rövid tartalom

Giovanni Boccaccio – Dekameron – Harmadik nap – Olvasónapló

Szerző:

A Dekameron harmadik napjának olvasónaplója novellánként

Harmadik nap

A pénteket és szombatot tehát pihenéssel (és tisztálkodással) tölti a csapat, majd vasárnap reggel korán felkelnek és egy két kilométerrel arrébb fekvő birtokra vonulnak. Az nem derül ki, hogy melyiküké (vagy, hogy egyáltalán kié) a gyönyörű villa és a hozzá kapcsolódó vadaskert.

Az ifjak követik a szokásos protokollt, délelőtt séta, beszélgetés, játék, majd ebéd, utána kis alvás, majd összegyűlnek, hogy mindenki elmondja aznapi novelláját.

Ne feledjük a vasárnapi történetek kötelező témáját, amit még Neifile királynő határozott meg csütörtök este: „olyan embe­rekről beszéljünk, kik ügyességök révén valamely igen kívánt dolgot megnyertek, vagy vissza­szerezték azt, amit elvesztettek.”

Harmadik nap első novella

Mesélő A novella
Filostrato főbb szereplői helyszíne
Nuto, az öreg kertész
8 apáca
A fejedelemasszony
Massatto, a fiatal parasztlegény		 Firenze

Firenze környékén volt egy apácakolostor, ahol 8 fiatal apáca élt egy fejedelemasszony felügyelete alatt.

A kolostor kertjét egy Nuto nevű idősebb kertész gondozza, aki hamarosan elunja, hogy az ifjú hölgyek unalmukban mindig megpróbálnak beleszólni a munkájába, ráadásul a fizetésével sem elégedett. Ezért felmond és visszatér szülőfalujába, Lamporecchióba.

Ott elmeséli az esetet egy fiatal, magas, jóképű, Massatto nevű parasztnak. Massatto pedig úgy gondolja, hogy a félreeső helyen lévő apácakolostor, benne 9 fiatal hölggyel, igazán megfelelő vadászterület lenne neki.

Vállára kapja a fejszéjét és jelentkezik a kolostorba Nuto megüresedett pozíciójára. Előtte azonban még átgondolja az esélyeit, és rájön, hogy egy egészséges, fiatal férfit aligha fognak alkalmazni egy szűz lányoktól hemzsegő ilyen, vagyis a farkast nem eresztik be könnyen a bárányok közé.

Ezért úgy dönt, hogy süket-némának és kissé ostobának fogja beállítani megát, mint akinek nem sok köze van a való élethez és az abban esetlegesen előforduló erkölcstelen dolgokhoz.

Massatto terve beválik, alkalmazzák a zárdában kertészként, a farkas tehát bejutott a bárányok közé.

Egy nap, amikor Massatto elfárad a munkában, leheveredik egy fa alá szundítani. Éppen arra sétál két apáca, akik persze úgy tudják, hogy a kertész süket-néma és éppen a Massatto számára megfelelő beszélgetést folytatják.

Az egyik apáca elmondja, hogy ő már sokat hallott arról, hogyan szereti egymást egy férfi és egy nő, és nagyon kíváncsi arra, hogy ez a gyakorlatban hogyan működik. A másik apáca nem ijed szabad szellemű, figyelmezteti társnőjét, hogy ők szüzességet fogadtak és egyébként sincs a közelükben a feladatra megfelelő férfi.

Az első apáca viszont mindkét problémát elhárítja, mondván, hogy a kolostor minden lakott helytől távol esik, senki sem tudja meg, mi történik a falai között és itt van a jóképű kertész, aki ugyan süket-néma, és kissé ostoba, de éppen ezért valószínűleg mindent megtesz, amit mondanak neki. Tehát remek példány a kísérlethez.

Massatto természetesen csak tetteti az alvást, mindet hall é örömmel vonul be a kertészlakba, hogy a hölgyek kísérleti alanya legyen. A két apácának megtetszik a mulatság és most már rendszeresen járnak Massattóhoz, akiről még mindig úgy tudják, hogy süket-néma.

Sürgölődésük persze nem maradhat sokáig titok, hamarosan a többi apácanövendék is felfedezi a titkos találkákat. Először jelenteni akarják a fejedelemasszonynak, de kíváncsiságuk erősebb.

Nem sok idő kell hozzá, Massattónak már nyolc ifjú apácát kell rendszeresen szeretni, persze ez nincs ellenére.

Egy alkalommal, amikor Massatto egy fa alatt piheni ki éjszakai munkálkodásának fáradalmait, amikor arra sétál a fejedelemasszony. Érthetetlen módon az apácák vezetőjét is elkapja a vágyakozás, és Massattót a cellájába hívja, ahol több napon és éjszakán keresztül kell szegény kertésznek a kedvére tennie.

Massatto most már komoly bajban van, hiszen 9 nőt kéne éjszakánként kielégítenie, ami már nem olyan nagy öröm, lassan belerokkan a feladataiba.

Nem tehet mást, megszólal a fejedelemasszony előtt. Az apácák vezetője először elcsodálkozik, hogy a csinos kertész nem néma, még jobban azon, hogy az apácái sem teljesen szentéletűek.

Két választása van: vagy elbocsájtja Massattót, aminek egyrészt megvan az a veszélye, hogy a férfi kibeszéli a kolostorban történteket, másrészt pedig férfi nélkül maradnak. Vagy pedig szigorú rendet vezet be a kertész munkájában, sorrendet tartva a lányok között.

A fejedelemasszony természetesen a második megoldást választja, ami mindenkinek megfelel. Így már Massatto is eleget tud tenni kertészi munkájának és éjszakai feladatainak is, anélkül, hogy belerokkanna a teljesítménykényszerbe.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

Giovanni Boccaccio – Dekameron – Második nap – Olvasónapló

Szerző:

A Dekameron második napjának olvasónaplója novellánként

Második nap

A második nap ugyanúgy telik, mint az első, majd délután újra összegyűlik a társaság a réten és elkezdik mesélni a történeteket.

Emlékezzünk rá, a második napon mindenkinek olyan emberekről kell történetet mesélni, „akik különb-különbféle keserves hányattatások után, holott nem is reménykedtek benne, szerencsés végre jutottak.”

Második nap első novella

Mesélő A novella
Neifile főbb szereplői helyszíne
Arrigo, a német hordár
Stecchi, Martellino, és Marchese, az olasz
mutatványosok
Sandro Agolanti, a trevisoi fejedelem belső embere
A trevisoi fejedelem		 Treviso

Élt Trevisoban egy Arrigo nevű német hordár, akit mindenki becsületes, szent életű embernek ismert. Arrigo halálakor megkondultak a trevisoi székesegyház harangjai, anélkül, hogy bárki lett volna a közelükben.

Ezt persze a trevisóiak csodának tartották és úgy értékelték, hogy a harangok bizonyára Arrigo szent élete miatt kondultak meg. Vagyis maga Arrigo is valószínűleg szent. Ezért Arrigót a székesegyházban ravatalozták fel és elkezdtek a holttestéhez járulni a nyomorékok, a vakok, hátha Arrigo csodát tesz és meggyógyulnak.

Ekkor érkezik a városba a három firenzei mutatványos, Stecchi, Martellino, és Marchese, akik érdeklődve figyelik a székesegyház körüli nagy tömeget. Hamarosan azt is megtudják, hogy mi az oka a nagy csődületnek. Ők is kíváncsiak lesznek, meg akarják nézni Arrigót, de nyilvánvaló, hogy a nagy tömegben esélyük sincs a „szent” közelébe jutni. Ekkor Martellinónak támad egy ötlete.

„Én nyomorékká torzítom magamat, te pedig egyfelől és Stecchi másfelől, mintha magam erejéből nem tudnék járni, támogatni fogtok, s úgy tesztek, mintha oda akarnátok vezetni, hogy a szent meggyógyítson engemet: nem akad senki, aki láttunkra ne adna helyet, és ne engedne előre.”

Így is tesznek, és persze odaengedik őket a szent koporsójához. Martellino ekkor úgy tesz, mint a szent tényleg meggyógyította volna, és a tömeg éljenez.

A három olasz csibész balszerencséjére azonban a tömegben van egy firenzei polgár is, aki ismeri őket.

