Tamási Áron – Ábel a rengetegben – Olvasónapló – 1. fejezet

Tamási Áron Ábel a rengetegben című regénye első fejezetének részletes olvasónaplója

1. fejezet

1920-ban Erdélyben járunk, Felcsík járásban, Csíkcsicsó faluban.

Egy kis történelmi előzmény: Erdély az Első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések keretében megkötött Trianoni szerződés értelmében Romániához került. Vagyis, bár Erdély nagyrészt magyarlakta terület volt, a történet idején mégis (már) Romániához tartozik, elméletben a hivatalos nyelv a román (persze mindenki ízes magyarsággal beszél) és a hivatalos fizetőeszköz a román lei (vagy lej).

A történetet a 15 éves Szakállas Ábel meséli el egyes szám első személyben, aki a szüleivel él nagy szegénységben egy kis házban, Csíkcsicsó faluban.

Ábel apja közbirtokossági erdőpásztor, ezért csak hetente, tíznaponta jár haza, általában akkor, ha elfogyott az élelme.

A történet 1920. szeptember 30-án indul. Ábel anyja elment pityókát (krumplit) ásni, míg Ábel azt a feladatot kapta, hogy morzsoljon törökbúzát (kukoricát). Ábel pedig a szoba közepén neki is kezd a munkának, vállán a macskával, mellette pedig a Hegyes nevű kutyával.

Hamarosan a házhoz közeledő lépések zaját hallja: hazaérkezett az apja, Gergely. Ábel természetesen megörül az apjának, de akkoriban nem volt szokás az érzelmeket kimutatni, ezért bár napok óta nem látták egymást, úgy tesznek, mintha csak pár perce váltak volna el.

Meg kell jegyezni, hogy a regény nagy erőssége a rengeteg humoros párbeszéd, amit egy olvasónaplóban nem lehet átadni…

Hamarosan kiderül, hogy Ábel apja nem jött üres kézzel, egy kövér nyulat is hozott. Ez azonban csak úgy derül ki, hogy Gergely kiküldi Ábelt, hogy hozzon vizet neki.

Ábel pedig a ház előtt szinte átesik az összekötözött lábú nyúlon. Hamar rájön, hogy apja csak azért küldte el vízért, hogy megtalálja a nyulat.

Ábelt azonban nem kell félteni, ha tréfáról van szó, elrejti a nyulat, majd a vízzel visszamegy a házba. Gergelyt persze meglepi, hogy Ábel semmit sem szól a nyúlról, még az is megfordul a fejében, hogy mialatt ők bent voltak a házban, valaki ellopta a nyulat, ezért nem szól róla Ábel.

Ábel apja hamar a nyúlra tereli a beszélgetést, mondván, hogy milyen jó lenne, ha Ábel fogna egy nyulat… Ábel pedig közli, hogy az nem lesz nehéz, majd kimegy és behozza az apja által hozott nyulat, mintha ő fogta volna.

Így tehát tisztázódik a dolog, bár apa és fia nem beszélnek róla, de mindketten tudják, hogy Gergely hozott a családnak egy nyulat, Ábel pedig úgy tett, mintha ő fogta volna.

Hamar kést éleznek, tüzet gyújtanak, majd Gergely megnyúzza a nyulat, közben van egy rejtélyes mondata is Ábelnek, ami azonban meg fogja határozni a fiú életének következő hónapjait:

„Aztán figyelmeztetett, hogy jól nézzem meg a nyúzás mesterségét, mert mostantól fogva nagy hasznát fogom venni.”

Ábel nem érti a célzást, de nincs is sok ideje foglalkozni vele, mert közben megérkezik az anyja is. Közösen megsütik a nyulat és megvacsoráznak.

A fejezet olvasónaplójának még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Shakespeare – Rómeó és Júlia – Olvasónapló

Shakespeare Rómeó és Júlia című tragédiájának részletes olvasónaplója

Előhang

A Rómeó és Júlia egy rövid, 16 soros előhanggal kezdődik, amit a kar ad elő, és ami összefoglalja a mű tartalmát.

