Goethe – Faust – II. rész – Olvasónapló

Ötödik felvonás negyedik jelenet – Éjfél

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Faust
A Gond
Éjfél Faust palotája

Az olvasónaplóhoz ajánlott bejegyzés:

Létezett-e Faust? – Történelmi háttér

Négy szürke – allegorikus – árny közelít Faust palotájához: Teher, Szükség, Baj és Gond.

Beszélgetésükből kiderül, hogy közülük hárman – Szükség, Teher és Baj – nem juthatnak be egy gazdag ember házába, a Gondnak azonban sikerül besurrannia a kulcslyukon.

Faust észreveszi a három árnyalak közeledését, és azt is, hogy közülük a Gond az, aki bejutott. Egyébként is rosszkedvű: Mefisztóék utolsó tetténél rájött arra, hogy nem szövetkezhet többé a gonosszal, a démoni erőkkel:

„Bár dobhatnám a mágiát sutba,

s küzdhetnék, bűvigéről mit se tudva,

csupán mint férfi, Természet, veled,

úgy volna célja, hogy ember legyek”

Ezután Faust – és rajta keresztül az ekkor már idős Goethe – összefoglalja az életét:

„Rohantam a világon át,

mit megkívántam, üstökön ragadtam,

amit meguntam, abbahagytam,

mit elszalasztottam, nem érdekelt.

Sóvárogtam s beteltem, újra vágy

fogott el, ekként száguldottam át

az életen, hajdan vadul robogva,

de bölcsen s megfontoltan haladok ma.

A földkerekséget már ismerem,

s hogy túllássunk azon, reménytelen;

bolond, ki vaksin fölsandítva alkot,

képzelgőn, felhőn túli emberarcot!”

Faust szavaira a Gond válaszol, majd, mivel Faust mindenképpen szabadulni akar tőle – és úgy általában a mágiától és a démonoktól –, hogy ezt megakadályozza, rálehel Faustra és ezzel megvakítja.

Faustot azonban már vakon sem lehet megállítani:

„mélységes-mély sötétség burkol engem,

de fölragyog tisztán belső napom;

mit elgondoltam, most be kell fejeznem,

s a latban csak az úr parancsa nyom.

Hej, talpra, szolgák! Bátran szárnyaló

eszmémből hadd legyen boldog való.

Ásót lapátot és csákányt a kézbe!

Amit kitűztem, hajtsátok ma végre.

Szigorú rend, vasszorgalom

harcolja ki diadalom;

a legnagyobb mű végre kész lesz:

egy ész elég ezernyi kézhez.”

Faustot tehát öregen és vakon is újra eltöltötte a tettvágy!

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints  a folyatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..