Goethe – Faust – II. rész – Olvasónapló

Harmadik felvonás második jelenet – Belső várudvar

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Szép Heléna
A kar (Heléna szolgálólányai)
Faust
Lünkeosz, a toronyőr
Mefisztó
Belső várudvar

Az olvasónaplóhoz ajánlott bejegyzés:

Létezett-e Faust? – Történelmi háttér

Az előző jelenet végén, amikor Heléna végre eldönti, hogy furcsa vár uránál (Faustnál) keres menedéket, Helénára és a karra hirtelen földöntúli köd száll le, majd amikor eloszlik, akkor már a várban vannak.

Phorküasznak, azaz Mefisztónak köszönhető ez, aki a várban már nincs Helénáékkal, mivel Heléna és Faust találkozása túl magasztos ahhoz, hogy ott az ördög is jelen legyen.

Persze erről Heléna semmit sem tud, ő és a kar csak azt veszik észre, hogy egy hatalmas vár udvarán álnak. Hamarosan apródok hosszú sora indul lefelé a várfal lépcsőjén, majd amikor elhelyezkedtek, akkor megjelenik várúrként maga Faust is:

A kar által mondottak rendre megtörténnek

Faust, miután a gyermekek és apródfiúk

hosszú menete leérkezett, középkori lovagi,

udvari viseletben megjelenik fent a lépcsőn,

és lassan, méltóságteljesen lefelé jön.”

Faustról először a karvezetőnő mond véleményt: el van ragadtatva tőle. Közben Faust odaér Helénához, bilincsben vezetve egy férfit.

Faust elmondja, hogy a férfi toronyőr, akinek az lett volna a feladata, hogy kürtjével jelezze, ha közeledik valaki a várhoz. Mivel ezt elmulasztotta, így Faust nem értesült időben a közeledőkről, ezért nem tudta azonnal illően köszönteni Helénát.

Persze az olvasó tudja, hogy a szerencsétlen toronyőr semmilyen hibát nem követett el, hiszen Heléna és a kar ördögi praktika segítségével érkeztek a várba.

Faust arra kéri Helénát, hogy határozza meg a toronyőr büntetését. Heléna azonban meg akarja hallgatni a toronyőrt is, mielőtt ítéletet mond.

Lünkeosz, a toronyőr pedig egy gyönyörű dalban mondja el, hogy semmit sem látott, csak ködöt, és amikor a köd felemelkedett, Heléna és a kar már a várban voltak.

Lünkeosz, a toronyőr dalát akkor is érdemes elolvasni, ha semmi más nem érdekli az embert a Faustból, mert nagyon szép!

Heléna elérzékenyül Lünkeosz dalától:

„Engedd szabadon szegényt;

isten zavarta meg, ne érje gáncs.”

Kedves gesztus ez Helénától, még ha nem is isten zavarta meg Lünkeoszt, hanem az ördög…

Heléna ítélete Faustnak is tetszik, tulajdonképpen ő is behódol Helénának:

„Magamat s amit

enyémnek képzeltem, kényedre bízom.

Hadd boruljak le, szabadon s hiven

úrnőmnek vallva azt, ki megjelent

csupán, s övé lett máris trón, vagyon.”

A magasztos pillanatot Lünkeosz visszatérése szakítja félbe, aki hálából azért, amiért Heléna nem ítélte halálra, hatalmas láda kincset hoz a lánynak.

Szavaiból kiderül, hogy a lovagok a negyedik keresztes háborúban harcolva jutottak el Spártába (ne feledjük: Goethe szabadon bánik a térrel és az idővel)

Faust kicsit megsértődik Lünkeoszra, amiért az tulajdonképpen ellopja előle a show-t, rendre utasítja a toronyőrt, miszerint Szép Heléna már minden kincs úrnője, ami csak a várban van.

Heléna és Faust ezután beszélgetni kezd, egyre jobban belemerülnek, nem kétséges, hogy mi lesz kapcsolatuk végkimenetele, ahogy azt a kar is megállapítja:

„lám, egymáshoz mind közelébb

ülnek, összesimul a

vállal a váll, térd a térdhez ér,

kézbe-kéz ringanak ők

fent a dicső vánkos-oromzatán.”

Heléna és Faust is el van ragadtatva a találkozástól:

Heléna

Oly távol s oly közel érzem magam;

itt vagyok! – mondom el minduntalan.

Faust

Elfúl tüdőm, a nyelvem béna lesz;

téren s időn kívüli álom ez.

Ebbe az idillikus képbe robban be Phorküasz, azaz Mefisztó, aki közli, hogy baj van, Meneláosz közeledik, hogy megostromolja a várta, és (ismét) visszaszerezze a feleségét.

Ez a helyzet jó alkalmat teremt arra, hogy Faust hadvezérként is megcsillogtathassa képességeit Heléna előtt, még jobban elbűvölve a lányt.

Faust parancsokat osztogat a hadvezéreinek, akik elsietnek, hogy irányítsák a védelmet. Faust azonban nem várja meg, hogy Meneláosznak sikerül-e bevenni a várat, Helénához fordul:

„Miért ragaszkodnál e várhoz?

Hisz még örökifjan terül

elénk a Spártáal határos

Árkádia, boldog lakóhelyül.

Velem ez áldott földre menekülve,

gyönyörű sorsot fogsz választani!

Lugassá lesz a trón, s kettőnknek üdve

szabad lesz végre, árkádiai!”

Ehhez azt kell tudni, hogy Árkádia a reneszánsz pásztorköltészetben az ember idilli ősállapotának hazája.

Ebben a jelenetben tehát Faust végre elérte a célját, sikerült elbűvölnie Szép Helénát.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints  a folyatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .