Jókai Mór – Egy magyar nábob – Olvasónapló

19. fejezet: A barátné

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Fanny
Flóra
1825 Kárpátfalva

Flóra tehát egy hétig marad a Kárpáthy kastélyban, segédkezik Fannynak az ünnepség előkészületeiben. Valóban nagy segítséget jelent ez Fannynak, hiszen Flóra született grófkiszasszony, ennek megfelelő neveltetéssel.

„Egy heti ott mulatása a kárpátfalvi kastélyban képes volt Fanny állását a világ előtt egészen megváltoztatni. Minden elővélemény kedvezőbb lett azon nő felől, kit Szentirmayné barátságában részesíte. […]Mindenki előtt emelkedett azóta Fanny erkölcsi értékében, hogy Flóra barátságát megnyeré, magában saját házi körében egészen más szemmel tekinték, s úgy tetszék, mintha János úr maga csak most kezdené felfogni, mit bír nejében.”

Flóra tisztában van vele, hogyan kell egy ilyen rendezvényt előkészíteni, ismeri a meghívottak gyengéit, tudja, kit, hova, ki mellé szabad és nem szabad ültetni.

Egyik este előveszik az a listát, amit Fanny és Varga Péter egyszer már átnéztek. Most a két barátnő újra végigmegy a neveken és Flóra részletesen és humorosan mindenkiről mesél valamit. Elmondja Flórának, hogy kivel kell vigyáznia, ki alattomos és ki az, akiben nyugodtan megbízhat.

„Fanny félig nevetve, félig sírva borult barátnéja keblére, őt összeölelve, csókolva, és azután még sokáig nevettek, vigadtak afölött, hogy ők most hogy megszólták a világot.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .