Goethe – Faust – II. rész – Olvasónapló

Negyedik felvonás első jelenet – Magas hegység

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Faust
Mefisztó
Baltakéz
Prédazsák
Görcsmarok
Németország
Magas hegység

Az olvasónaplóhoz ajánlott bejegyzés:

Létezett-e Faust? – Történelmi háttér

A negyedik felvonásban visszatérünk Faust saját korába. Azt gondolhatnánk, hogy fia, Euporón és Heléna elvesztése megtörte Faustot, azonban épp ellenkezőleg, a lehetőség, hogy találkozhatott az antik kor szépségideáljával, új erővel töltötte el.

Az olvasói megértés szempontjából a harmadik felvonás volt a legnehezebb, innentől megint felgyorsulnak az események és a mai olvasó számára is érthetőbbé válnak, kevesebb a ma már nehezen érthető utalás.

Az első jelenet Faust monológjával indul, aki Mefisztó segítségével visszatért a korabeli Németországba és most egy kanyon szélén áll, onnan szemléli a tájtat.

Érkezik Mefisztó is, nem is akárhogy, egy hétmérföldes csizmával és nem érti, hogy Faust miért ácsorog ezen a kietlen vidéken.

Mefisztó és Faust beszélgetése tulajdonképpen az előző felvonás neptonizmus-plutonizmus vitájának folytatása, ahol Mefisztó képviseli a vulkánisták álláspontját.

A beszélgetés végén Mefisztó témát változtat és aziránt érdeklődik, hogy van Faust, mit tapasztalt az eddigi utazás alatt:

„De, hogy végül világosan beszéljek:

földünkön nem találtál semmi szépet?

Fölmérted, mit roppant tér mutat,

a föld birodalmait s pompájukat.

S te, az örök elégedetlen,

nem éreztél vágyat szivedben?”

Mefisztót ezzel burkoltan a szerződésükre emlékezteti Faustot.

Faust pedig lelkesen válaszol:

„De igen! egy nagy cél hat át.

Találd ki!”

Mefisztó pedig találgatni kezd, de csak ördöghöz méltó dolgok jutnak az eszébe: hatalom, vagyon, tisztelet, sex.

Faust mindegyikre nemmel válaszol, Mefisztó végül feladja:

„Mire törhetsz? Számomra rejtély.

Nyilván merész, nagy terv hevít.”

Faust pedig kijelenti, hogy dolgozni, teremteni akar. Felfigyelt arra, hogy a tenger mennyi értékes területet vesz el az embertől. Faust szerint a nagy feladat, hogy visszaszorítsák a tengert és termővé tegyék a tengerpartot.

Mefisztó nincs elragadtatva az ötlettől, de ugye köti a szerződés, cselekednie kell Faust érdekében.

Ebben a pillanatban csatazaj hallatszik. Mefisztó kijelenti, hogy nem messze tőlük egy csata készül, mégpedig az első felvonásban megismert császár és egy lázadó között.

Emlékezzünk rá, a császár Faust és Mefisztó segítségével oldotta meg az ország pénzügyi gondjait úgy, hogy bevezette a papírpénzt.

„Amíg ide utaztam, kinyomoztam,

hogy a jó császár nyakig ül a gondban;

hisz ismered. Míg pártoltuk, s a talmi

vagyont segítettünk kezére csalni,

világgá szórta azt mohón.”

Mefisztó további szavaiból kiderül, hogy a császár nem jól gazdálkodott a vagyonnal és a lehetőséggel, amit tőlük kapott. A pénzt felesleges fényűzésre költötte, miközben az ország egyre jobban tönkrement az emberek elszegényedtek, egyre zavarosabb lett a helyzet.

Goethe itt tulajdonképpen a feudális anarchiába süllyedt Német-római birodalmat jeleníti meg.

A dolog végül odáig fajult, az emberek egy részének elege lett a császárból és fellázadtak. Ennek a lázadásnak a döntő csatája készülődik a közelben.

Mefisztó szerint, ha segítenek megnyerni a csatát a császárnak, azaz segítenek megőrizni a hatalmát, akkor Faust, mint a csata hőse, kérheti a tengerparti területeket a császártól hűbérbe.

Faust beleegyezik a dologba, de amikor Mefisztó kijelenti, hogy Faustnak kell úgy viselkednie, mit egy hadvezérnek, akkor tiltakozni kezd, hiszen nem ért a harchoz, a stratégiához:

„Az volna csak bolond dolog még:

hol mit se tudnék, ott parancsolnék!”

Mefisztó azonban erre is tudja a választ:

„Hagyd a gondot vezérkarodra”

Ráadásként Mefisztó Faust rendelkezésére bocsát három ember alakú szörnyet, démont is, akik harcosok képében jelennek meg előttük: Baltakéz, Prédazsák és Görcsmarok.

A három zsoldos különböző életkorban van és ennek megfelelően eltérő a harchoz, az erőszakhoz való hozzáállásuk is:

Baltakéz a legfiatalabb:

„Egy görbe pillantás miatt

kész vagyok bárkit is ököllel vágni képen,

s a nyúlszívűnek, ha szalad,

minden hajaszálát kitépem.”

Prédazsák, a javakorabeli zsoldos, akit csak a zsákmány érdekel:

„Virtuskodás csak léha játék,

így kárba vész a drága nap;

kitartóan zsebeld a másét,

mert ez mindennél fontosabb.”

Görcsmarok, az idősödő, kiábrándult katona:

„Ezúton sem sutunk mi révbe;

vagyont könnyű pazallni, véle

hamar lezúg az életár.

Habár elvenni szép, de megtartani még szebb;

szabad kezet a vén legénynek,

s nem érhet petáknyi kár.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints  a folyatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .