Odüsszeia

Az Iliász és az Odüsszeia embereszménye

Szerző:

Embereszmény az Iliászban és az Odüsszeiában

A elemzést Esszina készítette, ha hasznosnak, érdekesnek találtad, kérlek ismerd el a munkáját egy lájkal a bejegyzés alatt! Köszi: Zsiráf

Az írás vázlata:

  • Bevezetés
  • Az arisztokratikus ideológia virágzása és hanyatlása
  • Milyen a két mű főhőse?
  • A két mű felfogása életről és halálról
  • A szerző világképe és a főhős által képviselt emberideál
  • Az új korszak ideológiája
  • A példaadás két útja
  • Az eltérő embereszmény jelentősége

Bevezetés

Az európai irodalom, az egyetemes európai kultúra kezdetét az ógörög irodalom jelenti, hiszen az antik eposzok világ- és emberszemlélete fontos hatást tett a későbbi korok szerzőire.

Talán legnagyobb felfedezésük, hogy minden élőlény közt az ember a leghatalmasabb (ebből az emberközpontúságból fakadóan isteneiket is emberi formában ábrázolták).

A két homéroszi eposz, az Iliász és az Odüsszeia valószínűleg eltérő időpontban keletkezett: a trójai háborút elbeszélő Iliász az i. e. 8. században, a háború utáni időszakban játszódó Odüsszeia viszont, úgy tartják, egy emberöltővel később.

Ennek a feltételezésnek többek között az a tény szolgáltat alapot, hogy a két mű között jelentős világnézeti különbségek vannak: a bennük ábrázolt embereszmény annyira eltér, hogy nem lehetnek ugyanannak a kornak a termései.

Ha összehasonlítjuk a két művet, világossá válik, hogy az Iliász az arisztokrácia hősi világát képviseli, míg az Odüsszeia egy új, demokratikusabb, polgáribb életideált közvetít.

Az arisztokratikus ideológia virágzása és hanyatlása

Abban a korban, amikor az Iliász született, az arisztokrácia abszolút hatalom birtokosa volt, mely azon a meggyőződésen alapult, hogy ők a „legjobbak” (aristoi), vagyis – mivel harcok során, tettekben bizonyították vezetésre való rátermettségüket – családjuk presztízzsel rendelkezik.

Közösségükön belül nemzedékről nemzedékre öröklődött tekintélyük, s szemléletük szerint a nemes származás egyenlő az uralkodás jogával és képességével.

Lovas-harcos előkelőségek lévén a gazdasági és a katonai fölény is a kezükben volt: anyagi erejük miatt ők adták a katonaság legütőképesebb részét, a lovasságot, amellyel szemben a gyalogság szerepe akkor még elenyésző volt.

Tehát sok tényezőnek köszönhetően az arisztokrácia feltétlen hatalommal bírt a köznéppel szemben, s ennek folytán eleinte szokás alapján, később törvény szerint kizárólagos közfunkciók illették meg, vagyis előjogokkal, kiváltságokkal bíró rendként emelkedett ki a köznépből.

Az arisztokrácia szilárd helyzetét, a viszonylagos társadalmi egyensúlyt az segítette elő, hogy az arisztokraták érdekei egybeestek a nép érdekeivel. Hősiességük a közösség érdekeit szolgálta, ezért a közösség mind anyagi, mind erkölcsi elismeréssel adózott nekik: a zsákmány elosztásakor a hősök külön tiszteletajándékot kaptak.

Ez azt is kifejezte, hogy az adott arisztokrata felülemelkedett az átlagos emberi színvonalon, s ezáltal méltó lett arra, hogy híres legyen, s nevét dalokba foglalva örökítsék tovább az utókorra. A hírnév ugyanazt jelentette erkölcsi értelemben, mint a tiszteletajándék anyagi értelemben.

Szintén az arisztokrácia uralmi igényét támasztotta alá a dicső ősöktől való leszármazás, akikhez méltónak kellett lenniük.

De kik voltak ezek a dicső ősök? A mükénéi kor ragyogása és az utána következő „sötét kor” viszonyai olyan kiáltó ellentétben álltak egymással, hogy a mükénéi kor utólag visszanézve megszépült, s a dicső múltat jelentette: példakép és vigasz volt.

