Goethe – Faust – I. rész – Olvasónapló

Huszadik jelenet – Éjszaka.

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Bálint
Mefisztó
Faust
Margit
Márta
Éjszaka Margit háza előtt az utcán

Az olvasónaplóhoz ajánlott bejegyzés:

Létezett-e Faust? – Történelmi háttér

Kezdődnek a bonyodalmak, ugyanis Margit bátyja, Bálint, a katona hazatért a seregből, de csak azért, mert a fülébe jutott, hogy húga nem azt az erkölcsös életet éli, amit szerinte kellene.

Vagyis Faust és Margit viszonya immár nem titok, ha egyszer a távolban katonáskodó Bálint is tudomást szerzett róla.

Most éjszaka van és a Margit háza előtti utcán áll lesben, hogy megtudja, ki a húga szeretője.

Hamarosan két ismeretlen érkezik, legalábbis Bálint számára ismeretlen: Faust és Mefisztó.

Kettejük közül Mefisztó van emelkedettebb hangulatban:

„Kedvem kanduréhoz hasonló,

amely a lajtorján suhan,

falnál lopózik lassudan;

s mit érzek, oly erényszerű,

egy kis lopási kedv, egy kis párzási düh.”

Kiderül, hogy Mefisztó azért olyan lelkes, mert két nappal később boszorkányszombat lesz.

„Faust: A rejtett kincs hát felszínre kerül,

mely idecsillan messziről?”

Ehhez tudni kell, hogy a néphiedelem szerint a földben elrejtett kincs lassan a felszínre emelkedik és a helyét kis lidércláng jelzi.

Azt pedig már korábbról tudjuk, hogy az ördög a földbe ásott kincsek helyének tudója.

Kiderül, hogy Faust azért érdeklődik újabb kincsek iránt, mert azokat is Margitnak akarja adni.

Mefisztó ekkor egy trágár dalocskát kezd énekelni, amiről a közelben lévő Bálint azt hiszi, hogy Margitról szól, mire előugrik és kardot ránt:

„Most ketté a fejed hasítom!”

Mefisztó azonban nem tér ki a támadás elől, és azt sem hagyja, hogy Faust elmeneküljön. Mindketten kardot rántanak, és felveszik a harcot Bálinttal, anélkül, hogy tudnák, ki is ő:

„Nehogy megfuss, doktor! Neki!

Ide mellé, amint vezetlek!

A gyíklesődet veddsze ki!

Amíg én védek, te repeszed meg!”

Bálintot meglepi, hogy a két ismeretlen milyen jól forgatja a kardot:

„Tán ördög ví velem?

Mi ez megint? A karom ernyed el.”

Mefisztó ezt a pillanatot használja ki:

„(Fausthoz) Most szúrj!”

És Faust – anélkül, hogy tisztában lenne vele – leszúrja a szerelme bátyját.

Mefisztó ahhoz már nem elég bátor, hogy tettük következményét is vállalja:

„De most, usgyé, tünjünk el, mint a kámfor::

már gyilkost kiabál valaki ott;

a rendőrséggel értem bár a szót,

de iszonyodom a vérbíróságtól.”

Faust és Mefisztó tehát elmenekül, addigra már kisebb tömeg gyűlik össze a test körül. a lárma felveri Margitot és Mártát is, mindketten kimennek az utcára.

Margit csak itt értesül arról, hogy a földön fekvő a bátyja, Bálint.

Bálint még nem halt meg, de a sebesülése súlyos, haldoklik. Utolsó szavai Margitnak szólnak:

„Te, Margitom, ha nem tudod,

még ifju vagy, ügyefogyott,

s nem jó úton haladsz.

Annyit mondok, bizalmasan:

ha szajha lettél, légy már, fiam,

tetőtől talpig az!”

Bálint ezután bővebben is kifejti a dolgot: ha már egyszer Margit lefeküdt a szeretőjével anélkül, hogy férjhez ment volna hozzá, vagyis a korabeli felfogás szerint szajha lett, akkor legalább legyen benne annyi, hogy ezt ne titokban csinálja.

Ha már a szajhák életmódját választotta, akkor vállalja ezt fel, ne titkolózzon, így is elég sokat ártott azzal, hogy lerombolta egy becsületes család hírét.

Margit csak áll haldokló bátyja felett a tömegben, nem is nagyon tud mit mondani, igazából csak most fogja fel, hogy milyen következményei is vannak a Fausttal való kapcsolatának:

„Bátyám! Pokol-kínt szenvedek!”

„Bálint: Mondom, hagyd már a könnyeket!

E szörnyű megszégyenülés,

nekem a kegyelemdöfés,

állok az Úr elé oda,

mint jó vitéz, jó katona!”

Bálint ezzel meghal.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..