„- Átkozott egy fickó: ki ne hitte volna, látván őt idejönni, hogy valóban nyomorék?
Mikor eme szavakat néhány trevisói ember meghallotta, nyomban ezt kérdezték:
– Hogyhogy? Hát nem volt nyomorék?
Felelte nekik a firenzei ember:
– Szó sincs róla: világéletében oly szép szál ember volt, mint akármelyikünk, de nincs ember, ki jobban értené emez komédiázást, hogy hogyan torzítsa magát bármiféle formába, mint magatok is láthattátok.”

A trevisóiak persze bedühödnek, amiért csúfot űztek a szentjükből, elkezdik ráncigálni Martellinót, lincshangulat alakul ki, Stecchi és Marchese alig tudnak kijutni a tömegből.

A csődületet figyeli a trevisói fejedelem testőrsége is és a trevisói polgármester, de nem tesznek semmit, hiszen – még – nem történt semmi olyan, ami hivatalos megavatkozást igényelve.

Marchesének persze szeretné kimenteni társukat a tömegből, de elég szerencsétlen ötlete támad, odarohan a polgármesterhez:

„- Az Isten szerelmére, van odabent egy gazfickó, ki ellopta erszényemet, melyben száz jó firenzei arany volt; kérlek, fogasd el, hogy visszakapjam pénzemet.”

Megvan a hivatalos indok, a fejedelem 12 testőre a polgármester parancsára kiráncigálja a félig agyonvert Martellinót a tömegből és a palotába viszik.

Martellino azonban cseberből vederbe került, mivel miután kiderül, hogy már tolvajlással is gyanúsítják az olaszt, a tömegből rögtön sokan jelentkeznek, hogy az ő erszényük is eltűnt.

A polgármester kihallgatja Martellinót, aki nem veszi túlságosan komolyan a vádakat.

„- Uram, én kész vagyok megvallani az igazat, de parancsold, hogy mindenki, aki engem vádol, mondja meg, mikor és hol loptam el erszényét, én pedig megmondom neked, mit követtem el és mit nem.”

A bíró így is tesz, az emberek pedig folyékonyan hazudnak, ki azt mondja, hogy 8 napja tűnt el az erszénye, ki azt, hogy 6 napja.

Martellino pedig hiába védekezik azzal, hogy csak aznap érkezett a városba, soha életében nem járt ott korábban, a közhangulat (és a bíró hangulata is) ellene van, kinéz neki a halálbüntetést.

Eközben Stecchi és Marchese kétségbeesetten próbálnak módot találni barátjuk kiszabadítására.

Visszamennek a szállásukra, ahol elmesélik a fogadósnak az egész történetet. Szerencséjükre a fogadós ismer egy Sandro Agolanti nevű nemest, a trevisoi fejedelem első emberét. Elviszi hozzájuk a két olaszt, akik neki is elmesélik a mulatságosan induló, de lassan tragédiába forduló történetüket.

Sandro Agolanti jót mulat a sztorin és pártfogásába veszi a két olaszt. Elviszi őket a fejedelemhez, akinek szintén tetszik a történet és parancsot ad, hogy Martellinót vezessék elébe. Ez kisebb nehézségekbe ütközik, mert a bíró – aki valamiért gyűlöli a firenzeieket – szentül elhatározza, hogy mindenképpen hóhérkézre juttatja az olaszt. A fejedelemnek azonban nem mondhat ellent.

Martellino tehát a fejedelem elé kerül.

„Mikor tehát a fejedelem elé került, és mindent rendre elmondott neki, könyörgött, hogy legnagyobb kegye­lem gyanánt engedje őt távozni; mivelhogy mindaddig, míg el nem jut Firenzébe, szüntelenül úgy fogja érezni, hogy a hurok ott van a nyakán. A fejedelem jót hahotázott a furcsa eseten, és megajándékozta ruhával az atyafit, s mindhárman, miután megmenekültek eme roppant veszedelemből, reményükön felül, épségben és egészségben megtértek otthonukba.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

Giovanni Boccaccio – Dekameron – Első nap – Olvasónapló

Szerző:

A Dekameron első napjának olvasónaplója novellánként

Elöljáró beszéd

Az elöljáró beszédet, vagy előszót maga az Író, vagyis Boccaccio mondja el egyes szám első személyben.

Boccaccio fiatalabb korában halálosan szerelmes volt egy hölgybe, de érzelmei nem találtak viszonzásra. A viszonzatlan szerelem miatt nagyon rosszul érezte magát, de barátai segítségével sikerült kimásznia a gödörből.

