Moliere – A fösvény – Olvasónapló

Moliere A fösvény című művének részletes olvasónaplója jelenetekként

Első felvonás, első jelenet

Szereplők
Valér – Harpagon titkára, Eliz szerelme
Eliz – Harpagon lánya, Valér szerelme

A darab helyszíne végig Harpagon párizsi háza, az időpont pedig nem derül ki pontosan.

Az első jelenet Eliz és Valér párbeszédével indul, amiből több fontos dolgot megtudunk:

  • Eliz és Valér szerelmesek egymásba. Úgy ismerkedtek meg, hogy Valér kimentette Elizt a tengerből.
  • A szerelem kölcsönös, de Eliz aggódik, hogy Valér érzelemi nem biztosak, a fiatalember esetleg hűtlen lesz hozzá. Valérnak sikerül megnyugtatnia, hogy ez nem fordulhat elő, odaadóan és örökké szeretni fogja a lányt.
  • Elizt ezután az aggasztja, hogy mit fognak szólni az emberek, elsősorban az apja, a Valérhoz fűződő kapcsolatához.
  • Valér ugyanis rangrejtve él Párizsban és a szüleit keresi, de erről egyenlőre nem tudunk meg többet.
  • Valér annak érdekében, hogy minél közelebb lehessen Elizhez, még azt is bevállalta, hogy elszegődött titkárnak Eliz apjához, Harpagonhoz.
  • És bár Valérnak megvan a véleménye Harpagon fösvénységéről, mégis úgy viselkedik az öreggel, ahogyan az szerinte egy jó titkártól elvárja: mindenben egyetért Harpagonnal, hízeleg neki.
  • Eliz rákérdez, hogy miért nem avatják be szerelmükbe Cléante-t, Eliz bátyját, hátha ő segíthetne nekik a zsarnok Harpagonnal elfogadtatni eddig titkolt kapcsolatukat.
  • Valér azonban rámutat, hogy egyszerre mindkettővel – azaz Harpagonnal és a fiával Cléante-val nem tud jóban lenni, mert apa és fia annyira különböző természet. „Vagy ezt indítom bizalomra, vagy azt” mondja Valér, de arra megkéri Elizt, hogy próbálja meg ő megnyerni a testvére támogatását.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Shakespeare – Rómeó és Júlia – Olvasónapló

Shakespeare Rómeó és Júlia című tragédiájának részletes olvasónaplója

Előhang

A Rómeó és Júlia egy rövid, 16 soros előhanggal kezdődik, amit a kar ad elő, és ami összefoglalja a mű tartalmát.

Lényege: a történet Veronában játszódik, ahol két, régóta ellenségeskedő család gyermekei – Rómeó és Júlia – egymásba szeretnek. A szülők természetesen nem tűrik ezt a szerelmet, ami a fiatalok halálához vezet.

A két család csak a tragikus halálesetek után eszmél rá a viszály és a harag tarthatatlanságára és végre kibékülnek.

Fontos megjegyezni, hogy a történetből nem derül ki az időpont, azaz nem tudjuk meg, hogy mikor játszódik a történet. A veronai hagyomány azonban úgy tartja, hogy a tragédia 1303-ban zajlott le, de még egyszer, ez nm derül ki a műből!

Első felvonás 1. szín

Szereplők Helyszín
Sámson – Capuleték szolgája
Gegely – Capuleték szolgája
Ábrahám – Montague-ék szolgája
Benvolio – Escalus herceg rokona, Rómeó barátja
Tybalt – Capuletné unokaöccse
Capulet
Capuletné
Montague
Montague-né
Escalus herceg – Verona hercege
Rómeó
Verona, egy köztér

Az olvasónaplóhoz kapcsolódó ajánlott bejegyzése:

A történet – mint ahogy az az előhangból kiderült – Veronában kezdődik, ahol éppen a Capulet ház két szolgája, Sámson és Gergely sétálnak egy köztéren.

A két szolga élcelődik, viccelődik egymással, majd hamarosan látják, hogy a Montague család két szolgája – Ábrahám és Boldizsár – közeledik.

