Antonie de Saint-Exupéry – A kis herceg – Olvasónapló

Hetedik fejezet

Az ötödik napon a kis herceg azt akarja tudni, hogy a bárányok megeszik-e a virágokat is. A szerző természetesen igennel felel.

A kis herceg erre azt akarja tudni, hogy azokat a virágokat is megeszik-e, amiknek tüskéjük van.

„- Igen. Az olyan virágot is, amelyiknek tüskéje van.

– Hát akkor mire valók a tüskék?”

A szerzőt azonban most nem annyira érdeklik a tüskék. Sokkal nagyobb probléma neki, hogy nagyon nem halad a repülő motorjának szerelésével, a vize viszont fogytán van, ezért nem is tud figyelni a kis hercegre, nem veszi észre, hogy az emberkének mennyire fontos ez a kérdés:

„- A tövisek nem valók semmire. A tövis puszta gonoszság a virág részéről.”

A kis herceg szerint azonban ez nem így van:

„Nem hiszem! A virágok gyöngék. Gyanútlanok. Úgy védekeznek ahogy tudnak. Félelmetesnek képzelik magukat a tüskéikkel.”

A kis herceg maradna a témánál, de a szerzőt egyre jobban aggasztja a motor, egyre idegesebb lesz, végül ingerültségében még a kis herceggel is elkezd kiabálni:

„- Nem! Nem! Nem hiszek semmit. Csak úgy mondtam. Én komoly dolgokkal foglalkozom.”

A kis herceg meglepődik és elkomolyodik ezen a kijelentésen:

„- Úgy beszélsz, mint a fölnőttek.

Erre elszégyelltem magam. Ő azonban könyörtelenül hozzátette:

– Mindent összezavarsz… Mindent összekeversz…”

A kis herceg szerint ugyanis igenis fontos dolog a tövisek kérdése

„- Millió és millió éve, hogy a virágok tüskéket gyártanak. Millió és millió éve, hogy a bárá­nyok mégis megeszik a virágokat. Hát akkor miért ne volna komoly dolog, ha meg akarjuk érteni, mi végre a sok fáradozás, amivel olyan tüskéket csinálnak maguknak, amelyek soha semmire sem jók? A bárányok és a virágok háborúja talán nem fontos? […] És ha én tudok egy virágot, egy egyetlen virágot az egész világon, olyat, amilyen sehol másutt nem létezik, egyedül csak az én bolygómon, aztán egy bárányka egy csapásra megsemmisítheti, csak úgy, anélkül, hogy akár csak sejtené is, hogy mit művel: ez talán nem fontos?”

A kis herceg annyira indulatos lesz, annyira komolyan veszi ezt a dolgot, hogy végül elsírja magát.

„Bántam is én a kalapácsomat, a csavart, a szomjúságot és a halált! Egy csillagon, egy bolygón, az enyémen, a Földön volt egy kis herceg, akit meg kellett vigasztalni! A karomba vettem, ringatni kezdtem.

– Ne félj – mondtam neki -, semmi veszedelem nem fenyegeti a virágot, amit szeretsz… Száj­kosarat rajzolok a bárányodnak… A virágodnak meg rajzolok majd vértet… És… – Már nem is tudtam, mint mondjak neki. Nagyon ügyetlennek éreztem magam. Nem tudtam, hogyan férkőzzem hozzá, hogyan találjak közösséget vele… Olyan titokzatos világ a könnyek országa.”

Ezt a fejezetet lehet egy felnőtteknek szóló példabeszédként is értelmezni: sokszor van az, hogy a felnőttek annyira elmerülnek egy szerintük komoly, felnőttes probléma megoldásán, hogy nincs idejük figyelni a gyerekekre.

Pedig a gyerekeknek ugyanúgy megvannak a maguk problémái, amiket meg kell, vagy meg akarnak oldani, és lehet, hogy azok a felnőttek szempontjából komolytalanok, de a gyerek világában azok igenis komoly problémának számítanak.

Az olvasónaplónak nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Antonie de Saint-Exupéry – A kis herceg – Olvasónapló” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..