Boccaccio rendkívül hálás ezeknek a barátoknak és mivel személyesen tapasztalta meg, hogy milyen sok gondot tud okozni a reménytelen szerelem – főleg a nőknek – ezért úgy döntött, hogy megpróbál ő is enyhülést nyújtani azoknak, akik olyan helyzetben vannak most, mint korábban ő volt.

Ennek érdekében el fog mesélni 100 novellát.

„[…] az a szándokom, hogy szerelmes hölgyeknek segítségül és menedékül, elmondok száz novellát vagy mesét, vagy példázatot, vagy történetet, mindegy, hogy minek nevezzük, melyeket hét hölgyből és három ifjúból összeverődött tisztes társaság mesélt el a múlt halálos járvány szörnyű idején, és hozzáfűzök néhány dalocskát, melyeket a fent mondott hölgyek énekeltek az ő gyönyörűségökre.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

Móricz Zsigmond – Légy jó mindhalálig – Olvasónapló

Szerző:

Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényének részletes olvasónaplója fejezetenként

Első fejezet

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Nyilas Mihály
Böszörményi
Lisznyai úr, a szobafőnök
Nagy úr		 1892 ősze A Debreceni Református kollégium
19. számú coetusa
A füvészkert a kollégium mellett

A Légy jó mindhalálig olvasónaplójához kapcsolódó, ajánlott bejegyzések:

A történet 1892 őszén kezdődik a Debreceni Református Kollégium 19. számú coetusában (szobájában). Az egyébként hét fős szobában most csak két fiú van: a regény főszereplője, Nyilas Mihály és egy Böszörményi nevű fiú.

Mindketten másodikosok, vagyis 12 évesek, de nem egy osztályba járnak, Misi B-s, Böszörményi A-s.

A fejezetből megtudunk néhány dolgot a főhősről: előző évben még nem a kollégiumban lakott, hanem egy ismerős családnál a Nagymester utcában, Törökéknél. Mivel azonban az első évet kitűnő eredménnyel zárta, ezért megkapta a tandíjmentességet és beköltözhetett a kollégiumba. Egészen pontosan a tandíjmentességet már előző évben megszerezte, a kollégiumi hely azt jelenti, hogy nem kell fizetnie a szállásért és az ellátásért.

Nagy dolog ez Misinek, mert a családja nagyon szegény, öten vannak testvérek, csak fiúk. Az apjuk ács és egy Debrecentől távol eső faluban laknak, bár az nem derül ki, hogy pontosan hol.

Megtudjuk azt is, hogy Misi alacsony, vékony gyerek, aki a nagyság szerint felállított tornasorban hátulról a harmadik.

Misi éppen latint indul tanulni a füvészkertbe, ezért benyúl a fiókjába, hogy kivegye a latin tankönyvet. Megtudjuk azt is, hogy mi van a fiókjában:

  • A Békési latin nyelvtankönyv
  • Egy Csokonai Vitéz Mihály életéről szóló könyv
  • Egy füzet a Történelmi Arcképcsarnok című sorozatból
  • Misi legnagyobb kincse, egy bőrkötéses könyv.
  • Ezt Törökéknél találta a kamrában és az ottani gyerekek labdának használták. Misinek nagyon megtetszik a könyv, nem a tartalma miatt, mert az valami latin szöveg, hanem a borítója miatt. Egy óvatlan pillanatban a könyv lapjait kitépi, és a borítót elviszi magával. Ezután vesz 50 ív papírt és a Darabos utcai könyvkötőnél bekötteti a borítóba. Így tulajdonképpen lett neki egy bőrkötéses naplója.
  • Egy kármin színű festék
  • Néhány rajzlap

 

Misi fiókjáról bővebben olvashatsz a Nyilas Misi kincsei (Mi van Misi fiókjában?) című írásban

A kármin, azaz vörös színű festéknek akkor lesz jelentősége, amikor Misi már éppen indulna a füvészkertbe, de a másik fiú, Böszörményi megállítja:

„- Te!
Ijedten nézett a pajtására, annak semmi jót nem ígért az arca, már biztos, hogy festéket akar.
– Mongyad csak, van festéked? – kérdezte Böszörményi.”

