Goethe – Faust – I. rész – Olvasónapló

Tizenegyedik jelenet – A szomszédasszony háza

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Mefisztó
Margit
Márta (Schwerdtleinné)
Nem tudjuk meg Márta háza

Az olvasónaplóhoz ajánlott bejegyzés:

Létezett-e Faust? – Történelmi háttér

Margiték szomszédjánál, Mártánál vagyunk, aki éppen egymagában azért kesereg, hogy elhagyta a férje, és semmit sem tud róla.

Ekkor érkezik Margit, aki örömmel és csodálkozással újságolja Mártánk, hogy újabb kis ládikát talált a szobájában, ami még szebb kincsekkel van tele, mint az előző.

Ebből kiderül, hogy valamennyit ugrottunk az időben, bár az nem derül ki, hogy pontosan mennyit.

Meg is mutatja Mártának, aki elámul az ékszerek szépségén és gyorsan kijelenti, hogy Margit meg ne mutassa az anyjának, meg akkor ezek is az egyháznál fognak kikötni.

Margitnak nagyon tetszenek a kincsek, fel is veszi őket, de azért fenntartásai is vannak:

„Csak tudhatnám, ki hagyta újra ezt itt?

Mert a dolog sehogy se tetszik.”

Ekkor kopognak, Mefisztó érkezik egy elegáns úr képében, és közli, hogy bizonyos Schwerdtleinné-t keresi, azaz Mártát.

Márta beengedi Mefisztót, aki úgy tesz, mintha csak ekkor látná meg Margitot és azt hinné róla, hogy úriasszony:

„Látom magas vendége van éppen.”

Margit: Biz én szegény leány vagyok;

uraságog jósága sok:

kincs, dísz nem a tulajdonom”.

Ezt persze tudja Mefisztó is, hiszen a második ládikát is ő szerezte, de azért tovább bókol Margitnak.

Márta azonban tudni akarja, hogy miért érkezett az ismeretlen úr. Mefisztó közli, hogy férje halálhírét hozza.

Márta persze rögtön kiborul, de nem sokkal később már arról érdeklődik, hogy küldött-e valamit a férje, azaz van-e örökség utána?

Mefisztó szavaiból kiderül, hogy a férj a távoli Padovában nyugszik, és bár Mefisztó csak virágnyelven mondja, de azért kiderül, hogy a férfi valószínűleg szifiliszben halt meg, azaz nem volt éppen a hűség mintaképe.

Margit férje halállához való hozzáállása pedig aszerint változik, hogy milyen hasznot remélhet. Amikor még csak annyit tud, hogy elhunyt a férje, akkor nagy siránkozást csap, férjét magasztalja, saját szerelmét bizonygatja:

„Míg élek, ne legyek szerelmes!

Egy ily csapás, s a lelkem is elvesz.”

Amikor azonban kiderülnek a férj halálnak körülményei, valamint, hogy semmit sem hagyott a feleségére és gyermekeire, illetve, hogy nem volt túl vonzó a véleménye a feleségéről, akkor Márta hangneme is megváltozik:

„Hát hű szerelmemért a végén ez a hála,

szüntelen veszkődésemért!”

„Bitang! Családja megrontója!

Insége és nyomora itt

ocsmány zülléstől meg nem óvta!”

Mefisztó ezután Margithoz fordul, hiszen tulajdonképpen miatta érkezett, Márta férjének halálhíre csak az ürügy volt, hogy Margit közelébe férkőzhessen.

Megkérdezi a lánytól, hogy áll a szívügyekkel, de Margit annyira ártatlan, hogy nem is érti a kérdést.

Mefisztó már éppen búcsúzik, amikor Márta azt akarja tudni, hogy van-e valamilyen okmány, halotti bizonyítvány, vagy valami arról, hogy valóban meghalt a férje.

Csak ez kellett Mefisztónak, közli, hogy irat nincs, de azt könnyen csinálhatnak, amihez viszont két tanú kell. Micsoda meglepetés, hogy Mefisztónak éppen van egy olyan úri barátja, aki jó lesz tanúnak.

Márta persze belemegy a dologba, mire Mefisztó azt ajánlja, hogy a találkozón legyen ott Margit is, hiszen az ismerőse rendkívül szórakoztató, művelt, világjárt férfi.

Végül abban állapodnak meg, hogy a Márta háza mögötti keretbe lesz a találka.

Mefisztó tehát addig ravaszkodott, amíg sikerül elérnie, hogy Faust és Margit találkozzanak.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..