Antonie de Saint-Exupéry – A kis herceg – Olvasónapló

Huszonötödik fejezet

Az író és a kis herceg tehát találtak egy kutat. Ráadásul különleges kút volt, nem csak egy földbe ásott lyuk, mint amilyenek a szaharai kutak lenni szoktak, hanem rendes falusi kút, kávával, csigával és vödörrel.

A szerző vizet húz a vödörben, mindketten isznak és megkönnyebbülnek.

„- Nálatok – mondta a kis herceg – az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.

– Nem találják meg – mondtam.

– Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák…

– Minden bizonnyal – feleltem.

– Csakhogy a szem vak – tette hozzá a kis herceg. – A szívünkkel kell keresni.”

A kis herceg ezután figyelmezteti a szerzőt, hogy ideje beváltania az ígéretét, vagyis szájkosarat rajzolni a ládában lévő báránynak, hogy az ne tudja megenni a rózsát.

„Rajzoltam hát egy szájkosarat. És elszorult a szívem, ahogy átnyújtottam neki.

– Neked valami titkos terved van…”

A szerzőnek pedig jó a megérzése:

„- Tudod… holnap lesz egy éve, hogy a Földre estem…

Majd némi szünet után:

– Egészen közel ide…

„- Akkor hát egy hete reggel, amikor megismertelek, nem csak úgy véletlenül kószáltál itt, egyszál-egyedül, ezer mérföldnyire minden lakott helytől? Oda akartál visszamenni, ahová leestél?”

A kis herceg nem felel, hiszen a kérdésekre nem szokott válaszolni, de elpirul, ami tulajdonképpen felér egy „igen”-nel.

„- Neked most dolgoznod kell. Vissza kell menned a gépedhez. Itt várlak majd, gyere vissza holnap este…

Én azonban nyugtalan maradtam. Eszembe jutott a róka. Aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállalja vele…”

Az olvasónaplónak nincs vége, kattints a folytatáshoz!