Böszörményinek ugyanis szokása, hogy elkéri mások festékét és el is használja, anélkül, hogy kifizetné, vagy visszavenné, mint ahogy Misitől is többször kért már festéket. Böszörményinek pedig nem nagyon lehet nemet mondani, mert sokkal magasabb, mint Misi és szeret verekedni.

Misi búsan veszi elő a kárminvörös festéket, Böszörményi pedig rögtön lecsap rá. Misi szomorúan veszi tudomásul, hogy lemondhat a festékéről, mert Böszörményi szeret festeni, csak éppen nem tud, viszont az összes festéket el fogja használni.

„A kicsi kétségbeesetten le is mondott a festékjéről, hóna alá szorította a latin nyelvtanát, s fejébe készült nyomni a kis kalapját.”

Itt jutunk el a fejezet másik fontos tárgyához, Misi kalapjához. A kisfiú nem szereti a kalapját, úgy érzi nem neki való, nem teszik neki a zöld színe és a rajta lévő két zsinór, azonban nem tehet ellene semmit, kénytelen azt hordani, mert a családja túl szegény ahhoz, hogy újat vegyenek neki.

Misi bemegy a füvészkertbe, ami rögtön a kollégium mellett van és próbál a latin leckére koncentrálni, de nem sikerül neki. Sokkal jobban foglakoztatja, hogy közeledik a hónap vége, amikor majd ki kell fizetnie Csigainét, aki a ruháját mossa és vasalja. Neki pedig nincs elég pénze, leginkább azért, mert bekötette azt a könyvet.

Misi próbálja magolni a latint, de egyre csak a problémákon jár az esze: Böszörményi az ő festékét pusztítja és nincs elég pénze kifizetni Csigainét.

„Szerette volna megtanulni, de nem lehetett. Tele volt a szíve, a feje, valami nagy fájdalom­mal. A szüleire gondolt, s a szemébe könny jött, mert tőlük nem kérhet pénzt, mert nekik nincs, mert ha eszébe jut, hogy ő itt a konviktusban húst eszik és jó falatokat, otthon pedig hitvány krumplilevest esznek, nagyon szégyelli magát, s most míg a latin coniugatiót hajto­gatja gépiesen, folyton ég az arca a szégyentől, hogy azt a könyvet beköttette.”

Misi végül kétségbeesésében elsírja magát, hosszan, sokáig sír, mire megkönnyebbül és visszaindul a kollégiumba.

A kollégiumi szobában Böszörményi már nem fest és nincs egyedül, megjöttek a többiek is, aki addig az udvaron longamétát játszottak. A szobában összesen heten laknak, ebből öten másodikosok, ketten pedig már nyolcadikosok, akiket a kicsiknek „úr”-nak kell szólítani: Lisznyai úr, a szobafőnök, aki a szoba rendjéért felel és Nagy úr, aki egy alacsony, béna vállú fiú, most éppen cigarettát tölt.

Amikor Misi belép a szobába, mindenki kineveti, mert amíg a füvészkertben tanulni próbált egy fehér olajfa hosszú leveleit tűzte a hajába, amiről aztán elfelejtkezett.

Misinek erről jut eszébe, hogy a kertben hagyta a kalapját. Kétségbeesetten rohan vissza, de a füvészkertet már bezárták. Misinek igazából csak annyit kéne csinálni, hogy meghúzza a csengőt, akkor beengednék, és megkereshetné a kalapját, de a kisfiú ezt nem meri megtenni.

„Soká állt a kollégium sarkánál, elbújt az emlékkertben az orgonabokrok megett, s addig sírdo­gált, míg csak meg nem hallotta a konviktusi csengőt.”

Misinek sietnie kell vissza, mert vacsorára csöngettek. Felszalad a szobába és előkeresi a másik kalapját, egy szalmakalapot, amit már nem akart többet felvenni, mert megázott az esőben és elvesztette a formáját. Ezzel a kitérővel azonban elkésik a közös vacsoráról, amiért büntetés jár, de szerencsére be tud lopakodni úgy, hogy nem veszik észre a késését.

A fejezetben előforduló régi, régies és idegen szavak: kármin, krajcár, longaméta. Jelentésüket itt találod.

A regény szereplőinek betűrendes felsorolását itt találod.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

William Golding – A legyek ura – Olvasónapló

Szerző:

William Golding A legyek ura című regényének részletes olvasónaplója fejezetenként

Első fejezet – A kagyló hangja

 

 

Néhány dolog, mielőtt nekikezdünk:

  • A szokásoktól eltérően a fejezetek előtt most nincs táblázat, a szereplőkkel, az időponttal és a helyszínnel, ennek oka, hogy:
    • A fiúk viszonylag sokan vannak, de ebből csak néhány szereplő fontos és jelenik meg név szerint, őket könnyű megjegyezni.
    • A regény cselekményének ideje nem derül ki a regényből pontosan. Golding szándékosan nem határozza meg, hogy mikor játszódik a történet, ezzel is próbálva időtlenné tenni a sztorit. Látni fogjuk, hogy következtetni azért lehet az időszakra, de az sem mindig egyértelmű.
    • A helyszín se sokat változik, mivel a regény egy szigeten játszódik.
  • Ne ijedjetek meg, az első fejezet olvasónaplója elég hosszú, de később rövidülnek a fejezetek és csak 12 van belőlük 🙂

A történet két kisfiúval indul, akik éppen kibukkannak az erdőből egy homokos tengerpartra. A nevüket egyelőre nem tudjuk meg, csak annyit, hogy az egyik szőke, a másik pedig kövér és szemüveges.

A két fiú beszélgetéséből kiderül, hogy repülővel utaztak valahová több másik fiú társaságában, amikor lezuhantak. Nem tudjuk meg, hogy honnan igyekezetek hová, és miért zuhant le a gép, de a kövér fiú zuhanás közben látta, hogy lángol a gép farka.

A gép lezuhant és széles utalt tarolt a fák között.

„– Aztán mi történt a géppel? – kérdezte. – Hova lett?

– A vihar kisodorta a tengerre. Csuda veszélyes dolog lehetett azzal a sok kidőlő fával. S alighanem voltak még benne srácok is.”

Azt nem tudják, hogy rajtuk kívül más is túlélte-e a szerencsétlenséget, vagy egyedül vannak a közelben. A szőke fiú korábban felmászott egy magaslatra és szerinte egy trópusi szigeten vannak.

A fiúk egy lagúnához érnek, a szőke legény rögtön meg is fürdik, a kövér csak a partról figyeli. Beszélgetésükből további infók derülnek ki róluk:

  • A szőke fiút Ralphnak hívják, 12 éves, apja fregattkapitány a haditengerészetnél. „. Széles, erős vállával jó bokszoló lehetne belőle, ha ugyan látszólagos harciasságát nem hazudtolja meg ártatlanul szelíd szája és szeme.”
  • A kövér, szemüveges fiú nevét továbbra sem tudjuk meg, csak annyit, hogy az iskolában Röfinek szokták csúfolni. Nyomatékosan megkéri Ralphot, hogy ne hívja így és senkinek ne árulja el a csúfnevét. Ralfnak persze rögtön megtetszik a gúnynév és Röfizni kezdi a kövér fiút.
  • Röfi asztmás, három éves kora óta szemüveges és nem tud úszni. Apja meghalt, őt a nagynénje neveli, akinek cukorkaboltja van.

Figyeljük meg, hogy a két fiú tökéletes ellentéte egymásnak: Ralph igazi vezéregyéniség, míg Röfi tipikusan az a fiú, akit mindenki csúfolni szokott.

Ralph rettentően élvezi a fürdést, a kalandot és azt a tudatot, hogy lehet, hogy csak ketten vannak a szigeten, sőt még az is elképzelhető, hogy egyáltalán nincs a szigeten felnőtt ember.

Röfi józanabb, őt a gyakorlatiasabb kérdések izgatják: túlélte-e még valaki a balesetet, és ha igen, hogyan tudják megkeresni őket.

Ekkor a hínár között egy kagylót pillantanak meg. Röfi látott már ilyet korábban egy ház kerítésén. Elmondja, hogyha belefújtak a kagylóba, akkor búgó hangot adott ki. Röfi szerint ez alkalmas lenne arra, hogy összehívják a baleset túlélőit, ha vannak egyáltalán ilyenek.

Ralph meg is próbálkozik vele, több sikertelen kísérlet után a kagylóból hangos, búgó hang tör elő.

A hangra nem messze tőlük egy kisfiú bukkan ki a fák közül.

