Goethe – Faust – I. rész – Olvasónapló

Harmadik jelenet – Parasztok a hárs alatt.

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Faust
Wagner
Öreg paraszt
A fekete kutya
Húsvét hétfő Egy hársfa alatt
Egy dombon

Az olvasónaplóhoz ajánlott bejegyzés:

Létezett-e Faust? – Történelmi háttér

Követve a városiakat, Faust és Wagner is átmegy a városkapu alatt, és sétálnak a város előtt elterülő dombos-füves vidéken.

Hamarosan egy olyan helyre érnek, ahol parasztok (a legalacsonyabb státuszú városi réteg) mulatnak egy hársfa alatt.

Egy öreg paraszt lép oda Fausthoz, és kijelenti, hogy milyen öröm számukra, hogy doktor Faust, a nagyszerű orvos is elvegyül közöttük.

Az öreg paraszt szavaiból kiderül, hogy a szegény emberek már Faust apját is nagyra tartották, aki a parasztokat kezelte, amikor dögvész (valószínűleg pestis) pusztított a városban.

Faust ekkor még kisgyerek volt, de apjával együtt járta a betegek házait, és segített, ahol csak tudott.

Faust szerényen elhárítja a dicséretet, majd továbbsétálnak Wagnerrel:

„Hajlongjatok csak az előtt,

ki fentről küld gyógyírt, erőt”

Amikor kettesben maradnak, Wagner kíváncsian kérdezi Faustot, hogy mit szól ehhez a mély tisztelethez, ami a parasztok között övezi.

„Ily ünneplésre, ó, nagy férfiu,

ily roppant tiszteletre, vajh, mit érzel?”

Faust azonban józanul válaszol. Kifejti, hogy az apja nem orvos volt, pusztán egy alkimista, aki mindenféle szereket kotyvasztott össze, majd azt adta be – a kisgyerek Faust is! – a beteg parasztoknak.

Nagy valószínűséggel többet ölt meg így közülük, mint ahányat megmentett. De ezt persze a parasztok – tudatlanságukban – nem tudhatják.

„Ezreknek adtam én be magam is a mérget:

elhulltak ők, s most meg kell érned,

a gyilkosért éljen dörög.”

Wagner szerint ez nem Faust hibája, hiszen ő csak azt tette, amit az apjától akkor látott:

Ha tiszteled atyádat, mint fiu,

őtőle bízvást szívesen tanultál”

Faust a szokásos kiábrándultságával válaszol:

„Ó, boldogok, kik még hiszik,

hogy a tudás a zűrzavart apasztja!

Mit nem tudunk, az szükségeltetik,

amit tudunk, annak mi haszna?”

Faust szavaiból érződik, hogy nem akar most ezzel a témával többet foglalkozni. Közben felérnek egy sziklás dombra, ahol megpihennek és szétnéznek.

Faust kihasználja a lehetőséget és eltereli a beszélgetést, azon kezd el merengeni, hogy milyen szép a természet.

A józan Wagnert azonban ez a téma nem érdekli különösebben:

„Nem egy volt nékem is, ily nyűgös órám,

efféle vágy azonban sose jó rám.

Erdő-mezővel gyorsan eltelek,

s kérni madár tollát eszembe sincsen.

Minden örömöm lelki kincseimben,

hogy könyvről könyvre szökdicsélhetek”

Wagner tehát a tipikus szobatudós, aki úgy akarja megismerni a tanulmányozott témáját, hogy ki sem mozdul a karosszékéből, hanem a könyveket bújja.

Látszik, hogy Faust és Wagner a világ, a természet megismerési folyamatának éppen a két végén vannak:

  • Wagner az elején, amikor azt hiszi, hogy könyvekből meg lehet ismerni a világot.
  • Faust pedig a végén, aki már tudja, hogy ez nem lehetséges, azt viszont még nem sejti, hogy hogyan tovább.

Már éppen belemennének a megismerési folyamat mélyebb boncolgatásába, amikor Faust egy fekete kutyát vesz észre a távolban:

„A tarlón, látod-e, fekete kutya baktat!”

Wagner nem tulajdonít különösebb jelentőséget a jószágnak, ő már korábban észrevette, de hát csak egy fekete kutya, semmi más.

Faust azonban furcsán reagál az állat megjelenésére:

„Nem látod, hogy csigakörben forogván

jő hozzánk mind közelébb s közelébb?

És mintha forgószél-formájú lángok

hánytorganának lábnyomán…”

Wagner azonban józan marad:

„Egy rút pudlin kívül semmit sem látok;

csupán a szemed káprázik talán.”

Valószínűleg senki számára nem lövöm le a poént, hogy a fekete kutya nem más, mint Mephiszto, az ördög, aki így férkőzik Faust közelébe.

A kutya közben odaér hozzájuk, és tényleg nem látszik rajta semmi különös, bár mozgásán és viselkedésén érződik, hogy van (volt) neki gazdája és idomították már.

Wagner meg is jegyzi:

„Tanult és illedelmes eb ez,

bölcs is lehet, hitemre, kedves.

Megérdemelné mindenképp kegyed,

diákjaid közt jó diák lehet.”

Faust és Wagner azután visszaindulnak a városba, a fekete kutya pedig velük tart.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..