A Capulet és a Montague család ellenségeskedése olyan régi és olyan mély, hogy még a szolgák sem tudják kivonni magukat alóla.

Sámson és Gergely eldöntik, hogy belekötnek a két Montague cselédbe, azaz valahogy kikényszerítik a párbajt a közeledőkkel.

Mivel azonban Verona hercege, Escalus, rendelete bünteti azt, aki a párbajt kezdi, ezért Gergelynek és Sámsonnak ki kell provokálnia, hogy a Montague-ház emberei sértsék meg őket.

Sámson ezért fügét mutat Ábrahámnak.

A füge a korabeli középső új felmutatásának, azaz sértésnek tekinthető.

A sértés pedig célba talál, rövid szópárbaj után tényleg a kardoké lesz a szerep, a négy szolga vívni kezd egymással.

Ekkor érkezik Benvolio, aki Escalus herceg rokona és Rómeó barátja. Azonnal átlátja a helyzetet, és azt is tudja, hogy a hercegi parancs szerint tilos Verona utcáin a párbaj. Gyorsan előrántja a kardját és leüti vele a küzdők fegyvereit.

Ekkor azonban Tybalt érkezik, aki Capuletné unokaöccse és ő már csak annyit lát, hogy az ősi ellenség Montague család egy barátja karddal hadonászik az ő családjának szolgái fele, az előzményeket nem ismeri.

Tybalt rögtön felelősségre vonja Benvoliót, amiért az – szerinte – a szolgákra támadt. És innen már nincs megállás, Tybalt kardot ránt és Benvoliónak esik.

A viszonylag ártatlan sértésből tömegverekedés lesz, polgárok özönlenek az utcára, mindenki verekszik és vív mindenkivel, teljes a felfordulás.

Érkezik Montague és a felesége, valamint a másik irányból Capulet és Capuletné. A két ősi ellenség csak annyit lát, hogy az embereik egymással vívnak, természetesen mindketten be akarnak szállni, feleségeik alig tudják visszatartani őket.

A helyzetet Verona hercegének, Escalusnak az érkezése menti meg, aki dühösen véget vet a hisztériának. Escalus tombol, monológjából kiderül, hogy a két család gyűlölete lassan tarthatatlan méreteket ölti, hiszen csak az elmúlt rövid idő alatt már ez volt a harmadik ilyen tömegverekedés.

Escalus pedig – mint a város feje – nem hajlandó tűrni, hogy Verona utcáin mindennaposak legyenek az utcai harcok. Capuletet azonnal magával viszi, Montague-nak pedig megparancsolja, hogy aznap délután keresse fel őt a városházán, ahol majd megtudja, hogy milyen büntetést kap, amiért a szolgái részt vettek a párbajban.

Ez a konfliktus tehát megoldódott, a herceg és Capulet távozása után Montague kérdezi Benvoliótól, hogy mi is történet valójában.

Benvolio pedig elmeséli, hogy a két család szolgái egymásnak estek, ő megpróbálta szétválasztani őket, ezt értette félre Tybalt, és ebből kerekedett végül balhé, aminek csak a herceg érkezése vetett véget.

Ekkor Montague-né próbálja meg elterelni a férfiak figyelmét azzal, hogy fiáról, Rómeóról érdeklődik Benvoliótól.

Benvolio válaszából kiderül, hogy aznap – napkelte előtt egy órával – sétára indult, akkor látta messziről Rómeót, oda is akart menni hozzá, de amikor Rómeó észrevette, akkor behúzódott a fák közé. Benvolio pedig ezután nem erőltette a találkozást, hiszen Rómeó nyilvánvalóan nem akart vele beszélni.

Ekkor Montague, Rómeó apja jegyzi meg, hogy fia már napok óta ezt csinálja, éjszaka nem alszik, nappal meg bezárkózik a szobájába és senkinek nem hajlandó elmondani, hogy mi a baja.

Benvolio pedig megígéri, hogy kivallatja Rómeót és megtudja, hogy mi bántja a barátját.

