg szereplővel találkoznak, akik egy-egy adott tulajdonságot, vagy véleményt jelenítenek meg:

  • Az öreg generális arra panaszkodik, hogy a nemzet már nem foglalkozik az öregekkel, hiába tettek azok sokat az országért. A fiataloké a jövő.
  • A bukott miniszter szerint a mostani hatalom nem jó, bezzeg, amikor ő volt hatalmon, minden másképp (jobb) volt.
  • A szerző szerint a mai fiatalok már nem olvasnak bölcs könyveket.

Az őrjítő lárma, a rengeteg boszorkány és különfél szerzet lassan megfordítja Faust és Mefisztó hozzáállását. Mefisztó egyre inkább elemében érzi magát a pokolhoz nagyon hasonlító helyen, míg Faust kezd belefáradni a dologba, lassan már nem is tudja követni az eseményeket.

És itt következik a jelenet lényege, ugyanis Faust megpillant egy alakot:

„Mefisztó, ládd-e, ott!

Magában áll amott egy szép halvány leányka,

lépése lassú, vontatott,

mint hogyha a lába össze volna zárva.

Oly sápadt és oly bánatos,

hogy Margithoz hasonlatos.”

Itt egy kicsit előre kell szaladnunk a történetben, ahhoz, hogy érthető legyen Margit megjelenése a boszorkányszombaton. A későbbi jelenetekből majd kiderül, hogy Margit terhes lett Fausttól, meg is szülte a gyermeket, majd kétségbeesésében megölte a csecsemőt.

Margit kétségbeesése érthető – bár természetesen a gyermekgyilkosság akkor sem menthető –, hiszen a gyermek házasságon kívül született.

Ezt azonban Faust most még nem tudja, ezért lepi meg a Margithoz nagyon hasonló alak megjelenése a boszorkányszombaton.

Mefisztó – aki már valószínűleg tud a dologról – persze igyekszik elterelni Faust figyelmét:

„Bűbájosság ez is, lóvátevő mese!

Ki-ki azt hinné, önnön kedvese.”

Faust figyelmét végül az tereli el a Margit-jelenésről, hogy bejelentik egy színdarab kezdetét a hegy tetején.

Huszonharmadik jelenet – Boszorkányszombat-éji álom vagy Oberon és Titánia aranylakodalma

Az olvasónaplóhoz ajánlott bejegyzés:

Létezett-e Faust? – Történelmi háttér

Goethe jelzi is a jelenet elején, hogy itt egy közjáték, intermezzó következik. Vagyis ez a jelenet nem kapcsolódik közvetlenül Faust utazásához, a cselekmény szempontjából nincs jelentősége.

Megértéséhez tudni kell, hogy 1797-ben jelentek meg Schiller és Goethe Xéniái. Ez egy epigrammasorozat, amiben szatirikusan kifigurázzák a korabeli német társadalmi és irodalmi élet maradiságát.

Goethe később folytatta a Xéniákat, majd úgy találta, hogy ezek egy része beleillik a Faustba. Eredetileg sokkal nagyobb szabásúnak tervezte ezt a jelenetet, de terveiből csak kevés valósult meg.

A jelenet címe Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékára utal, ami Oberon és Titánia, a mesebeli tündérkirály pár összeveszését mutatja be.

Goethe pedig továbbviszi az ötletet, ő a kibékülésüket és aranylakodalmukat mondja el.

A jelenet nagyon mozgalmas, rengeteg szereplő van benne, és nagyon sok, ma már alig érthető utalás: megszemélyesített eszmék, irodalmi jelenségek, élő emberek, élettelen tárgyak jelennek meg és mondják el a véleményüket.

Érdemes elolvasni, mert van benne néhány igen humoros és cinikus megállapítás, de ahogy már volt róla szó, a cselekmény szempontjából a jelenetnek nincs jelentősége.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..