Az arisztokrácia korában tehát hittek az emberek abban, hogy létezett egy hőskor, s az akkor élő emberek sokkal különbek voltak a későbbieknél. Ezt a hagyományt a költészet tartotta fenn, s az egész közösség tisztelte az ősöket, a hőskor csodált alakjait.

Aki megközelítette az ősök nagyságát, hősiességét valamilyen tette folytán, ugyanolyan elismerés illette meg, mint az ősöket, így a hírnév döntő jelentőségű volt az arisztokrácia hatalmának szempontjából.

Értékrendjükben olyan súllyal bírt, hogy fontosabb volt az életnél is: a hősi halál a nyirkos és sötét alvilágba való leszállást hozza ugyan, amitől borzadtak, de még mindig inkább választották ezt, mint a dicstelen életet. Uralkodásra való joguknak ugyanis előfeltétele volt, hogy méltók legyenek a dicső ősökhöz.

A hősi epika társadalmi szerepe természetesen az volt, hogy az arisztokrácia kiváltságos helyzetét igazolja: magasztalja a közösség által tisztelt ősöket, bizonyítsa a mai hősök tőlük való leszármazását, és példaképet állítson az arisztokrácia elé. Ezt a feladatot az epika addig tudta ellátni, amíg a nép és az arisztokrácia érdekei egybeestek.

Igen ám, de amikor a társadalom fejlődése folytán bekövetkezett egy szakadás, s az arisztokrácia és a nép érdekei már nemcsak eltértek egymástól, hanem szemben is álltak egymással, akkor ez a két társadalmi réteg távolodni kezdett és értéknek is már más dolgokat tekintett.

A hősi ideológia tehát már csak az arisztokrácia szemében érték, már nem tudja betölteni korábbi társadalmi funkcióját, s egy átmeneti kor következik, egy korszakhatár: az i. e. 8. század.

Ebben az átmeneti korban, a régi és az új eszmények határán születtek Homérosz eposzai.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8

A trójai faló története

Szerző:

A trójai faló története

Ha megkérdezünk 10 „utca emberét”, hogy mit tud az Iliászról, akkor heten a görögök falovas cselét fogják kiemelni. A maradék háromból ketten közlik, hogy Brad Pitt, a harmadik meg bután fog nézni és max. kér egy cigit, de ebbe most ne menjünk bele…

Ez azért érdekes, mert a trójai falóról mindenki hallott már, és annak ellenére kapcsolják az Iliászhoz, hogy abban nincs konkrét leírás a falóról és a görögök cseléről.

Az Iliász története ugyanis – bár Trója ostromát írja le – még a görög győzelem előtt befejeződik azzal, hogy Akhilleusz kiadja Hektór holttestét az apjának, Priamosz trójai királynak.

Az Iliász cselekménye tehát a falovas csel előtt játszódik, a történetben csak néhány utalás van a görögök majdani győzelmére, amit a falónak köszönhetnek.

A Homérosznak tulajdonított másik nagy eposz, az Odüsszeia pedig már bőven a görögök Trója felett aratott győzelme után játszódik. Viszont ebben a műben már van két komolyabb utalás is a falóra.

Az egyik a negyedik énekben található, amikor Szép Heléna elmeséli a látogatóba érkezett Télemakhosznak, Odüsszeusz fiának, hogy a trójai ostrom alatt neki, mármint Szép Helénának is volt köze a görögökhöz.

Egyszer akkor, amikor Odüsszeusz kilopta a várból a Palladiont (erről később még lesz szó), egyszer pedig akkor, amikor a trójaiak már bevontatták a falovat a várba, és Szép Heléna majdnem leleplezte a ló belsejében ücsörgő Odüsszeuszéket (erről is).

A másik utalás pedig a nyolcadik énekben van, amikor Odüsszeusz Alkinoosznál időzik és az ottani dalnok, Démodokosz énekli meg a történetnek azt a részét, amikor a trójaiak bevontatják a falovat a várba.

Tehát a trójai faló legendáját mindenki ismeri, csak éppen azt nem tudják, hogy honnan ismerik. Ahhoz, hogy megfelelő forrást is találjunk a történethez, Vergilius Aeneisét kell kézbe vennünk, aminek második énekében egészen korrekt leírást találunk a falóról.

Lássuk akkor kicsit részletesebben ezt a falovas dolgot.