„Körülbelül százméternyire egy gyerek tűnt fel a fövényparton, a pálmák alatt. Körülbelül hatéves, zömök, izmos kisfiú volt, szőke hajú, rongyos ruhájú, arcára vastag foltokban ragadt az elmázolt gyümölcsnedv.”

A fiút Johnnynak hívják. Közben a kagyló hangjára egyre többen bukkannak ki az erdőből és egyesével, kettesével Ralphék felé tartanak. Mindegyik fiú és 6-12 év közöttiek, köztük egy ikerpár, két teljesen egyforma fiú: Sam és Eric, de persze senki sem tudja megkülönböztetni őket.

Egyre több fiú gyűlik össze, miközben Ralph folyamatosan fújja a kagylót. A fiúk örülnek egymásnak, boldogan nevetgélnek.

Utolsóként egy csapat fiú érkezik, szigorúan kettes sorban, fegyelmezetten menetelve.

„ Egy csapat fiú volt, két sorban, nagyjából ütemesen meneteltek; már messziről feltűnt különleges öltözetük. Ingüket, rövid nadrágjukat, egyéb ruhadarabjaikat a kezükben hozták, de mindegyikük ezüst jelvénnyel ellátott, négyszögletes fekete sapkát viselt. Testüket nyakuktól a bokájukig fekete köpeny takarta, amelynek bal melle fölött hosszúkás, ezüst kereszt csillogott, a nyakrész fodros gallérban végződött. […] A csapat vezetője ugyanúgy volt öltözve, mint a többiek, azzal a különbséggel, hogy sapkajelvénye arany volt.”

A fiúkról kiderül, hogy egy templomi énekkar tagjai, a vezetőjüket pedig Jack Merridewnek hívják. Határozott, vezetéshez, parancsoláshoz szokott fiú.

A fiúk úgy döntenek, hogy gyűlést tartanak. Először mindenki bemutatkozik, ami hamar káoszba fullad, mert túl sokan vannak ahhoz, hogy mindenki meg tudja jegyezni a többiek nevét: Roger, Bill, Robert, Harold, Henry, Simon, stb.

Jack szerint Röfi túl sokat beszél és elnevezi a fiút Gömböcnek. Ralph rögtön kijavítja, nem Gömböc, hanem Röfi. A fiúknak megtetszik a név, csúfolni kezdik Röfit, aki erre elszomorodik.

Emlékezzünk rá, Röfi kifejezetten megkérte Ralphot, hogy senkinek ne árulja el a csúfnevét.

Ezután Jack szerint vezért kell választaniuk. A vezéri szerepre pedig természeteses Jack a legalkalmasabb, legalábbis szerinte. A többi fiú szerint viszont szavazni kell arról, hogy ki legyen a vezér.

A szavazás alapján pedig Ralphot választják meg vezetőnek. Ez Jacknek először nem tetszik, de Ralph rögtön közli, hogy a kórus természetesen Jack parancsnoksága alatt marad. Egy pillanatra felvillan a konfliktus a két fiú között, de Ralph gesztusának köszönhetően hamar el is csitul. Egyelőre.

Ralph első vezéri intézkedése józan, gyakorlati döntés.

„– Mindenki ide figyeljen! Időre van szükségem, hogy kigondoljam, mik a tennivalók, ezt most itt kapásból nem tudom eldönteni. Ha ez nem sziget, akkor lehet, hogy egyből ki tudnak menteni, tehát most elsőnek azt kell eldönteni, hogy sziget-e vagy nem. Mindenki maradjon itt, várjon türelmesen, senki el ne lógjon. Hárman közülünk expedícióra indulunk… azért csak hárman, mert ha többen mennénk, az emberek elkeverednének s elveszítenék egymást… Egyszóval hárman nekiindulunk most, s megnézzük, mi a helyzet. Én megyek, meg Jack, meg… meg…

Szemügyre vette a körben kínálkozó, mohó arcokat. Választékban nem volt hiány.

– Meg Simon.”

Röfi tiltakozni kezd, ő is menni akar. Elvégre az ő ötlete volt a kagyló és ő már akkor is a Vezérrel volt, amikor még senki más nem került elő. Ralph viszont elutasítja, Röfi maradjon a táborban.