Erre éppen kínálkozik is a lehetőség, mert Rómeó közeledik, miközben Montague és Montegue-né elhagyják a teret.

Benvolio és Rómeó párbeszédéből az derül ki, hogy Rómeónak szerelmi bánata van, mégpedig azért, mert a lány, akibe halálosan szerelmes nem foglakozik vele, nem akarja viszontszeretni, sőt szüzességet fogadott és kolostorba akar vonulni.

Rómeó tehát ezért olyan mélabús, ezért nem akar senkivel beszélni, a viszonzatlan szerelmet hatalmas tragédiaként éli meg.

Benvolio pedig – miután nagy nehezen kiszedi Rómeóból, hogy egyáltalán mi a baja – próbálja vigasztalni barátját. Azt a tanácsot adja, amit általában ilyenkor szoktak adni: ha Rómeóval nem foglalkozik a lány, akkor Rómeó próbálja meg elfelejteni és keressen magának másik lányt,  hiszen Veronában még rengeteg a szép hölgy.

Rómeó pedig úgy reagál, ahogy a szerelmes ifjak szoktak: ő nem tudja elfelejteni a lányt, és úgysem találna senkit, aki akár csak a nyomába érne.

A tragédia alapkonfliktusa tehát a két család, a Capuletek és Montague-k ősi viszálya. Nagyon fontos, hogy a történet során egyáltalán nem derül ki, hogy miért is ellenségeskedik a két család. Valószínűleg ezt már ők maguk sem tudják, olyan régre nyúlik vissza a konfliktus.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szophoklész – Antigoné – Olvasónapló

Szophoklész Antigoné című tragédiájának részletes olvasónaplója

Figyelem! Szophoklész nem tagolta az Antigonét, azaz nincsenek felvonások, jelenetek, vagy színek. Az, hogy én 12 oldalra szedtem szét teljesen önkényes, azért csináltam, mert talán így könnyebb emészteni és nem kell annyit görgetni. Tehát még egyszer: a tragédia egy szuszra megy, csak itt van oldalakra bontva!

Az Antigoné olvasónaplójához kapcsolódó ajánlott bejegyzés:

A tragédia Thébában, a királyi palota előtt kezdődik nem sokkal a Thébát sikertelenül ostromló argoszi hadak elvonulása után. Itt találkozik a két testvér Antigoné és Iszméné.

Antigoné szomorúan kérdezi testvérét, hogy hallotta-e, milyen parancsot hirdetett ki a király, Kreón. Iszméné nem tud semmiről, mire Antigoné elmondja neki, hogy Kreón megtiltotta, hogy eltemessék az ostrom során meghalt testvérüket, Polüneikészt.

A királyi parancs oka és indoka, hogy Polüneikész az argoszi hadak vezetője volt, míg testvére, Eteoklész a thébai védelmet irányította. Vagyis két testvér állt szemben egymással, ráadásul egymás kezétől is haltak meg a csata során.

Kreón szerint Eteoklész megérdemli a temetést, hiszen a hazáját védte, míg Polüneikészt azzal bünteti halálában, hogy nem engedi eltemettetni, hiszen a hazájára támadt.

Az érthetőség és a biztonság kedvéért, hogy képben legyetek: Antigoné, Iszméné, Polüneikész és Eteoklész testvérek voltak, Oidipusz thébai király gyermekei. Oidipusz halála után a két fiú, Polüneikész és Eteoklész megegyezett abban, hogy évente felváltva fognak uralkodni Thébában. Polüneikész kezdett, majd egy év után átadta a hatalmat Eteoklésznak.

Eteoklész azonban az újabb egy év leteltével nem adta vissza Polüneikésznek a trónt, aki emiatt Argoszba ment, sereget toborzott és megostromolta Thébát. Az ostrom során a két fivér szembe került egymással és egymás kezétől haltak meg. Ez a tragédia indító konfliktusa.

Antigoné és Iszméné között vita alakul ki. Antigoné a királyi tiltás ellenére el akarja temetni Polüneikészt, ehhez kéri Iszméné segítségét.

