Jókai Mór – Egy magyar nábob – Olvasónapló

17. fejezet: Egy hazai intézvény

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Kárpáthy János
Fanny
Varga Péter
1825 Pozsony
Kárpátfalva

Véget ér a pozsonyi országgyűlés, az arra összegyűlt nemesek hazamennek. Jancsi úr is készül haza, Kárpátfalvára, feleségével, Fannyval együtt. Jancsi úr még utoljára összevásárol Pozsonyban mindent, amire egy ifjú hölgynek szüksége lehet.

Levelet ír Kárpátfalvára Varga Péternek, a jószágigazgatónak, amiben megparancsolja, hogy a kastélyban milyen változtatások történjenek, mire ő fiatal feleségével hazaér:

  • „A nagyon meghatározhatlan szolgálatokat tevő parasztleányok hazaküldettek, ki hová való volt, a maga falujába.”
  • „Káromkodásukról, mosdatlan szájukról ismeretes cselédek kiutasíttattak a gulyára meg a ménesre. Ott produkálják magukat.”
  • „A tisztviselőknek meghagyatott, hogy a legnagyobb illendőséggel fogadják az úrhölgyet, és maguknak többé semmi kivételes szabadságot a kastélyban ne vegyenek.”
  • „A fiskálisnak három napi határidő engedtetett, mely idő alatt arcát és kezét tisztességesen megmosni tartozik, egyúttal az is tudtára adatván, hogy ha egyszer fokhagymát evett állapot-ban fog találtatni, menten nyugdíjaztatik.”

Vagyis Varga Péter eltüntet Jancsi úr kastélyából mindent, ami az öreg nábob korábbi különc, kicsapongó életére emlékeztet. A bolondok közül is csak Vidra cigány marad meg. Gyárfás, a költő pedig „átáll” Kutyafalvi Bandi udvarába.

Fanny sűrűn ír levelet Teréznek, amikből kiderül, hogy János úr nagyon kedvesen bánik vele, lesi minden kívánságát, bármit megtesz neki. Teréz azonban azt is kiolvassa a levelekből, amit Fanny nem ír le, hogy valójában nem boldog. Emlékezzünk rá, egy általa teremtett ideálba szerelmes.

A házasság, de főleg Abellinó kegyetlen tréfája a nábobot is megváltoztatta. Elkezd érdeklődni olyan közügyek iránt, amelyekről addig tudomást sem vett. Elhatározza például, hogy megalapítja az ország első agarászegyeltét. Teljesen elmerül a részletek megszervezésébe, saját kastélyában tervezi az alapító rendezvényt, amire az egész országból hivatalosak a nemes urak és hölgyek.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .