Jókai Mór – Egy magyar nábob – Olvasónapló

13. fejezet: A nábob nevenapja

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Kárpáthy János
Kárpáthy Abellinó
Varga Péter
Kutyafalvi Bandi
Mrci
Kiss Miska
1825 Pozsony
Kárpátfalva

Közeledik Jancsi úr névnapja, amikor rendesen hatalmas ünnepséget szokott rendezni az öreg nábob kárpátfalvi kastélyában. A névnap azért is fontos ünnep, mert Jancsi úr a névnapján született, vagyis egyszerre tartja a névnapját és a születésnapját, 1825-ben már a 70-et.

Jancsi úrnak azonban komoly problémát jelent, hogy a tervezett születésnapi ünnepségkor neki még Pozsonyban, az országgyűlésen kell lennie. Mivel hangosan, sok verekedéssel, nagy ivászatokkal szokott ünnepelni, ezért nem lenne célszerű, ha névnapját Pozsonyban tartaná.

Végül megkapja az engedélyt, hogy két hétre hazamenjen ünnepelni.

Természetesen nagybátyja születésnapjának híre Abbelinóhoz is eljutott, aki megesküszik, hogy emlékezetessé teszi Jancsi úrnak az ünnepet.

A fejezet további része már a kárpátfalvi kastélyban játszódik. Jancsi úr minden évben nagyon várja a születésnapját. Ilyenkor van az a furcsa szokása, hogy kibékül a „nemszeretem” dolgokkal., vagyis elvégzi azokkal a dolgokat, amihez év közben egyébként nincs kedve.

Először hívatja a jószágigazgatót, Varga Pétert.

„Az érintett jószágigazgató, nemzetes Varga Péter uram, egy Jancsi úrral hasonkorú férfi, kinek apja kondás volt Jancsi úr apjánál, s akit azért tartottak az úrfi mellett, hogy legyen neki kit ütni-verni. Ami tudományt Jancsi úr nevelői az ifjú úrra raktak, az arról menten lepergett, hulladékai azonban annál fogékonyabb földre találtak Petike lelkében. Az öreg Kárpáthyt nagyban mulattatá az eset, hogy fia helyett Petike tanulja meg a leckét, s később a fiút elküldé tanulni a debreceni kollégiumba, ahol aztán a világ minden létező tudományait ki- és be¬tanulván visszatérett, megtevé őt egyenesen jószágigazgatónak […].”

Varga Péter bemutatja Jancsi úrnak hatalmas birtokának éves elszámolását. Jancsi urat a valóságban nem érdekli különösebben a sok adat és szám és azzal is tisztában van, hogy bérlői meglopják őt, rosszul gazdálkodnak. Változtatni azonban nem hajlandó rajta, Varga Péter minden megjegyzésére csak annyit mond: „Bízza azt csak rám!”

„Ilyenforma volt a magyar főúr évi számadása.

Jövedelmét megrövidíté a célszerűtlen gazdálkodás, hűtlen, kényükre hagyott tisztviselők; nagy része szétmállott üres léhaságok, oktalan fitogtatás s ízetlen mulatságokban; közügyekre csak ott áldozott, hol neve dicsőítteték, hol patrónusi szerepet viselhetett, s oly vállalatoknál, hol az áldozatot csupán hazafiság, ügyszeretet kérte, zárva voltak markai, s dacára annyi pazarlás-, oktalanságnak, év végével mégis kétszáz és nehány ezer forint készpénze volt még a pénztárban, melyet nem bírt elkölteni.”

Ezután hívatja a fiskálist, akivel leveleket irat azoknak, akiket megbántott az év folyamán, vagy akikkel összeveszett. A legfontosabb levél Kárpáthy Bélának, azaz Abellinónak szól.

„Édes öcsémuram!

Miután öcsémuram jelenleg az országban lakik, én pedig nem akarom, hogy a Kárpáthy név kisebbítve legyen, e mai napon, melyben minden haragosaimmal kibékülék, atyafiságosan nyújtom kezemet öcsémuramnak is, s remélve, hogy nem utasítja azt vissza, ezennel fel¬ajánlok öcsémuramnak kétszázezer forintot, melyet, amíg én élek, évrül évre meg fog tőlem kapni. S reménylem, hogy ezentúl jó atyafiak maradunk.”

