Antonie de Saint-Exupéry – A kis herceg – Olvasónapló

Tizenharmadik fejezet:

A következő a 328-as bolygó, ami egy üzletemberé, aki láthatóan nagyon elfoglalt, mert örökké csak számol:

„- Három meg kettő, az öt. Öt meg hét, az tizenkettő. Tizenkettő meg három, az tizenöt. Jó napot! Tizenöt meg hét, az huszonkettő. Huszonkettő meg hat, az huszonnyolc. Nem érek rá újra rágyújtani. Huszonhat meg öt, az harmincegy. Hopp! Tehát összesen ötszázegymillió-hatszázhuszonkétezer-hétszázharmincegy.”

A kis herceg persze nem is lenne a kis herceg, ha nem akarná rögtön tudni, hogy mit számol az üzletember:

„- Ötszázmillió micsoda?

– Mi az? Még mindig itt vagy? Ötszázmillió izé… már nem is tudom… Annyi dolgom van! Én komoly ember vagyok, én nem fecsérlem léhaságokra az időmet! Kettő meg öt, az hét…”

A kis herceg azonban nem nyugszik, mire az üzletember teljesen kiborul és közli, hogy az elmúlt 54 évben, mióta a bolygón lakik csak háromszor zavarták meg: először 22 évvel korábban egy cserebogár, ami hatalmas zajt csapott a szárnyaival, aztán 11 éve, amikor egy köszvényrohamot kapott és most a kis herceg.

Pedig ő komoly ember, aki számol, és akit nem illik zavarni.

A kis herceget azonban ez pont nem érdekli, ő mindenképpen azt akarja tudni, hogy mit számol az üzletember és tudjuk, hogy a kis herceg egyik legjellegzetesebb tulajdonsága, hogy addig nem nyugszik, amíg választ nem kap a kérdésére.

Végre az üzletember elmondja, hogy a csillagokat számolja újra meg újra, most éppen ötszázegymillió-hatszánhuszonkétezer-hétszázharmincegyet számolt össze.

„- Mit csinálsz ezekkel a csillagokkal?

– Hogy mit csinálok velük?

– Igen.

– Semmit. Birtoklom őket.

– Birtoklod a csillagokat?

– Igen.”

A kis herceget ezután az kezdi érdekelni, hogy hogyan lehet birtokolni a csillagokat?

„- Hogyan lehet birtokolni a csillagokat?

– Kinek a tulajdona? – vágott vissza zsémbesen az üzletember.

– Nem tudom. Senkinek.

– Akkor az enyéim, mert nekem jutott eszembe először a birtoklásuk.

– És ennyi elég is?

– Természetesen. Ha gyémántot lelsz, amelyik senkié: akkor a tiéd. Ha szigetre bukkansz, amelyik senkié: akkor a tiéd. Ha kitalálsz valamit, ami még senki másnak nem jutott az eszébe: szabadalmaztatod, és a tiéd. Én pedig a csillagokat birtoklom, mert előttem soha senki nem gondolt rá, hogy birtokolja őket.”

Ez a gondolatmenet logikusnak tűnik a kis hercegnek, de most azt akarja tudni, hogy mit csinál az üzletember a csillagokkal?

„- Kezelem őket. Megszámolom, aztán újraszámolom – felelte az üzletember. – Nehéz dolog. De én komoly ember vagyok.”

A kis herceg ezzel nem tud mit kezdeni, nem érti, hogy miért jó az, ha az ember birtokol egy csomó csillagot, de valójában nem csinálhat velük semmit:

„- Nekem – mondta – van egy virágom, azt naponta megöntözöm. Van három vulkánom, azokat hetente kipucolom; mert azt is kipucolom, amelyik kialudt. Sosem lehet tudni. A vulkán­jaimnak is meg a virágomnak is hasznukra válik, hogy birtoklom őket. Te azonban nem vagy hasznukra a csillagoknak.”

Az üzletember erre már nem tud mit mondani, úgyhogy a kis herceg otthagyja.

Az üzletember a fontoskodó, mindig elfoglalt ember jelképe, aki mindig „fontos” dolgokkal van elfoglalva, és emiatt semmi másra nincs ideje.

A baj ezzel az, hogy mindenkinek más a fontos, de az üzletember ezt képtelen elfogadni, vagy megérteni, szerinte csak az lehet fontos, amit ő fontosnak tart.

Az olvasónaplónak nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Antonie de Saint-Exupéry – A kis herceg – Olvasónapló” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..