Antonie de Saint-Exupéry – A kis herceg – Olvasónapló

Huszonhatodik fejezet

Másnap a szerző visszatér a kúthoz, ami mellett egy rozoga kőfal is volt. Ezen a kőfalon ült a kis herceg és valakihez beszélt, de a szerző nem látta, hogy kihez és az ismeretlen válaszait sem hallja, csak a kis herceg hangját:

„- Hát nem emlékszel rá? – mondta. – Nem egészen itt volt!

– Igen, igen! A napja ma van, de a helye nem egészen ez…

– …Úgy bizony. Nézd csak meg, hol kezdődik a nyomom a homokban. És csak várj rám. Ma éjszaka ott leszek.

– Jó mérged van? Biztos vagy benne, hogy nem fogok sokáig szenvedni?

– Most pedig menj el – mondta a kis herceg. – Le akarok jönni innét!”

Ekkor ér a falhoz a szerző, és meglátja, hogy a fal tövében egy kígyó ágaskodik, azzal beszélgetett a kis herceg.

A szerző nem tudja, de az olvasó igen, hogy ez ugyanaz a kígyó, akivel a kis herceg korábban a sivatagban találkozott, és amelyik a bokája köré tekeredett.

A kígyó a szerző lépteinek zajára eltűnik, a szerző pedig csodálkozva kérdezi:

„- Hát ez meg mi volt? Most már kígyókkal társalkodol?”

A kis herceg természetesen nem felel, hiszen nem szokása válaszolni a kérdésekre. Meglepi viszont a szerzőt azzal, hogy gratulál neki, amiért sikerült megjavítani a gép motorját.

A szerző elcsodálkozik, hogy a kis herceg honnan tudja ezt, hiszen csak most akarta elújságolni neki.

A kis herceg azonban témát vált:

„- Én is hazamegyek ma… – És szomorkásan hozzátette: – De az sokkal messzebb van… és sokkal nehezebb…”

„- Ma éjszaka éppen egy éve. Ma éjjel a csillagom pontosan a fölött a hely fölött lesz, ahol egy esztendeje földre hullottam…”

Hamarosan kiderül a kis herceg terve: a bolygója aznap éjszaka lesz a legközelebb a Földhöz, ekkor lesz a legnagyobb esélye hazajutni.

Viszont a teste túl nehéz ahhoz, hogy magával vigye. Ezért megkérte a kígyót, hogy marja meg.

A szerző persze nem szeretné, ha a kis herceg elmenne, hiszen nagyon megkedvelte gyerekesnek tűnő lényét, de a kis herceg menni akar.

Azt kéri, hogy a szerző ne kísérje el utolsó útjára, nehogy a kígyó őt is megmarja, de a szerző ebbe nem megy bele:

„- Azért mondom… a kígyó miatt. Nehogy esetleg téged is megmarjon… A kígyók komiszak. Puszta kedvtelésből is marnak…

– Nem hagylak magadra.”

„Azon az éjszakán észre sem vettem, mikor kelt útra. Nesztelenül megszökött. Mikor végre utolértem, elszántan, gyors léptekkel menetelt. Csak ennyit mondott:

– Ó, hát itt vagy…

És kézen fogott. De még mindig bántotta valami.

– Nem jól tetted. Fájni fog neked. Olyan lesz, mintha meghaltam volna, pedig nem is igaz…

Én csak hallgattam.

– Ugye, érted? Nagyon messze van. Nem vihetem magammal ezt a testet. Túl nehéz.

Hallgattam.

– Olyan lesz, mint egy levetett, régi kéreg. Mért volna szomorú egy levetett kéreg?…

Hallgattam.”

És hamarosan jön a kígyó, ahogy azt korábban megbeszélték a kis herceggel:

„Csak ennyi volt: egy sárga villanás a bokájánál. Egy pillanatig mozdulatlanul állt. Nem kiáltott. Szelíden dőlt el, ahogyan a fák. Még csak zajt sem keltett, a homok miatt.”

Az olvasónaplónak nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Antonie de Saint-Exupéry – A kis herceg – Olvasónapló” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..