Jókai Mór – Egy magyar nábob – Olvasónapló

6. fejezet: A színházi csata

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Rudolf
Az ifjú óriások
Kárpáthy Abellinó
Oignon, a tapskereskedő
Catalani
Mainvielle-né
Az asztalos legények
1822 A párizsi Opera

Elérkezik a nagy este, az opera tömve van emberrel, mindenki várja a nagy színésznő bukását. Az egyik páholyban ott ülnek az ifjú óriások is, egy másikban pedig a három magyar nemes, István, Miklós és Rudolf is.

Oignon a tapskereskedő, már elrendezte embereit a közönség soraiban, akik a megadott jelre az egyik énekesnőnek tapsolni, a másiknak fütyülni, pisszegni fognak.

Catalani kezd a Zelmira első két felvonásával. Eleinte minden Abellinóék elképzelése szerint történik, Oignon emberei akkor tapsolnak, amikor kell. Azonban amikor Catalani elér az opera legszebb, legfontosabb részéhez, váratlanul olyan bravózás és tapsvihar szakítja félbe – legnagyobb bosszúságára – amit nem Abellinóék szerveztek meg.

Abellinó ijedten siet oda Oignonhoz, de az nem tehet semmit

„– Uram – szabódék a sápadt tapskereskedő –, bukott ember vagyok, itt idegen kezek működ¬nek, ezek nem az én tapsaim, ez ármány, amely túljár az eszemen. Én e tapsolók közül egy lelket sem ismerek.”

Tehát a névtelen levél írója is akcióba lépett.

Ezután következik Mainvielle-né. Abellinó reméli, hogy Oignon embereivel még helyre tudja hozatni az előző hibát. Amikor azonban Mainvielle-né kilép a színpadra egy koszorú hullik a lába elé, és egy hang azt kiálltja a közönség soraiból: „– Au nom du peuple! (A nép nevében!)”

Mainvielle-né erőt gyűjt ebből a koszorúból és kiáltásból

„Sohasem hallották őt így énekelni! Hangja csengett, mint az üvegharmonika zenéje, versenyt sírt a fuvolával, úgyhogy nem lehetett megismerni, melyik az ének, melyik a zene hangja”

Nem hallatszik egy fütty, egy sziszegés sem. Mindenki csodálja az énekesnő hangját. Abellinó kétségbeesettnek ront be Rudolfék páholyába, és megvádolja őket, hogy ők szervezték meg a művésznő sikerét. Rudolf higgadtan közli, hogy szerinte Gaudcheux uram asztalos legényei csinálták, kinek vezetője ott áll a másik oldalon.

És valóban az asztalos legények küldték a levelet Mainvielle-nének, vezetőjük pedig ugyanaz a fiatalember, akivel Rudolfék a 3. fejezetben ismerkedtek meg Rousseau sírjánál. Társai időben kifigyelték, hogy kik Oignon emberei, és mindegyik mellé egy-egy markos asztalos legény ült. Amikor aztán Oignon emberei pisszegni, vagy fütyülni akartak, az asztalos legények hamar lebeszélték őket.

Abellinó és társai futnak fel a karzatra, menteni akarják a menthetőt, elhatározzák, hogy onnan fognak hagymakoszorúkat – a legnagyobb sértést – dobálni Mainvielle-né elé. Azonban a karzaton is asztalos legények várnak rájuk elszedik a hagymákat és igen megtépázzák az ifjú óriásokat.

Nem sikerült hát Catalanit a magasba emelni, egyúttal Mainvielle-nét megbuktatni, köszönhetően utóbbi tehetségének és az asztalos legényeknek.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..