Tudjuk, hogy a görögök 10 évig ostromolták Tróját. Más kérdés, hogy ezt valószínűleg rosszul tudjuk, nem maga az ostrom tartott 10 évig, hanem a trójai hadjárat.

Vagyis az Agamemnón vezérlete alatt egyesült görög seregek 9 évig Trója szövetségi rendszerét és hátországát zargatták és csak a 10. évben fordultak Trója városa ellen.

Ettől azonban még nem volt könnyebb dolguk, Trója ostroma kemény diónak bizonyult. Eleinte nem is bírtak vele a görögök, tehát kénytelenek voltak cselhez folyamodni. Ez a csel lett a faló.

A faló ötlete Odüsszeusz fejéből pattant ki, de ne szaladjunk ennyire előre, ugyanis a trójaiak birtokában volt valami, ami bevehetetlenné tette Trója várát/városát, legalábbis addig, amíg a trójaiak birtokolták.

Ez a valami pedig az Odüsszeia negyedik énekében is előkerülő Palladión volt.

A Palladión egy Pallasz Athénét ábrázoló szobor, amely az istennőt az egyik kezében lándzsával, a másikban pedig orsóval ábrázolja. A trójaiak hittek abban, hogy amíg a Palladión náluk van, addig a városuk bevehetetlen.

A trójai faló történetének még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Oldalak: 1 2 3

Homérosz – Odüsszeia – Olvasónapló

Szerző:

Homérosz Odüsszeia című eposzának részletes olvasónaplója énekenként

Első ének: Az istenek gyűlése. Athéné intése Télemakhoszhoz.

Az Odüsszeia olvasónaplójához kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:

 

Az eposz – szokás szerint – segítségkéréssel, invokációval indul, Homérosz a Múzsától kér segítséget műve megírásához.

Ezután a történet in medias res, azaz a dolgok közepébe vágva kezdődik. Megtudjuk, hogy a trójai háború után már minden fontos hős hazatért, csak Odüsszeusz az, aki Ógügié szigetén rekedt Kalüpszó nimfa „fogságában”.

Azért idézőjeles a fogság, mert a szó szoros értelmében nincs bezárva Odüsszeusz, de Kalüpszó megbűvöli őt, hogy ne tudjon hazamenni.

Arra is választ kapunk, hogy miért nem térhetett még haza Odüsszeusz. Ennek oka, hogy nagyon kihúzta a gyufát Poszeidónnál, a tengeristennél azzal, hogy megvakította a fiát, a küklopsz Polüphémoszt. (Erről a kalandról később még lesz szó.)

Odüsszeusznak természetesen azért van pártfogója is az istenek között, nem más, mint Pallasz Athéné.

Poszeidón éppen az aithiopoknál vendégeskedik, ami éppen ideális ahhoz, hogy Pallasz Athéné kérésére Zeusz összehívja az istenek gyűlését.

A gyűlésen Pallasz azzal a javaslattal fordul apjához, hogy engedjék, hogy Odüsszeusz végre hazatérhessen Ithakába Kalüpszó nimfa szigetéről. Emlékezteti Zeuszt, hogy Odüsszeusz milyen sokat és sokszor áldozott az isteneknek, és már milyen sok viszontagságon ment keresztül.

Zeusz egy kicsit elmorfondírozik azon, hogy miért is van Odüsszeusz Kalüpszó nimfánál, és hogy érdemes-e magára haragítania miatta Poszidónt, végül persze arra jut, hogy mégiscsak ő a főisten, azt tehet, amit csak akar. Pallasz Athéné pedig a kedvenc lánya, Poszeidón meg éppen távol van, miért ne teljesítse hát lánya kérését.

Pallasz Athéné kérésére Zeusz Hermészt, az istenek hírnökét küldi Kalüpszóhoz, hogy megvigye neki az isteni gyűlés határozatát: haza kell engednie Odüsszeuszt.

Pallasz pedig elhatározza, hogy Ithakába megy Odüsszeusz fiához, Télemakhoszhoz, hogy egy kicsit felrázza az apjára való várakozásba már belefáradt fiút.

Pallasz meg is jelenik Ithakában, Odüsszeusz háza előtt Mentész, Taphosz fejedelmének alakjában, aki Odüsszeusz barátja volt.