Jancsi úr tehát ki akar békülni Abellinóval. Figyeljünk meg két dolgot:

  • Jancsi úr úgy akar kibékülni Abellinóval, hogy nem is ő sértette meg, hanem Abellinó őt.
  • A levélből látszik, hogy nem ismeri Abellinót egyéniségét.

Az ünnepség már korán reggel elkezdődik, minden évben ugyanúgy folyik le, kegyetlen tréfák követik egymást, hatalmas evészetek, ivászatok vannak.

Ebben az évben Jancsi úr azonban visszafogottabb, most valahogy nem tud mulatni azokon az idétlen tréfákon, amiket az „eredeti fickók” kitalálnak.

„Pedig mind e változást egyetlen gondolat okozta; azt hivé, hogy öccse, Béla okvetlenül el fog jönni az ő névnapjára; lehet, hogy késni fog, de jelen fog lenni. Maga sem tudta volna okát adni e hitnek, de mégis várt, számított reá, s ha cimborái valami felötlő ostobasághoz kezdtek, rögtön az jutott eszébe: „Ha most ezt a Kárpáthy-család legifjabb ivadéka látná, mit mondana hozzá?” Nem! Egyszer látta már nagybátyját hozzá illetlen mulatság közepett, most lássa tisztesebb vigalomban.”

Ne feledjük, Jancsi úr valójában nem hívta meg Abellinót a születésnapjára, valamiért mégis azt gondolja, hogy el fog jön. Délután megérkezik Kutyafalvi Bandi, az utolsó vendég is, aki elmondja, hogy Abellinó is jött volna, de út közben megbetegedett, csak Kutyafalvi kastélyáig jutott. De ajándékot is küld Jancsi úrnak.

Jancsi úr azonnal befogat a hintójába és elküldi Abellinóhoz. A hintó késő este tér vissza, Abellinó nincs rajta, azt mondják tényleg beteg, de elküldte az ajándékát, ami egy hatalmas ládában van.

A ládát felteszik a vacsoraasztalra, mindenki kíváncsian figyeli, vajon mi lehet benne. Kiderül, hogy Abellinó egy koporsót küldött nagybátyjának születésnapjára, oldalán ezüstszegekkel kiverve a nábob neve.

Emlékezzünk rá, Abellinó az előző fejezetben megígérte, hogy emlékezetessé teszi a nábob születésnapját. Sikerült neki.

Jancsi úr, amikor meglátta a koporsót, rögtön rosszul lett, úgy kellett betámogatni a szobájába. A születésnapi vacsora csúnya véget ért, mindenki menekül a kárpátfalvi kastélyból. Mivel mindenki azt hiszi, hogy Jancsi úr szélütést kapott és nem éli túl, átmennek Kutyafalvi kastélyába, ahol Abellinó van.

Abellinónak természetesen semmi baja, mindenki igyekszik kedvében járni, hiszen, ha Jancsi úr meghal, akkor a hatalmas vagyon örököse Kárpáthy Abellinó. Végül odáig fajul a helyzet, hogy Jancsi úr mellett csak Pál úr, a hajdú, Marci, az egykori pünkösdi király, Kiss Miska és Varga Péter maradnak.

Mindenki Jancsi úr halált várja, de pár nap múlva Marci jelenik meg Kutyafalvi kastélyában egy levéllel.

„Az öreg Kárpáthy János saját kézírása volt az, melyben tudatja a Kutyfalvi-kastélyba gyüle¬kezett tisztviselőivel, hajdúival és cselédjeivel, hogy méltóztatott annyira magához térni, miszerint ágyából felkelhet, és nekik levelet írhat értésökre adván, miszerint nagyon örül, hogy nálánál jobb urat találtak, mármost annál csak maradjanak meg, és őhozzá többet képpel se forduljanak.”

Persze kitör a „gyász” az emberek között, a levél végül Abellinóhoz is eljut, aki hidegvérrel csak annyit jegyez meg:

„– Enfin, örökké mégsem fog élni.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..