Szabó Magda – Abigél – Olvasónapló

Légiriadó

A levelet olvasva Gina azon töpreng, ki lakozhat a szobor alakja mögött, de nem tud rájönni, melyik felnőtt lehet. Torma Gedeon, Zsuzsanna, vagy éppen Kalmár?

A dolgait visszarejti a virágosládába, a levelet széttépi és bedobja a WC-be.

Másnap egy vendég pap prédikál, amely azt jelenti, hogy a tanári kar tagjai állnak majd a perselynél, de nincs más megoldás, az ötödikeseknek végig kell csinálniuk a kabátgombos akciót.

Az istentisztelet végeztével Arinak kellene először a perselyhez járulnia, Gina azonban megelőzi őt és az összes ötödikes nevében beleönti a perselybe a pénzt, amelyet Kis Mari adott oda neki előző nap.

Ez elvileg szabályellenes akció volt, mert a lányoknak egyenként kellett volna a perselybe dobniuk az érméket, nem egyszerre mindet, mint ahogy Gina csinálta, de nem lesz következménye, Zsuzsanna csak annyit mond neki, hogy ha az ötlete jó is volt, akkor is meg kellett volna beszélnie előbb vele.

Az osztály azonban továbbra sem bocsát meg Ginának. A pénzt akkor is visszakapja majd. Gina bocsánatot kér amiatt, amivel előző nap gyanúsította meg Kis Marit, de Marit ez nem érdekli.

Még Torma Gedeon is megdicséri Ginát a tettéért, és kiadja, hogy az osztályok perselyadományait ezentúl hetente változó perselypénzesek dobják be.

A délután és az este ugyanúgy telik, mint máskor. Éjfél után egy órakor megszólalnak a szirénák. Bár csak gyakorlat, hogy tudják, mi a teendő bombázás esetén, de senki sem érzi annak. Félnek.

Az óvóhelyekké átépített pincébe mennek le, az ötödikesek egymás mellett ülnek és egymás kezét fogják. A lánc csak Ginánál szakad meg, az ő kezét nem fogja senki. A kislányok töprengenek, nemcsak Gina, hanem Kis Mari és Torma Piroska gondolatait is megismerhetjük:

„Meg kellett volna köszönnöm, hogy játszanak velem, hogy tudnak valamit, amin nevetni lehet, valamit, aminek semmi köze a háborúhoz, ami nem bomba és halál és veszedelem, a terráriumot, amit adni akartak. De buta voltam, buta és gőgös!”

„Mi lesz, ha holnap igazi bomba hull? – kérdezte magában Kis Mari. – Az apám a fronton, a bátyám is, mi meg nem akartuk megenni a Vitay süteményeit.”

 „Nincsenek szüleim – gondolta Torma –, nem is tudom, milyen az, mikor valakinek szülei vannak. A nagybátyám folyton gyötör, de ha egyszer a Matulát igazán eltalálja valami, és ő sem él már, senkim sem lesz, és ha az épület is leég, nem lesz még otthonom sem.”

Gina váratlanul felpattan és bocsánatot kér az osztálytársaitól, és kéri a terráriumot is. Az osztály nevében Kis Mari kér bocsánatot a süteményekért és a gombokért.

Az ötödikesek sorra csókolják a pesti lányt, aki Szabó (akit korábban Gina rettenetes rútnak és kövérnek nevezett) kövér vállának döntve fejét, Kis Mari kötényébe kapaszkodva várja meg a légitámadás végét.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!