Odüsszeusz házában éppen a kérők mulatoznak. A trójai háború ugyanis már tíz éve véget ért, de Odüsszeusz nem tért haza, senki sem hallott róla semmit.

Mindenki azt hiszi, hogy Odüsszeusz már régen meghalt és a korabeli társadalmi elképzelések szerint egy még viszonylag fiatal nőnek, mint amilyen Odüsszeusz felesége, Pénelopé, nem illik sokáig özvegyen maradnia.

Ezért Ithaka főbb nemesi családjaiból, illetve az Ithaka körül szigetek fejedelmi családjaiból sokan érkeztek Pénelopéhoz, hogy megkérjék a kezét. A tét nem kicsi, aki elnyeri Ithaka királyának, Odüsszeusznak a feleségét, az elnyeri az ithakai királyi trónt.

Az egyetlen azonban, aki – még valamennyire – hisz Odüsszeusz hazatérésében nem más, mint éppen Penelopé, ezért nem hajlandó választani a kérők közül.

Ez mondjuk olyan túlzottan nem zavarja a kérőket, tudják, hogy a társadalmi elvárás és nyomás az ő oldalukon áll, Pénelopénak előbb-utóbb választania kell közülük.

Pénelopé egyébként nem akárki, a trójai mondakörben szereplő két fontos hölgy, Szép Heléna és Klütaimnesztra unokatestvére. Szép Heléna az, aki miatt egyáltalán kitört a trójai háború, róla írtunk már korábban az oldalon. Klütaimnesztra pedig Agamemnónnak, a Tróját ostromló görög seregnek a fővezére, róla pedig később lesz még szó.

Addig is minden nap megjelennek Odüsszeusz házában és reggeltől estig esznek, mulatoznak, és különböző játékokkal szórakoztatják magukat. Még ez sem lenne túl nagy baj, de ennek minden költéségét Pénelopé – azaz Odüsszeusz – háztartásának kell állnia.

Vagyis a kérők Odüsszeusz birkáit, malacait, gabonáját eszik, az ő borát isszák.

Odüsszeusz fia, Télemakhosz – aki még a trójai hadjárat előtt született ugyan, de túl sok emléke nincs az apjáról – lassan kezdi elunni, hogy a kérők fokozatosan felélik azt a vagyont, amit neki kéne örökölnie.

Az elmúlt tíz évben azonban hiába vált férfivá Télemakhosz, a kérők nem veszik komolyan, nem számítják férfinak, nem tekintik az Odüsszeusz-ház urának.

Ilyen körülmények között látogatja meg Pallasz Athéné Mentész alakjában Télemakhoszt.

Télemakhosz kedvesen vezeti be a számára ismeretlen látogatót a házba – a korabeli görög világban nagy hangsúlyt fektettek a vendégszeretetre – és a zajosan mulatozó kérőktől kissé távolabb ülteti le.

A kérők persze nem zavartatják magukat, éppen Phémíosz, a lantos játszik nekik.

Mielőtt még egyáltalán Télemakhosz megkérdezné a Mentész képében megjelent istennőtől, hogy ki ő és mi járatban van, rögtön elpanaszolja neki a kérők szemtelenségét, ahogy napról napra a házba gyűlnek és pusztítják, felélik apja vagyonát, az ő örökségét.

Végül azért eszébe jut a házigazda kötelessége és megkérdezi az istennőtől, hogy ki ő, honnan és miért jött.

Pallasz pedig elmondja a fedő sztoriját: Mentésznek hívják, Ankhialosz fia, Taphosz fejedelme. Éppen átutazóban van Ithakán, Temeszába szállít vasat, hogy ott rézre cserélje.

Azért jött Odüsszeusz házába, mert út közben úgy hallotta, hogy Odüsszeusz már hazatért. Szomorúan tapasztalja, hogy ez mégsem igaz, de meggyőződése, hogy már nem sokáig marad távol, hamarosan megérkezik.

Az istennő ezután Télemakhosztól érdeklődik, hogy ő kicsoda, hiszen még ő sem mutatkozott be, de mivel nagyon hasonlít Odüsszeuszra, ezért nyílván nem lehet más, mint a fia.

Télemakhosz ezt persze nem is tagadja, mint ahogy azt sem, hogy mennyire szomorú apja távolmaradása miatt.

