Antonie de Saint-Exupéry – A kis herceg – Olvasónapló

Huszonhetedik fejezet

Az utolsó fejezetben a szerző elmondja, hogy a kis herceggel való találkozásának már hat éve.

Nagyon szomorú volt, amikor a kis herceg elment, annyira, hogy amikor sikeresen hazatért a gépével, akkor a barátainak is feltűnt a szomorúsága. De ő senkinek sem mesélte el a találkozást, csak annyit mondott, hogy nagyon fáradt.

„Most már egy kicsit megvigasztalódtam. Azaz… mégsem egészen. De tudom, hogy visszatért a bolygójára, mert mikor fölkelt a nap, nem találtam ott a testét. Annyira mégsem volt nehéz…”

A szerzőnek hirtelen eszébe jut, hogy a szájkosárról, amit a báránynak rajzolt, lefelejtette a bőrszíjat, így a kis herceg soha nem fogja tudni felcsatolni azt a bárányra.

Mi történt a bolygón? Lehet, hogy a bárány megette a virágot…

Egyszer azt gondolom: „Nem, semmiképpen sem! A kis herceg mindig üvegbura alá teszi éjszakára a virágját, és éberen vigyáz a bárányára…” Ilyenkor boldog vagyok, és a csillagok mind kedvesen nevetnek.

Másszor meg ezt gondolom: „Az ember olykor-olykor figyelmetlen, és máris kész a baj! Egy este elfelejti föltenni az üvegburát, vagy éjszaka nesztelenül kiszökik a bárány…”

„Nézzetek föl az égre. És tegyétek föl a kérdést: megette vagy nem ette meg a virágot a bárány? S aszerint, igen vagy nem, meglátjátok, egyszerre megváltozik minden…

És soha, egyetlen fölnőtt sem fogja megérteni, hogy ez milyen rettentően fontos!”

-Vége-




“Antonie de Saint-Exupéry – A kis herceg – Olvasónapló” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..