Iszméné először szelíden próbálja lebeszélni erről nővérét, rámutat, hogy a király szava törvény, aki megszegi azt, annak büntetése a nyilvános megkövezés.

Antigoné szerint viszont nem lehet tilos az, hogy valaki eltemesse a saját testvérét. Iszméné egyre kétségbeesetten és erőszakosabban próbálja lebeszélni Antigonét a szerinte őrült tervről. Szerinte többszörösen is lehetetlen a temetés, egyrészt mert a király, Kreón azt parancsolta, másrészt pedig, mert ők ketten Antigonéval csak nők:

„A férfiakkal nem tudunk megküzdeni,
Erősebbek s ha már felettünk ők az urak,
Szót kell fogadni, bármiként is fáj e szó.”

Iszménének tulajdonképpen igaza van, csakhogy ő az emberi – királyi – törvényeknek engedelmeskedik, míg Antigoné a saját szíve után megy.

Antigoné végül belátja, hogy nem tudja rávenni Iszménét arra, hogy segítsen neki, sőt Antigoné meg is sértődik a testvérére:

„Hát nem hívlak többé magammal, sőt ha még
Jössz is magad, segítsége nem kell nekem.
Te légy okos, ha tetszik; én őt el fogom
Temetni ha ezt teszem meghalni szép.

Vagyis Antigoné annak ellenére dönt Polüneikész eltemetése mellett, hogy pontosan tisztában van a lehetséges következménnyel.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Fazekas Mihály – Lúdas Matyi – Olvasónapló

Fazekas Mihály Lúdas Matyi című művének olvasónaplója levonásonként

Első levonás

Valamikor régen egy faluban élt egy öregasszony, akinek volt egy Matyi nevű fia.

A műből nem derül ki sem a cselekmény ideje, sem Matyi falujának neve, csak annyit tudunk meg, hogy „Hajdann”, azaz valamikor régen és, hogy a „Nyíren” vagy az „Erdőháton”

Matyi legjellemzőbb tulajdonsága ekkoriban a lustaság, nyáron csak a legyeket csapkodja egész nap, télen pedig a tűzhely mellett ücsörög. Anyja hiába veszekedik vele, Matyi nem foglalkozik vele, mint ahogy nem is csinál semmit.

Matyiról az is kiderül, hogy mérhetetlen lustaságában gyakorlatilag az anyja udvarát sem hagyta el soha életében, azt sem tudja, mi van azon kívül.

Egy nap aztán, amikor Matyi már a lustulást is unja, kisétál a falu végén lévő dombig, ahol az ő korabeli legények szoktak összegyűlni. Nagy változás ez Matyi életében, aki addig még a házból is alig mozdult ki.

A többi ifjú legény előbb kötekedik vele, de hamarosan befogadják maguk közé. Matyi új barátaitól tud meg olyan alap dolgokat, minthogy az övékén kívül van például másik falu, város, sőt, vármegye is.

Többek között az is kiderül, hogy a szomszédos vármegye Döbrög nevű falujában fogják egy hét múlva tartani a híres Döbrögi Vásárt.

Matyin hirtelen szokatlan élénkség vesz erőt, elhatározza, hogy eladja anyja húsz libáját a Döbrögi Vásáron, így szerezve egy kis pénzt.

Természetesen anyja erről hallani sem akar, nem bízik benne, hogy az addig semmit nem csináló Matyi majd most hirtelen vásározni fog. Matyi azonban addig-addig hízeleg, amíg anyja csak elengedi a 20 libával a vásárba.

Matyi tehát megkapta az engedélyt és a 20 libát, tarisznyát akaszt a vállára, botot és ostort vesz a kezébe és hajtja a libákat a Döbrögi Vásárra.

Döbrögről megtudjuk, hogy az a nagyságos Döbrögi úr örökös birtoka, aki azt tartotta magáról, hogy a saját birtokán még a király sem parancsol neki, akarata a törvény és tetszése az igazság.

A Döbrögi Vásáron minden terméknek ő szokta megállapítani az értékét, és ha az árus többet mer érte kérni, akkor azon túl, hogy elkobozzák az áruját, még derekasan meg is verik.