Az istennő azonban bátorítja Télemakhoszt, reményt ad neki, miszerint apja hamarosan hazatér. Addig is azonban feladatokkal bízza meg az ifjú Télemakhoszt: másnap hívja össze az akháj gyűlést, a kérőket küldje haza, anyjának, Pénelopénak pedig mondja meg, hogy ha valóban újra férjhez akar menni, akkor költözzön vissza az apja házában, ott majd elrendezik az esküvőjét.

Télemakhosz pedig üljön fel egy húszevezős gályára és menjen először Püloszig, ahol Nesztórtól érdeklődjön Odüsszeusz felől, majd pedig hajózzon Spártába, ahol Meneláosztól kaphat esetleg hírt az apjáról, mert Meneláosz volt az utolsó, aki hazatért Trójából.

Ha akár Nesztórtól, akár Meneláosztól azt hallja, hogy az apja él, akkor várjon még türelemmel egy évet a megérkezésére.

Ha azonban kiderül, hogy már meghalt, akkor utazzon haza, emeljen sírdombot apja emlékére.

Pallasz Athéné szerint Télemakhosz már felnőtt, ideje úgy is viselkednie, mint egy felnőttnek.

Télemakhoszt először meglepi, hogy egy számára idegen parancsokat osztogat neki, de megsejti, hogy nem akárki van Mentész alakjában, valószínűleg egy isten. Ezért beleegyezik, hogy mindent úgy tesz, ahogy az istennő mondta.

Miután Pallasz Athéné elvégezte a dolgát, gyorsan elbúcsúzik és otthagyja Télemakhoszt.

Eközben a kérők tovább mulatoznak, Phémíosz éppen az akháj hősök Trójából való hazatéréséről énekel, amikor megjelenik Pénelopé is, akit kicsalt a dal a szobájából.

Pénelopé megkéri a lantost, hogy mást énekeljen, ne a Trója alól hazatérő görög hősök történetét, mert az kellemetlenül érinti Pénelopét, aki még mindig várja haza Odüsszeuszt.

Télemakhosz azonban nem felejtette el Pallasz Athéné szavait, miszerint ő már felnőtt, hát most úgy is viselkedik: keményen rászól anyjára, hogy nem az ő dolga az, hogy a férfiak között miről énekel a lantos. Pénelopé inkább vonuljon vissza az asszonyok részébe és foglalkozzon a szövőszékkel.

Pénelopé meglepődik a fiától szokatlan hangnemen, de teljesíti fia parancsát. Télemakhosz ekkor a kérőköz fordul:

Kijelenti, hogy a kérők egyenek csendben és hallgassák a dalost, majd másnap menjenek el arra a gyűlésre, amit Télemakhosz fog összehívni. Télemakhosz előre megmondja azt is, hogy a gyűlésen azt fogja követelni, hogy a kérők végre hagyják el a házát, mielőtt felélik az összes vagyonát.

A kérők egyik hangadója, Antinoosz felel Télemakhosz szokatlan erős és pimasz szavaira: úgy találja, hogy Télemakhosz túl gőgösen beszélt a nála idősebb kérőkkel, ami illetlenség. Úgy tűnik neki, hogy maga Télemakhosz pályázik az ithakai királyi címre.

Télemakhosz pedig ezt nem is tagadja, de kijelenti, hogyha mégsem így lenne, Odüsszeusz házának mostantól akkor is ő az ura, a kérők menjenek haza!

Még mielőtt eldurvulna a helyzet, a kérők másik vezetője, Polübosz csitítja le a kedélyeket, ugyanis Télemakhosz korábbi látogatójára tereli a beszélgetést, ki volt és mit akart az ismeretlen.

Télemakhosznak azonban van annyi esze, hogy ne árulja el se a sejtését, miszerint egy isten látogatta meg, sem azt, hogy van esély még apja hazatértére.

Ezért csak annyit mond, hogy Taphosz fejedelme járt itt, aki Odüsszeusz barátja volt régen.

A kérőket ez már nem érdekli, visszamerülnek a mulatozásba, majd vacsora után hazamennek, de csak azért, hogy másnap reggel újra a házban legyenek.

Télemakhosz pedig egész éjszaka Mentész szavainak lehetséges jelentésén töpreng.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24