Lényege: a történet Veronában játszódik, ahol két, régóta ellenségeskedő család gyermekei – Rómeó és Júlia – egymásba szeretnek. A szülők természetesen nem tűrik ezt a szerelmet, ami a fiatalok halálához vezet.

A két család csak a tragikus halálesetek után eszmél rá a viszály és a harag tarthatatlanságára és végre kibékülnek.

Fontos megjegyezni, hogy a történetből nem derül ki az időpont, azaz nem tudjuk meg, hogy mikor játszódik a történet. A veronai hagyomány azonban úgy tartja, hogy a tragédia 1303-ban zajlott le, de még egyszer, ez nm derül ki a műből!

Első felvonás 1. szín

Szereplők Helyszín
Sámson – Capuleték szolgája
Gegely – Capuleték szolgája
Ábrahám – Montague-ék szolgája
Benvolio – Escalus herceg rokona, Rómeó barátja
Tybalt – Capuletné unokaöccse
Capulet
Capuletné
Montague
Montague-né
Escalus herceg – Verona hercege
Rómeó
Verona, egy köztér

Az olvasónaplóhoz kapcsolódó ajánlott bejegyzése:

A történet – mint ahogy az az előhangból kiderült – Veronában kezdődik, ahol éppen a Capulet ház két szolgája, Sámson és Gergely sétálnak egy köztéren.

A két szolga élcelődik, viccelődik egymással, majd hamarosan látják, hogy a Montague család két szolgája – Ábrahám és Boldizsár – közeledik.

A Capulet és a Montague család ellenségeskedése olyan régi és olyan mély, hogy még a szolgák sem tudják kivonni magukat alóla.

Sámson és Gergely eldöntik, hogy belekötnek a két Montague cselédbe, azaz valahogy kikényszerítik a párbajt a közeledőkkel.

Mivel azonban Verona hercege, Escalus, rendelete bünteti azt, aki a párbajt kezdi, ezért Gergelynek és Sámsonnak ki kell provokálnia, hogy a Montague-ház emberei sértsék meg őket.

Sámson ezért fügét mutat Ábrahámnak.

A füge a korabeli középső új felmutatásának, azaz sértésnek tekinthető.

A sértés pedig célba talál, rövid szópárbaj után tényleg a kardoké lesz a szerep, a négy szolga vívni kezd egymással.

Ekkor érkezik Benvolio, aki Escalus herceg rokona és Rómeó barátja. Azonnal átlátja a helyzetet, és azt is tudja, hogy a hercegi parancs szerint tilos Verona utcáin a párbaj. Gyorsan előrántja a kardját és leüti vele a küzdők fegyvereit.

Ekkor azonban Tybalt érkezik, aki Capuletné unokaöccse és ő már csak annyit lát, hogy az ősi ellenség Montague család egy barátja karddal hadonászik az ő családjának szolgái fele, az előzményeket nem ismeri.

Tybalt rögtön felelősségre vonja Benvoliót, amiért az – szerinte – a szolgákra támadt. És innen már nincs megállás, Tybalt kardot ránt és Benvoliónak esik.

A viszonylag ártatlan sértésből tömegverekedés lesz, polgárok özönlenek az utcára, mindenki verekszik és vív mindenkivel, teljes a felfordulás.

Érkezik Montague és a felesége, valamint a másik irányból Capulet és Capuletné. A két ősi ellenség csak annyit lát, hogy az embereik egymással vívnak, természetesen mindketten be akarnak szállni, feleségeik alig tudják visszatartani őket.

A helyzetet Verona hercegének, Escalusnak az érkezése menti meg, aki dühösen véget vet a hisztériának. Escalus tombol, monológjából kiderül, hogy a két család gyűlölete lassan tarthatatlan méreteket ölti, hiszen csak az elmúlt rövid idő alatt már ez volt a harmadik ilyen tömegverekedés.

