Jókai Mór – Egy magyar nábob – Olvasónapló

25. fejezet: Veszélyes kísérlet

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Fanny
Rudolf
Kárpáthy János
1825 Szentirma
Nagykunmadaras

„Másnap csak ebédnél, számos társaság előtt találkozott nejével Rudolf. A hölgy szép arcán semmi nyoma a neheztelésnek, oly hódító, oly bájoló volt, mint egyébkor, férje irányában kifogyhatlan szívesség, előzékenység.

(„Tudtam, hogy kialussza haragját!” – gondolá magában Rudolf, és titkosan mosolygott.)”

Este azonban, amikor kettesben maradnak, Rudolfnak ismét külön szobában kell aludnia.

„– Látod, nem vagyok oly könnyelmű, mint gondolod, nem vagyok gyönge, még irányodban sem, pedig szeretlek, és nem tiltja senki, hogy szeresselek.”

Rudolf most már komolyan dühös. Valójában csak egy szavába kerülne, csak el kellene ismernie, hogy a nők nem gyöngék, vagy könnyelműek és minden rendbe jönne. De ez sérti férfiúi büszkeségét, erre nem hajlandó.

Helyette egy veszélyes dolgot eszel ki. Úgy dönt, egy hetet Kárpáthyék kastélyában fog tölteni és udvarolni fog Fannynak. Ha a lány jelét adja, hogy szívesen veszi az udvarlást, akkor Rudolf nyert, a nők igenis könnyelműek, Fanny is az, hiszen el lehetett csábítani.

„Csak egyszer valami bizonyítványa legyen kezében e nő gyöngesége felől, hogy azt meg¬mutathassa nejének, s elmondhassa neki: „Lásd, ez azon nő, akinek erényeért jótállottál, akiért képes voltál férjedre neheztelni, őt szívedtől, a legnagyobb örömtől, amit Isten benned adott neki, visszatiltani. Íme csak egy szó, csak egy tekintet kellene még, és azon nő, kinek szívedet ajándékoztad, férjed intésének ellenére, képes volna elrabolni tőled férjed szívét. Ugye, hogy gyönge a nő?”

Az öreg Kárpáthy és felesége ekkoriban nagykunmadarasi kastélyukban időznek. Ennek fő oka, hogy Fanny minél távolabb akart lenni Rudolftól. Erre most kétségbeesetten látja, hogy éppen Rudolf jön hozzájuk – egyedül – látogatóba!

Délelőttönként Rudolf és János úr hivatalos ügyeket beszél meg. Délután az öreg nábob mindig alszik, ezalatt nejét Rudolfra bízza. Kínszenvedések ezek a délutánok Fanny számára, hiszen kénytelen kettesben maradni azzal a férfival, akit szeret, de nem lehet az övé. Rudolf ráadásul hevesen udvarol is neki.

A katasztrófa elkerülhetetlen. Egyik nap Rudolf váratlanul lép be abba a szobába, amiben Fanny ül, csak annyit lát, hogy a lány egy könyvet olvas, amit most hirtelen elrejt a kendője alá. Rudolf azt hiszi, hogy valamilyen könnyelmű kis olvasmány az és szerét ejti, hogy amikor Fanny kis időre kimegy a szobából, megnézhesse a könyvet.

Legnagyobb meglepetésére azonban a könyv egy imakönyv és amikor kinyitja, az a két szál virág esik ki belőle, amit Rudolf szakított le és dobott el (egy ízisz és egy amarán) előző nap, amikor Fannyval együtt sétáltak a kertben.

Rudolf most egy pillanat alatt rájön az igazságra: Fanny szerelmes belé. Arra is ráébred, hogy milyen veszélyes játékot is játszott eddig a nővel. Fanny pedig elkeseredetten fakad ki.

„– Miért jött ön ide? – kérdé szenvedélytől reszkető hangon a hölgy magát nem tartóztatva többé. – Mikor én naponta azon imádkoztam Istenhez, hogy önt sohase lássam meg többet, mikor én kerültem azt a helyet, ahol önnel találkozhatom, miért kellett önnek keresni fel engem? El vagyok veszve, mert elhagyott az Isten. Egész életemben nem volt férfi képe szívemben, csak az öné. De el volt az temetve jól. Miért kellett azt újra felidézni? Nem látta ön, hogy futottam mindenütt ön elől, ahol megjelent? Nem az ön karjai tartottak-e fel, hogy a halálba ne fussak, midőn ismét találkozánk? Ah, már én akkor sokat szenvedtem ön miatt. Óh, miért kellett önnek ide jőni, hogy lásson kétségbeesve, nyomorultan. Nyomorultan.”

Rudolf most már nagyon bánja azt, amit tett, de a beszélgetésnek még nincs vége.

„– Én most esküszöm Önnek azon istenre, aki ítélni fog fölöttem bűneimért, hogy ha még egyszer meglátom önt, azon óra halálom órája lesz. Azért kerüljön engemet, ha szán. Nem szerelmet, csak szánalmat koldulok. Valahogy el tudok veszni majd idővel.”

Rudolf szinte elmenekül Kárpáthy kastélyából, szomorúan tér haza Flórához.

„– Neked igazad van – szólt gyöngéden Rudolf. – A nők nem gyöngék.

– No akkor szent a béke. – Mit izent Fanny?

– Légy jó e nőhöz, mert e nő nagyon, nagyon boldogtalan.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..