Goethe – Faust – II. rész – Olvasónapló

Negyedik felvonás második jelenet – Az előhegységben

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Mefisztó
Faust
A császár
A főgenerális
Hírszerzők
A császári sátor előtt tér

Az olvasónaplóhoz ajánlott bejegyzés:

Létezett-e Faust? – Történelmi háttér

Az első felvonásban már megismert császár táborában vagyunk. A császár éppen a főgenerálissal a császári sátorból szemléli a sereget.

A főgenerális természetesen nagyon elégedett a csapatok felállításával és azt bizonygatja a császárnak, hogy mindenképpen győzni fognak.

Érdekes módon a császár éppen azzal vádolja ellenfelét, amivel a lázadók őt:

„Ott közeleg már az álnok rokonság;

„bátyám!”, „öcsém!”, mily nyájaskodva mondták,

s megraboltak e mind arcátlanabbak

a trón fényét, hatalmát a jogarnak;

torzsalkodtak, országot döntve romba,

a most egyesülten törnek hatalomra.

Áll tétován az ingatag tömeg,

s hová az ár sodorja, arra megy.”

Ekkor érkezik vissza a táborba két hírszerző, akit a főgenerális küldött ki. Egyik sem hoz túl jó híreket. Az első szerint a császári táborban viszály van és széthúzás, sok a bizonytalankodó nemes.

A második szerint pedig az lázadók táborában megjelent egy ellencsászár, aki a sereg élére állt, mindenki elismeri őt parancsnoknak.

A császár követet küld az ellencsászárhoz, hogy az adja meg magát.

Ekkor érkezik Faust, Mefisztó és a három démon, azaz a Három Hatalmasok.

Faust egy rövid, emelkedett monológgal indít, ami kicsit megzavarja a császárt:

„Hallottam ezt, s hiszek neked; no de

mond csak, jó ember: hogy jön ez ide?”

Faust erre közli – nyilvánvalóan Mefisztó sugallatára –, hogy a császár egyszer Rómában kegyelmet adott egy varázslónak, akit máglyán akartak elégetni. Ez a varázsló pedig hálából őket küldte a császár megsegítésére most, amikor bajban van.

A császár köszöni a segítséget, de egyenlőre nem akar élni vele. Nézete szerint egy császárnak saját magának kell megvédenie hatalmát, ha az veszélybe kerül, nem külső segítséget elfogadni.

Ekkor érnek vissza a követek, akik közlik az ellencsászár üzenetét:

„Uratok feledve; kongó

visszhang ő a völgy falán;

régi mondához hasonló:

volt egy császár hajdanán.”

Vagyis az ellencsászár nem adja meg magát, csata lesz.

A császár átadja a parancsnokságot a Főgenerálisnak, végül pedig Faust is addig előrködik, hogy csatasorba állhat a Három Hatalmas is.

Mefisztó azonban nem elégszik meg ennyivel, rengeteg szellemet állít még csatasorba, akik korábbi királyok, császárok, híres vitézek alakját veszik fel. szerencsére elég távol vannak ahhoz, hogy császár felismerje őket, ő csak annyit lát, hogy Faustnak és Mefisztónak köszönhetően egy új hadsereg sietett a segítségére.

Megkezdődik a csata, de a császár seregei Mefisztó démoni segítsége ellenére is vesztésre állnak. Ráadásul a császár is gyanakodni kezd, hiszen Mefisztó emberinek tűz ég a lándzsájuk hegyén.

Mefisztó és Faust folyton magyarázkodni kényszerül, hogy az ígéreteik ellenére sem állnak nyerésre. Végül a császár és a főgenerális is Mefisztóra bízza a reménytelennek tűnő csata folytatását és elvonulnak a császár sátrába.

Mefisztó csak erre várt, így, hogy most már a látszatra sem kell figyelnie a császár előtt, hollókat küld, hogy hívják segítségül a tengeri sellőket.

A sellők pedig engedelmeskednek Mefisztó parancsára, jelenlétükből az emberek csak annyit érzékelnek, hogy hirtelen patak ered az egyik sziklából, ami hamar háborgó, vad folyóvá duzzad és elmossa az ellenséget.

Ezután sűrű sötétség száll rájuk, amiben villámok csapkodnak.

Ez már sok az ellenségnek, Mefisztó és Faust megnyerik a csatát a császárnak.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints  a folyatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..