Döbrögi úr tehát nem túl kellemes ember, mint ahogy Matyi pedig nem egy olyan legény, aki elismerne bármilyen hatalmat, vagy földesurat maga felett, várható hogy konfliktus lesz közöttük.

Így is történik, mert ahogy Matyi beér a vásárba, Döbrögi meglátja a 20 szép libát. Meg is kérdezi, hogy mi az áruk.

Matyi erre hetykén odaveti, hogy három máriás párja a libáknak.

Döbrögi nagyságos úr persze rögtön kiborul, egyrészt mert Matyi nem kapta le azonnal a süvegét, amikor az úr hozzászólt, másrészt pedig azért, mert amikor megkérdezi Matyit, hogy adja-e fél áron a libákat, Matyi csak annyit mond, hogy egy kurta forintnál kevesebbért semmiképp.

A máriás garas értéke 17 krajcár volt, a kurta forinté pedig 50 krajcár. Vagyis Matyi tulajdonképpen semmit sem hajlandó engedni az árból, hiszen, ha egy pár ludat elad három máriásért, vagyis háromszor tizenhét krajcárért, akkor az 51 krajcár, míg a kurta forint meg alapból 50 krajcárt ér. Abba most ne menjünk bele, hogy mennyit ért egy krajcár…

Matyi tehát komoly ellenséget szerez Döbrögi személyében, aki az embereivel azonnal lefogatja a legény, a libáit elkobozza, őt pedig a Döbrögi-kastélyba hurcolják, ahol ötven botütést mérnek rá. Mindezt Döbrögi egy karosszékben ücsörögve, nevetve nézi végig.

Matyi szótlanul tűri a verést, sőt, amikor elengedik, még meg is köszöni, de elhangzik a híres mondat is: „Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!”

Matyi feleselésének meg is lesz az eredménye, még egyszer jól megverik, majd kidobják a kastélyból.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Giovanni Boccaccio – Dekameron – Hetedik nap – Olvasónapló

A Dekameron hetedik napjának olvasónaplója novellánként

Hetedik nap

Másnap, amikor a társaság felkel, elvonulnak az Asszonyok Völgyébe és fürdéssel, tánccal, szórakozással töltik a napot.

Délután háromkor pedig összegyűlnek és elkezdik mesélni a történeteket.

Ne feledjük, a hetedik napon Dioneo a király és olyan „asszonyokról legyen szó, kik akár szerelemből, akár azért, hogy a csávából kimenekedjenek, megcsalták férjöket, akár rájött az, akár nem.”

Hetedik nap első novella

Mesélő A novella
Emilia főbb szereplői helyszíne
Gianni Lotteringhi, a gazdag de butácska gyapjúkereskedő
Tessa, a felesége
Federigo, a szerető
egy Camerata melletti
nyaraló

„Élt valaha Firenzében a San Brancazio utcában egy gyapjúkereskedő, bizonyos Gianni Lotteringhi nevezetű, ki mesterségében fölöttébb ügyes ember volt, ámbátor egyéb dolgokban némiképpen korlátolt”, azaz némiképp együgyű volt.

Gianninak volt egy felesége is, egy „Tessa nevezetű, szemrevaló, kackiás, okos és huncut egy asszony.”

Tessa asszony szerelmes volt Federigo di Neri Pegalottiba, egy jóképű fiatalemberbe, aki viszontszerette őt. Találkáikat Gianni Camerata melletti nyaralójában bonyolították, ahová az asszony egész nyárra leköltözött. Gianni pedig néha meglátogatta feleségét és nála aludt, de egyébként ideje nagy részét Firenzében töltötte. Szerencséjükre Federigo nyaralója éppen szomszédos volt Gianniével.

Gianni érkezése azonban mindig kiszámíthatatlan volt, ezért a szerelmesek megegyeznek abban, hogy Feredigo minden nap nézzen le a nyaralója udvaráról – ami egy domboldalban volt és ezért magasabban feküdt, mint az asszony lakhelye – Gianni kerítésére, amin egy szamárfejet fog látni.

