Antonie de Saint-Exupéry – A kis herceg – Olvasónapló

Tizenhatodik fejezet

A kis herceg által meglátogatott bolygók sorában tehát a hetedik volt a Föld:

„Ez a Föld nem akármilyen bolygó ám! Van rajta száztizenegy király (beleszámítva természe­tesen a néger királyokat is), hétezer geográfus, kilencszázezer üzletember, hét és fél millió részeges, háromszáztizenegymillió hiú, vagyis körülbelül kétmilliárd fölnőtt.

Hogy valami fogalmunk legyen a Föld nagyságáról, gondoljuk meg, hogy az elektromosság fölfedezése előtt a hat kontinensen egész hadseregnyi lámpagyújtogatót kellett alkalmazni, szám szerint négyszázhetvenkétezer-ötszáztizenegyet.

Kissé távolabbról nézve mindez pompás látványt nyújtott. A hadmozdulatok éppolyan szabá­lyozottan folytak, mint egy balett mozgása egy opera színpadán. Kezdték az új-zélandi és az ausztráliai lámpagyújtogatók. Meggyújtották a lampionjaikat, aztán aludni mentek. Utána beléptek a táncba a kínai meg a szibériai lámpagyújtogatók; majd ők is eltűntek a kulisszák mögött. Most került sor az oroszországi és indiai lámpagyújtogatókra. Utánuk az európaiakra és az afrikaiakra. Aztán a dél-amerikaiakra. Aztán az észak-amerikaiakra. És sosem vétették el színre lépésük rendjét. Nagyszerű volt![…]

Mindössze két lámpagyújtogató élt henyén és nemtörődöm módra: az Északi-sark egyetlen lámpájának gyújtogatója, valamint kartársa, a Déli-sark egyetlen lámpájáé. Ők évente csupán kétszer dolgoztak.”

Az olvasónaplónak nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Antonie de Saint-Exupéry – A kis herceg – Olvasónapló” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .