Huszadik jelenet – Éjszaka.
| Főbb szereplők | Időpont | Helyszín |
| Bálint Mefisztó Faust Margit Márta |
Éjszaka | Margit háza előtt az utcán |
Az olvasónaplóhoz ajánlott bejegyzés:
Kezdődnek a bonyodalmak, ugyanis Margit bátyja, Bálint, a katona hazatért a seregből, de csak azért, mert a fülébe jutott, hogy húga nem azt az erkölcsös életet éli, amit szerinte kellene.
Vagyis Faust és Margit viszonya immár nem titok, ha egyszer a távolban katonáskodó Bálint is tudomást szerzett róla.
Most éjszaka van és a Margit háza előtti utcán áll lesben, hogy megtudja, ki a húga szeretője.
Hamarosan két ismeretlen érkezik, legalábbis Bálint számára ismeretlen: Faust és Mefisztó.
Kettejük közül Mefisztó van emelkedettebb hangulatban:
„Kedvem kanduréhoz hasonló,
amely a lajtorján suhan,
falnál lopózik lassudan;
s mit érzek, oly erényszerű,
egy kis lopási kedv, egy kis párzási düh.”
Kiderül, hogy Mefisztó azért olyan lelkes, mert két nappal később boszorkányszombat lesz.
„Faust: A rejtett kincs hát felszínre kerül,
mely idecsillan messziről?”
Ehhez tudni kell, hogy a néphiedelem szerint a földben elrejtett kincs lassan a felszínre emelkedik és a helyét kis lidércláng jelzi.
Azt pedig már korábbról tudjuk, hogy az ördög a földbe ásott kincsek helyének tudója.
Kiderül, hogy Faust azért érdeklődik újabb kincsek iránt, mert azokat is Margitnak akarja adni.
Mefisztó ekkor egy trágár dalocskát kezd énekelni, amiről a közelben lévő Bálint azt hiszi, hogy Margitról szól, mire előugrik és kardot ránt:
„Most ketté a fejed hasítom!”
Mefisztó azonban nem tér ki a támadás elől, és azt sem hagyja, hogy Faust elmeneküljön. Mindketten kardot rántanak, és felveszik a harcot Bálinttal, anélkül, hogy tudnák, ki is ő:
„Nehogy megfuss, doktor! Neki!
Ide mellé, amint vezetlek!
A gyíklesődet veddsze ki!
Amíg én védek, te repeszed meg!”
Bálintot meglepi, hogy a két ismeretlen milyen jól forgatja a kardot:
„Tán ördög ví velem?
Mi ez megint? A karom ernyed el.”
Mefisztó ezt a pillanatot használja ki:
„(Fausthoz) Most szúrj!”
És Faust – anélkül, hogy tisztában lenne vele – leszúrja a szerelme bátyját.
Mefisztó ahhoz már nem elég bátor, hogy tettük következményét is vállalja:
„De most, usgyé, tünjünk el, mint a kámfor::
már gyilkost kiabál valaki ott;
a rendőrséggel értem bár a szót,
de iszonyodom a vérbíróságtól.”
Faust és Mefisztó tehát elmenekül, addigra már kisebb tömeg gyűlik össze a test körül. a lárma felveri Margitot és Mártát is, mindketten kimennek az utcára.
Margit csak itt értesül arról, hogy a földön fekvő a bátyja, Bálint.
Bálint még nem halt meg, de a sebesülése súlyos, haldoklik. Utolsó szavai Margitnak szólnak:
„Te, Margitom, ha nem tudod,
még ifju vagy, ügyefogyott,
s nem jó úton haladsz.
Annyit mondok, bizalmasan:
ha szajha lettél, légy már, fiam,
tetőtől talpig az!”
Bálint ezután bővebben is kifejti a dolgot: ha már egyszer Margit lefeküdt a szeretőjével anélkül, hogy férjhez ment volna hozzá, vagyis a korabeli felfogás szerint szajha lett, akkor legalább legyen benne annyi, hogy ezt ne titokban csinálja.
Ha már a szajhák életmódját választotta, akkor vállalja ezt fel, ne titkolózzon, így is elég sokat ártott azzal, hogy lerombolta egy becsületes család hírét.
Margit csak áll haldokló bátyja felett a tömegben, nem is nagyon tud mit mondani, igazából csak most fogja fel, hogy milyen következményei is vannak a Fausttal való kapcsolatának:
„Bátyám! Pokol-kínt szenvedek!”
„Bálint: Mondom, hagyd már a könnyeket!
E szörnyű megszégyenülés,
nekem a kegyelemdöfés,
állok az Úr elé oda,
mint jó vitéz, jó katona!”
Bálint ezzel meghal.
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!