Escalus pedig – mint a város feje – nem hajlandó tűrni, hogy Verona utcáin mindennaposak legyenek az utcai harcok. Capuletet azonnal magával viszi, Montague-nak pedig megparancsolja, hogy aznap délután keresse fel őt a városházán, ahol majd megtudja, hogy milyen büntetést kap, amiért a szolgái részt vettek a párbajban.

Ez a konfliktus tehát megoldódott, a herceg és Capulet távozása után Montague kérdezi Benvoliótól, hogy mi is történet valójában.

Benvolio pedig elmeséli, hogy a két család szolgái egymásnak estek, ő megpróbálta szétválasztani őket, ezt értette félre Tybalt, és ebből kerekedett végül balhé, aminek csak a herceg érkezése vetett véget.

Ekkor Montague-né próbálja meg elterelni a férfiak figyelmét azzal, hogy fiáról, Rómeóról érdeklődik Benvoliótól.

Benvolio válaszából kiderül, hogy aznap – napkelte előtt egy órával – sétára indult, akkor látta messziről Rómeót, oda is akart menni hozzá, de amikor Rómeó észrevette, akkor behúzódott a fák közé. Benvolio pedig ezután nem erőltette a találkozást, hiszen Rómeó nyilvánvalóan nem akart vele beszélni.

Ekkor Montague, Rómeó apja jegyzi meg, hogy fia már napok óta ezt csinálja, éjszaka nem alszik, nappal meg bezárkózik a szobájába és senkinek nem hajlandó elmondani, hogy mi a baja.

Benvolio pedig megígéri, hogy kivallatja Rómeót és megtudja, hogy mi bántja a barátját.

Erre éppen kínálkozik is a lehetőség, mert Rómeó közeledik, miközben Montague és Montegue-né elhagyják a teret.

Benvolio és Rómeó párbeszédéből az derül ki, hogy Rómeónak szerelmi bánata van, mégpedig azért, mert a lány, akibe halálosan szerelmes nem foglakozik vele, nem akarja viszontszeretni, sőt szüzességet fogadott és kolostorba akar vonulni.

Rómeó tehát ezért olyan mélabús, ezért nem akar senkivel beszélni, a viszonzatlan szerelmet hatalmas tragédiaként éli meg.

Benvolio pedig – miután nagy nehezen kiszedi Rómeóból, hogy egyáltalán mi a baja – próbálja vigasztalni barátját. Azt a tanácsot adja, amit általában ilyenkor szoktak adni: ha Rómeóval nem foglalkozik a lány, akkor Rómeó próbálja meg elfelejteni és keressen magának másik lányt,  hiszen Veronában még rengeteg a szép hölgy.

Rómeó pedig úgy reagál, ahogy a szerelmes ifjak szoktak: ő nem tudja elfelejteni a lányt, és úgysem találna senkit, aki akár csak a nyomába érne.

A tragédia alapkonfliktusa tehát a két család, a Capuletek és Montague-k ősi viszálya. Nagyon fontos, hogy a történet során egyáltalán nem derül ki, hogy miért is ellenségeskedik a két család. Valószínűleg ezt már ők maguk sem tudják, olyan régre nyúlik vissza a konfliktus.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szophoklész – Antigoné – Olvasónapló

Szophoklész Antigoné című tragédiájának részletes olvasónaplója

Figyelem! Szophoklész nem tagolta az Antigonét, azaz nincsenek felvonások, jelenetek, vagy színek. Az, hogy én 12 oldalra szedtem szét teljesen önkényes, azért csináltam, mert talán így könnyebb emészteni és nem kell annyit görgetni. Tehát még egyszer: a tragédia egy szuszra megy, csak itt van oldalakra bontva!

Az Antigoné olvasónaplójához kapcsolódó ajánlott bejegyzés:

A tragédia Thébában, a királyi palota előtt kezdődik nem sokkal a Thébát sikertelenül ostromló argoszi hadak elvonulása után. Itt találkozik a két testvér Antigoné és Iszméné.

