Goethe – Faust – I. rész – Olvasónapló

Tizenötödik jelenet – Erdő, barlang.

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Faust
Mefisztó
? Erdő, barlang

Az olvasónaplóhoz ajánlott bejegyzés:

Létezett-e Faust? – Történelmi háttér

A jelenet Faust monológjával indul, aki a Földszellemhez beszél, amit Mefisztó megjelenése szakít félbe:

„Unalmassá még most se vált a lét?

Mi örömet lelsz benne váltig?

Próbáltad, jó, de már elég;

fogam valami újra vásik.”

Faust nem örül az ördög megjelenésének, eddig ugyanis elég jó napja volt, ezt nem is igyekszik titkolni:

„Bár volna több ügyed s bajod,

semhogy rátörj egy jó napomra.”

Mefisztó erre szinte megsértődik:

„[…] Egész nap folyton lótok és futok:

mi jó neki, s mi kelletlen dolog,

orráról le nem olvashatni mégse.”

Ezután azonban komolyra vált:

„Nélkülem, árva földlakó,

mivé lett volna életed?

A képzelet tobzódásaiból

ki gyógyítá ki lelked, ha nem én?”

Azaz Mefisztó figyelmezteti Faustot a szerződésükre. Faust Mefisztónak köszönheti, hogy világot láthat, új helyeket, érzelmeket, vágyakat ismerhet meg, nem ártana tehát kicsit több tisztelettel fordulnia az ördög felé.

Faust azonban nem ijed meg az ördögtől, kijelenti, hogy ő igenis remekül érzi a kis német városkában magát:

„Megérted-é, lelkembe mily csodás

erőt önt e pusztában bujdosás?”

Mefisztó azonban földhözragadtabb témákról kezd el beszélni. Kijelenti, hogy valamit tenni kéne Margit-ügyben, Faustnak most már döntenie kell, hogy mit akar a lánytól.

Azt ugyanis mostanra sikerült elérnie, hogy a lány teljesen beleszeretett.

„[…] Szerelmed sírva kuksol,

s neki már minden szűk, sivár.

Nem szabadulhat alakodtól,

holtig szeret és egyre vár.”

Faust azonban bizonytalan mind a saját érzéseiben, mind abban, hogy mit kéne tennie. Nem tetszik neki viszont a hangszín, ahogy Mefisztó Margitról beszél:

„Elvetemült! Kotródj el innen,

s a drága nőt ne emlegesd!

Többé az édes és gyönyörű test

vágyát ne szítsd bomlott érzékeimben!”

Azt kell látni, hogy Faust őrlődik a magasztos, éteri szerelem és a testi vágy között. Tisztában van vele, hogy nem veheti feleségül Margitot, de azzal is, hogyha elcsábítja, akkor a lány élete tönkremegy.

Mefisztó remekül ráérez Faust kínlódására, természetesen neki az a célja (és a dolga), hogy rossz irányba befolyásolja Faustot:

„Hát most mi lesz? Azt hiszi, otthagyod-

s félig mát ott is hagytad, ott!”

Mefisztó végül sikerrel jár, Faust elveszíti az erkölcsi csatát önmagával, túlságosan kívánja a lányt ahhoz, hogy le tudna mondani róla:

„Aminek meg kell lennie, legyen!

Még ha sorsa fejemre visszahullna,

s elhullana ő is énvelem!”

A döntés tehát megszületett Faustban, elcsábítja Margitot, még ha ez mindkettejük vesztét is fogja okozni.

Később persze látni fogjuk, hogy a helyzet nem ilyen egyszerű, hiszen Faust csábítása majd csak Margit vesztét fogja okozni, Faustét nem.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..