Goethe – Faust – II. rész – Olvasónapló

Második felvonás – hetedik jelenet – Az Égei-tenger sziklás öblei

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Homunculus
Thalész
Néreusz
Próteusz
Galatea
Éjszaka
„A Hold a zeniten
vesztegel
Az Égei-tenger
sziklás öblei

Az olvasónaplóhoz ajánlott bejegyzés:

Létezett-e Faust? – Történelmi háttér

A jelenet elején Thalész elviszi a tengerpartra Homunculust, abban bízva, hogy találkozhatnak Néreusszal, a tengeristennel, aki híres a jóstehetségéről.

Néreusz talán meg tudja mondani, hogy Homunculus hogyan válhat végre emberré.

Néreusz meghallja a közeledésüket, de nincs elragadtatva tőlük, és úgy általában az emberi fajtól:

„Hisz isteni nyugalmam volna rég,

ha jobbjaikon nem segítenék;

s ha nézem, mit tettek végül, belátom,

hogy falra hányt borsó volt jó tanácsom.”

Thalész azonban hízeleg egy kicsit a tengeristennek:

„Ó, tenger vénje, szent nekünk szavad;

te vagy a bölcs, elűznöd nem szabad!

Nézd e lángot, formája emberi,

tanácsodat mégis megszívleli.”

Néreuszt azonban nem érdekli az üvegbe zárt Homunculus, közli, hogy éppen vendégségbe várja a Dóridákat, a lányait – Néreusz és Dórisz ötven, csodaszép lánya, akik delfineken közlekednek és a legszebb közülük Galatea.

Néreusz tehát nem ér rá, de azt ajánlja, hogy forduljanak a problémával egy másik tengeristenhez, Próteuszhoz, ő talán segít nekik.

Néreusz eltűnik, Thalész pedig nincs elragadtatva a tanácstól, ugyanis Próteusz ismérve, hogy szeret alakot váltani, ha el akarják fogni, vagy beszélni akarnak vele. (Ezzel a problémával egyébként Odüsszeusz is találkozott kalandozásai során.)

Próteusz azonban sokkal közelebb van hozzájuk, mint gondolnák, kiderül, hogy bár láthatatlanul, de eddig is követte Homunculus és Thalész beszélgetését.

Próteusz azonban – mint ahogy azt Néreusz is megmondta – nehéz eset, Thalész hiába kéri, továbbra is láthatatlan marad, sőt, úgy tesz, mintha hangja egyre messzebbről hangzana.

Thalésznak támad egy ötlete, hogy a kíváncsiságáról is ismert tengeristent hogyan tudnák közelebb csalni és rávenni, hogy öltsön emberi formát.

Thalész megkéri Homunculust, hogy világítson jobban, és az üvegből áradó furcsa, erős fény, fel is kelti Próteusz kíváncsiságát.

Thalész ekkor eltakarja Homunculust és közli Próteusszal, hogy megnézheti, de csak akkor, ha megjelenik előttük és emberi alakot ölt, Próteusz pedig túlságosan kíváncsi, teljesíti a kérést.

Próteusz csak ámul, amikor meglátja Homunculust: „Ilyet se láttam! Törpe, ki világít!”

Thalész pedig elmondja, hogy Homunculus minden vágya, hogy emberi testet ölthessen.

Próteusz pedig végre megadja a választ, amire Homunculus annyira várt: Homunculusnak a tengerben kell végigjárnia az élőlények hosszú fejlődését ahhoz, hogy emberi alakot ölthessen.

Itt Goethe tulajdonképpen továbbra is a neptunizmust reklámozza. Nézete szerint az élet a tengerben fejlődött ki, nagyon lassan és hosszú időn át. Ez az álláspont pedig már nagyon hasonlít a modern darwinizmusra.

Próteusz pedig delfinné változik és felajánlja Homunculusnak, hogy beviszi őt a tengerbe. Homunculus pedig természetesen elfogadja az ajánlatot.

A jelenet további részében Goethe Néreusz tengeristen lányainak, a Dóridáknak a bevonulását írja le, akiket a legszebb lány, Galatea vezet egy kagylóhintóban és delfinek hátán érkeznek.

Galatea be- és elvonulása tulajdonképpen a természet őselemeinek dicsérete.

Homunculus ugyan már Próteusz segítségével a tengerben van, de még mindig a lombikjában. Amikor azonban meglátja a szépséges Galateát, akkor olyan vágyakozás ébred benne iránta, hogy szétfeszíti a lombikot.

Ezzel Homunculus végre teljesen a tengerbe kerül, ahol megkezdheti fejlődését, aminek a végén emberré válhat.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints  a folyatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..