Antigoné szomorúan kérdezi testvérét, hogy hallotta-e, milyen parancsot hirdetett ki a király, Kreón. Iszméné nem tud semmiről, mire Antigoné elmondja neki, hogy Kreón megtiltotta, hogy eltemessék az ostrom során meghalt testvérüket, Polüneikészt.

A királyi parancs oka és indoka, hogy Polüneikész az argoszi hadak vezetője volt, míg testvére, Eteoklész a thébai védelmet irányította. Vagyis két testvér állt szemben egymással, ráadásul egymás kezétől is haltak meg a csata során.

Kreón szerint Eteoklész megérdemli a temetést, hiszen a hazáját védte, míg Polüneikészt azzal bünteti halálában, hogy nem engedi eltemettetni, hiszen a hazájára támadt.

Az érthetőség és a biztonság kedvéért, hogy képben legyetek: Antigoné, Iszméné, Polüneikész és Eteoklész testvérek voltak, Oidipusz thébai király gyermekei. Oidipusz halála után a két fiú, Polüneikész és Eteoklész megegyezett abban, hogy évente felváltva fognak uralkodni Thébában. Polüneikész kezdett, majd egy év után átadta a hatalmat Eteoklésznak.

Eteoklész azonban az újabb egy év leteltével nem adta vissza Polüneikésznek a trónt, aki emiatt Argoszba ment, sereget toborzott és megostromolta Thébát. Az ostrom során a két fivér szembe került egymással és egymás kezétől haltak meg. Ez a tragédia indító konfliktusa.

Antigoné és Iszméné között vita alakul ki. Antigoné a királyi tiltás ellenére el akarja temetni Polüneikészt, ehhez kéri Iszméné segítségét.

Iszméné először szelíden próbálja lebeszélni erről nővérét, rámutat, hogy a király szava törvény, aki megszegi azt, annak büntetése a nyilvános megkövezés.

Antigoné szerint viszont nem lehet tilos az, hogy valaki eltemesse a saját testvérét. Iszméné egyre kétségbeesetten és erőszakosabban próbálja lebeszélni Antigonét a szerinte őrült tervről. Szerinte többszörösen is lehetetlen a temetés, egyrészt mert a király, Kreón azt parancsolta, másrészt pedig, mert ők ketten Antigonéval csak nők:

„A férfiakkal nem tudunk megküzdeni,
Erősebbek s ha már felettünk ők az urak,
Szót kell fogadni, bármiként is fáj e szó.”

Iszménének tulajdonképpen igaza van, csakhogy ő az emberi – királyi – törvényeknek engedelmeskedik, míg Antigoné a saját szíve után megy.

Antigoné végül belátja, hogy nem tudja rávenni Iszménét arra, hogy segítsen neki, sőt Antigoné meg is sértődik a testvérére:

„Hát nem hívlak többé magammal, sőt ha még
Jössz is magad, segítsége nem kell nekem.
Te légy okos, ha tetszik; én őt el fogom
Temetni ha ezt teszem meghalni szép.

Vagyis Antigoné annak ellenére dönt Polüneikész eltemetése mellett, hogy pontosan tisztában van a lehetséges következménnyel.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Fazekas Mihály – Lúdas Matyi – Olvasónapló

Fazekas Mihály Lúdas Matyi című művének olvasónaplója levonásonként

Első levonás

Valamikor régen egy faluban élt egy öregasszony, akinek volt egy Matyi nevű fia.

A műből nem derül ki sem a cselekmény ideje, sem Matyi falujának neve, csak annyit tudunk meg, hogy „Hajdann”, azaz valamikor régen és, hogy a „Nyíren” vagy az „Erdőháton”

Matyi legjellemzőbb tulajdonsága ekkoriban a lustaság, nyáron csak a legyeket csapkodja egész nap, télen pedig a tűzhely mellett ücsörög. Anyja hiába veszekedik vele, Matyi nem foglalkozik vele, mint ahogy nem is csinál semmit.