Ralph, Jack és Simon elindulnak a felfedező útra, Jacknél van egy bicska is. Röfi nem hallgat Ralphra, ott baktat a nyomukban. Ralph végül elunja a dolgot.

„Aztán Ralph hirtelen megállt, s hátrafordult Röfi felé.

– Figyelj csak ide! – mondta.

Jack és Simon úgy tett, mintha semmit sem venne észre, továbbmentek.

– Nem jöhetsz velünk – mondta Ralph.

Röfi szemüvegét újra befutotta a pára, ezúttal a megaláztatástól.

– Megmondtad nekik. Pedig megkértelek, hogy ne szólj. Elpirult, a szája remegett.

– Megmondtam, hogy nem akarom…

– Miről beszélsz, az ég áldjon meg? – kérdezte Ralph.

– Arról, hogy Röfinek hívjanak. Mondtam, hogy semmit sem bánok, ha nem neveznek Röfinek, s megkértelek, hogy ne áruld el nekik, s erre fogod magad, s egyből megmondod…

Csönd lett. Ralph most megértette Röfit, s látta, hogy meg van bántva, s meg van alázva. Egy ideig habozott, hogy mentegetőzzék-e, vagy pedig tetézze meg a sértést.

– Röfi jobb, mint Gömböc – mondta végül is a született vezér közvetlenségével. – Egyébként sajnálom, hogy megbántottalak. Most pedig eriggy vissza, Röfi, és szedd listába a neveket, az most a dolgod. Viszlát!”

Vagyis Röfinek nem is az az igazi baja, hogy nem mehet a másik hárommal, hanem hogy Ralph megalázta a többiek előtt, pedig direkt kérte, hogy ne árulja el a csúfnevét.

A három felfedező tovább indul, végül kalandos séta után megmásznak egy hegyet, ahonnan belátják körülöttük az egész tájat. Szigeten vannak. Megkapjuk a sziget leírását is.

„A szigetnek nagyjából csónak alakja volt, az innenső végén egy kis púppal, amely mögött a dzsungel lejtősen ereszkedett a partig. Mindkét oldalán sziklaszirtek, zátonyok, magas fák s egy meredek omladék vonalai szegélyezték, arrébb, a csónak hosszában egy fákkal benőtt szelídebb domboldal futott, itt-ott egy kis rózsaszín márványmintával; e mögött terült el sötétzölden a sziget őserdővel belepett síksága, amely megint csak egy rózsaszín farokban végződött. Ott, ahol a sziget végképp beleolvadt a tengerbe, egy másik sziget nézett vele farkasszemet, magányos szikla, amely mint egy merész, rózsaszín erődítmény emelkedett ki a vízből.”

A fiúk a hegy tetejéről egy tipikus trópusi szigetet látnak, amit kör alakban korallzátony vesz körül. Látják a fák között azt a letarolt „utat” is, amit a lezuhanó repülő hagyott maga után. A sziget lakatlannak tűnik.

Figyeljük meg, hogy valójában mekkora élmény ez a gyerekeknek. Lezuhantak egy lakatlan szigeten, ahol nincs felnőtt és minden az övék. Melyik kisfiú ne álmodna ekkora kalandról! A gyerekek egyelőre csak az izgalmas lehetőséget látják a dologban, bele sem gondolnak abba, mekkora veszélyben vannak.

Ralphék visszaindulnak a többiekhez, amikor hangos visításra lesznek figyelmesek. Egy kis vadmalacot találnak, amik belegabalyodott az indákba. Mivel mindannyian éhesek, meglátják a lehetőséget, hogy húst szerezzenek. Jack előkapja a bicskáját, de képtelen leszúrni a malacot, aminek Jack tétovázása elég időt hagy arra, hogy elmeneküljön.

Jack azzal mentegetőzik, hogy a helyet kereste, ahova szúrhatna, de mindannyian tudják, hogy nem erről van szó, Jack más okból nem szúrt.

„Mind a hárman nagyon jól tudták, hogy miért nem vágta el: mert elképzelhetetlenül szörnyű dolog lett volna lesújtani a késsel, s élő húsba vágni vele… elképzelhetetlenül szörnyű lett volna a vér látványa.”

A gyerekekben tehát működik a civilizációs gátlás, a neveltetés, ami szerint nem szabad fájdalmat okozni másnak. Még működik…

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12