Ha a szamárfej Firenze pofája Firenze felé néz, akkor aznap éjjel az asszony egyedül lesz, Federigo menjen az ajtóhoz és kopogtasson hármat. Ha azonban a szamárfej Fiesole felé van fordítva, akkor a férj a nyaralóban tölti az éjszakát.

A rendszer tökéletesen működött, egészen addig, amíg egy este Tessa már elküldte a jelzést Federigónak, sőt, már az ízletes vacsorát is megfőzette, amikor sötétedés után egyszercsak beállított Gianni. Tessának már nem volt lehetősége elfordítani a szamárfejet, amit Federigo a sötétben egyébként sem látott volna.

Tessa ezért a vacsorára készített malachúst becsomagoltatja a szolgálólányával – aki be volt avatva a szeretők viszonyába – és kiküldeti vele, hogy rakja le egy barackfa tövébe. Azt azonban elfelejti megparancsolni a szolgának, hogy várja is meg Federigót és mondja meg neki, hogy az az éjszaka mégsem alkalmas a randevúra, ellenben a vacsora ott van a fa alatt. A szolga tehát nem várja meg az érkező szeretőt.

Federigo pedig – aki úgy tudja, hogy szerelmével vacsorázik, mert a férj nincs a nyaralóban – megérkezik a házhoz és hármat koppant az ajtón. Persze Gianni ezt rögtön meghalja, kérdezi a feleségétől, hogy ki lehet az ilyen késő éjjel.

„- Azt mondom – felelte Gianni -, hogy úgy rémlik, mintha kopogtatnának a kapunkon.

– Kopogtatnak? Jajjaj, Giannim, hát nem tudod, mi ez? Ez a kísértet, mely engem már napok óta halálra rémítget éjszakánkint; mindeddig, mikor meghallottam, nyomban fülig betaka­rództam, s nem mertem előbb kidugni a fejemet, csak akkor, mikor már kivilágosodott.”

A asszony követeli, hogy most, hogy férje is itt van, közösen babonázzák meg a kísértetet.

„- Hát hogyan kell megbabonázni?
Felelte az asszony:
– Én nagyon jól értem a megbabonázás módját, mivel tegnapelőtt, mikor Fiesoléban jártam a búcsún, egy vezeklő asszony, ki Isten a tanúm, mely szent életű, látván, mennyire félek, meg­tanított egy szent és szép ráolvasásra”

Tessa elmondja, hogy eddig csak azért nem próbálkozott a ráolvasással, mert félt egyedül, de most, hogy itt van Gianni is, mindenképpen meg kell próbálni.

Tessa és Gianni odamennek az ajtóhoz, ahol Tessa hangosan – hogy Federigo is hallja – elmondja a ráolvasás szövegét.

„- Kísértet, ki éjjel kísért szerteszéjjel, húzd be farkad s oldalogj, ahogy jöttél, takarodj; kinn a kertnek füvében, vén barackfa tövében lelsz majd zsíros kappanpecsenyét, tyúkom-búkom száz pöttyenetét, idd meg rá a bort, irhádat elhordd, és ne bánts se engemet, se Giannim, édes férjemet.”

Ebből Federigo világosan megérti, hogy a férj otthon van, de őt a barackfa tövében vacsora várja és elmegy.

A ráolvasás tehát hatásosnak mutatkozott, a szeretők nem buktak le és Gianni is megnyugodott.

A babonázásra azonban máskor is szükség van, ugyanis egy alkalommal, amikor Tessa asszony tud arról, hogy férje aznap este érkezik és a szamárfejet Fiesole felé fordította, egy arra járó paraszt unalmában botjával rácsapott a szamárfejre, mire az Firenze felé fordult. Így Federigo azt hitte, hogy aznap este Tessa egyedül lesz.

Tehát kopogott az ajtón, mire Tessa megint a kísértetre hivatkozva mond babonázást:

„- Kísértet, kísértet, menj, Isten veled, más forgatta, nem én a szamárfejet, miért is verje meg két kézzel az Isten, mivelhogy a férjem, Gianni vagyon itten.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!