Matyiról az is kiderül, hogy mérhetetlen lustaságában gyakorlatilag az anyja udvarát sem hagyta el soha életében, azt sem tudja, mi van azon kívül.

Egy nap aztán, amikor Matyi már a lustulást is unja, kisétál a falu végén lévő dombig, ahol az ő korabeli legények szoktak összegyűlni. Nagy változás ez Matyi életében, aki addig még a házból is alig mozdult ki.

A többi ifjú legény előbb kötekedik vele, de hamarosan befogadják maguk közé. Matyi új barátaitól tud meg olyan alap dolgokat, minthogy az övékén kívül van például másik falu, város, sőt, vármegye is.

Többek között az is kiderül, hogy a szomszédos vármegye Döbrög nevű falujában fogják egy hét múlva tartani a híres Döbrögi Vásárt.

Matyin hirtelen szokatlan élénkség vesz erőt, elhatározza, hogy eladja anyja húsz libáját a Döbrögi Vásáron, így szerezve egy kis pénzt.

Természetesen anyja erről hallani sem akar, nem bízik benne, hogy az addig semmit nem csináló Matyi majd most hirtelen vásározni fog. Matyi azonban addig-addig hízeleg, amíg anyja csak elengedi a 20 libával a vásárba.

Matyi tehát megkapta az engedélyt és a 20 libát, tarisznyát akaszt a vállára, botot és ostort vesz a kezébe és hajtja a libákat a Döbrögi Vásárra.

Döbrögről megtudjuk, hogy az a nagyságos Döbrögi úr örökös birtoka, aki azt tartotta magáról, hogy a saját birtokán még a király sem parancsol neki, akarata a törvény és tetszése az igazság.

A Döbrögi Vásáron minden terméknek ő szokta megállapítani az értékét, és ha az árus többet mer érte kérni, akkor azon túl, hogy elkobozzák az áruját, még derekasan meg is verik.

Döbrögi úr tehát nem túl kellemes ember, mint ahogy Matyi pedig nem egy olyan legény, aki elismerne bármilyen hatalmat, vagy földesurat maga felett, várható hogy konfliktus lesz közöttük.

Így is történik, mert ahogy Matyi beér a vásárba, Döbrögi meglátja a 20 szép libát. Meg is kérdezi, hogy mi az áruk.

Matyi erre hetykén odaveti, hogy három máriás párja a libáknak.

Döbrögi nagyságos úr persze rögtön kiborul, egyrészt mert Matyi nem kapta le azonnal a süvegét, amikor az úr hozzászólt, másrészt pedig azért, mert amikor megkérdezi Matyit, hogy adja-e fél áron a libákat, Matyi csak annyit mond, hogy egy kurta forintnál kevesebbért semmiképp.

A máriás garas értéke 17 krajcár volt, a kurta forinté pedig 50 krajcár. Vagyis Matyi tulajdonképpen semmit sem hajlandó engedni az árból, hiszen, ha egy pár ludat elad három máriásért, vagyis háromszor tizenhét krajcárért, akkor az 51 krajcár, míg a kurta forint meg alapból 50 krajcárt ér. Abba most ne menjünk bele, hogy mennyit ért egy krajcár…

Matyi tehát komoly ellenséget szerez Döbrögi személyében, aki az embereivel azonnal lefogatja a legény, a libáit elkobozza, őt pedig a Döbrögi-kastélyba hurcolják, ahol ötven botütést mérnek rá. Mindezt Döbrögi egy karosszékben ücsörögve, nevetve nézi végig.

Matyi szótlanul tűri a verést, sőt, amikor elengedik, még meg is köszöni, de elhangzik a híres mondat is: „Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!”

Matyi feleselésének meg is lesz az eredménye, még egyszer jól megverik, majd kidobják a kastélyból.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!