Goethe – Faust – I. rész – Olvasónapló

Tizenharmadik jelenet – Kert.

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Faust
Mefisztó
Margit
Márta
Az előző jelenet estéjén Márta kertjében

Az olvasónaplóhoz ajánlott bejegyzés:

Létezett-e Faust? – Történelmi háttér

A jelenet felépítése különleges abból a szempontból, hogy váltakozva kapunk bepillantást Faust és Margit, illetve Mefisztó és Márta beszélgetésébe, ahogy a két pár külön-külön Márta kertjében sétál.

Margit – Faust:

Margit szerint Faust nem veszi őt komolyan, hiszen nem úri leány, míg Faust világlátott úriember. Faust természetesen tagadja ezt:

„Egy szód, tekinteted többet igér

a világ bölcsességinél!”

Márta – Mefisztó:

Márta és Mefisztó beszélgetése egészen másféle. Márta – aki nemrég tudta meg, hogy immár hivatalosan is özvegy – mindent meg akar tudni Mefisztóról, leginkább azért, hogy az ismeretlen úr vajon alkalmas lenne-e férjnek. Tehát Mártát nem az érzelmek vezérlik, hanem a gyakorlatiasság: özvegyként sokkal nehezebben boldogul, mintha sikerülne férjet találnia magának.

Mefisztó válaszai is érdekesek Márta kérdéseire, ugyanis tulajdonképpen az ördög mindig igazat mond saját magával kapcsolatban, csak persze Márta nem tudja, hogy magával az ördöggel beszélget, így válaszait is másképp értelmezi.

Márta tudni akarja, hogy Mefisztó mindig úton van-e a munkája miatt:

Mefisztó: Haj, erre késztet pályám s hivatásom.

A búcsuzás sok helytől fáj ugyan,

mégsincs seholse maradásom”

Márta szerint ez az állandó utazgatás még csak elmegy, amíg az ember fiatal, de később már inkább a családra kell gondolni, és megállapodni.

Margit – Faust:

Margit egyelőre tartózkodó Faust irányába:

„[…] A széptevés bízvást szokása;

s aztán van számtalan barátja,

s míveltebb nálam mindenik.”

Faust erre filozofikus választ ad, amit az egyszerű Margit meg sem ért, ami azonban csak még jobban elbűvöli Faustot:

„Ó, hogy a tisztaság és jámborság sosem

érzi, hogy önmagában míly erősség!”

A beszélgetés ezután gyakorlatiasabb irányba fordul, Margit a mindennapjairól mesél. Kiderül, hogy bár nem szegények, Margit anyja mégsem enged meg túl sok fényűzést.

Margit apja meghalt, majd halála után nem sokkal született meg Margit húga. Mivel a szülés megviselte Margit anyját, sokáig azt sem lehetett tudni, felépül-e egyáltalán, ezért Margit nevelte a húgát, de az nem sokkal korábban meghalt.

Margitnak van egy bátyja is, aki katona.

Az apjától rájuk maradt vagyon lehetővé tenné a kényelmesebb életet, de Margit anyja mégis úgy hajtja a lányát, mintha szegények lennének, hajnalban kell kelnie, ő mos és megy ki a piacra, holott megengedhetnék maguknak, hogy erre cselédet tartsanak.

Márta – Mefisztó:

Márta nem akar elszakadni az agglegény témától, kijelenti, hogy egy nőnek milyen nehéz megfognia egy agglegényt.

Mefisztó ezt nem vitatja:

„Magadfajtákon áll, hogy én,

még idején, jó útra térjek.”

Figyeljük meg, hogy Mefisztó válasza mennyire kétértelmű. Márta, aki nem tudja, hogy az ördöggel beszél, ezt úgy értelmezi, hogy van esélye a férfinál. Mefisztó viszont tulajdonképpen nem hazudik, csak éppen máshogy értelmezi a saját szavait: hiszen, ha minden ember jó lenne, és senki sem követne el olyan bűnt, ami miatt a pokolra kerül, akkor az ördögnek sem lenne munkája.

Márta azután azt akarja tudni, hogy Mefisztó volt-e már szerelmes, de Mefisztó csak tréfás, kitérő válaszokat ad.

Margit – Faust:

Eközben Fausték már más témánál járnak. Faust azt kérdezi Margittól, hogy amikor belépett a kertbe, akkor felismerte-e Faustban azt az urat, akivel korábban (nyolcadik jelenet) az utcán találkozott?

Margit nem tagadja, hogy azonnal felismerte.

„Faust: S tolakodásomat megbocsátod-e,

amelyre a minap ragadtál,

midőn a Dóm előtt haladtál?”

Margit őszintesége egészen megejtő: kijelenti, hogy nem azért volt elutasító az akkor még ismeretlen férfival, mert az nem tetszett neki, hanem mert nincs hozzászokva ahhoz, hogy őt az utcán megszólítsák. Ezért úgy gondolta, hogy az ő viselkedése volt túl kihívó.

„De valami, nem is tudom miért,

máris mozdult az úr javára bennem;

s magamra voltam csak dühös, amért

kelmedre ott dühösebb nem lehettem.”

Közben Margit leszakít egy rózsát és a szirmait tépkedi, miközben halkan suttogja: szeret-nem szeret.

Faust nem ismeri ezt a játékot, kíváncsian tudakolja, hogy mit csinál a lány. Margit persze nem akarja bevallani neki, de amikor az utolsó sziromra az jön ki, hogy szeret, azt örömmel mondja Faustnak.

„Faust: Úgy van, szivem! Ez a virágbeszéd

legyen isteni szózatod.”

Faust megfogja a lány kezét, majd szerelmet vall neki:

„Ó, ne remegj! Hadd, hogy szemem

s ölelésem mondjon ki mindent,

mi el nem mondható:

magunk átadni oly gyönyörnek,

mely örök kell, hogy legyen!”

Egy 14 éves, ártatlan kislány persze nem tud védekezni ilyen szavak ellen. Margit ezért kibontakozik az ölelésből, majd a kert vége felé szalad, Faust pedig lassan utána sétál.

Márta – Mefisztó:

Mefisztó lassan elunja Márta társaságát, de ezt Márta nem veszi észre:

„Kérve kérném, hogy még ne menjen.

bár meghitten nem mondható e hely.”

Márta ezután Faustról és Margitról érdeklődik, hiszen eltűntek szem elől:

„Mefisztó: Tova, túlszállnak a palánkon.

A Pajkos lepkepár!

Márta: Szereti, úgy találom.

Mefisztó: S a lány is őt – nincs új a nap alatt.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..