Homérosz – Odüsszeia – Olvasónapló

Homérosz Odüsszeia című eposzának részletes olvasónaplója énekenként

Első ének: Az istenek gyűlése. Athéné intése Télemakhoszhoz.

Az Odüsszeia olvasónaplójához kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:

 

Az eposz – szokás szerint – segítségkéréssel, invokációval indul, Homérosz a Múzsától kér segítséget műve megírásához.

Ezután a történet in medias res, azaz a dolgok közepébe vágva kezdődik. Megtudjuk, hogy a trójai háború után már minden fontos hős hazatért, csak Odüsszeusz az, aki Ógügié szigetén rekedt Kalüpszó nimfa „fogságában”.

Azért idézőjeles a fogság, mert a szó szoros értelmében nincs bezárva Odüsszeusz, de Kalüpszó megbűvöli őt, hogy ne tudjon hazamenni.

Arra is választ kapunk, hogy miért nem térhetett még haza Odüsszeusz. Ennek oka, hogy nagyon kihúzta a gyufát Poszeidónnál, a tengeristennél azzal, hogy megvakította a fiát, a küklopsz Polüphémoszt. (Erről a kalandról később még lesz szó.)

Odüsszeusznak természetesen azért van pártfogója is az istenek között, nem más, mint Pallasz Athéné.

Poszeidón éppen az aithiopoknál vendégeskedik, ami éppen ideális ahhoz, hogy Pallasz Athéné kérésére Zeusz összehívja az istenek gyűlését.

A gyűlésen Pallasz azzal a javaslattal fordul apjához, hogy engedjék, hogy Odüsszeusz végre hazatérhessen Ithakába Kalüpszó nimfa szigetéről. Emlékezteti Zeuszt, hogy Odüsszeusz milyen sokat és sokszor áldozott az isteneknek, és már milyen sok viszontagságon ment keresztül.

Zeusz egy kicsit elmorfondírozik azon, hogy miért is van Odüsszeusz Kalüpszó nimfánál, és hogy érdemes-e magára haragítania miatta Poszidónt, végül persze arra jut, hogy mégiscsak ő a főisten, azt tehet, amit csak akar. Pallasz Athéné pedig a kedvenc lánya, Poszeidón meg éppen távol van, miért ne teljesítse hát lánya kérését.

Pallasz Athéné kérésére Zeusz Hermészt, az istenek hírnökét küldi Kalüpszóhoz, hogy megvigye neki az isteni gyűlés határozatát: haza kell engednie Odüsszeuszt.

Pallasz pedig elhatározza, hogy Ithakába megy Odüsszeusz fiához, Télemakhoszhoz, hogy egy kicsit felrázza az apjára való várakozásba már belefáradt fiút.

Pallasz meg is jelenik Ithakában, Odüsszeusz háza előtt Mentész, Taphosz fejedelmének alakjában, aki Odüsszeusz barátja volt.

Odüsszeusz házában éppen a kérők mulatoznak. A trójai háború ugyanis már tíz éve véget ért, de Odüsszeusz nem tért haza, senki sem hallott róla semmit.

Mindenki azt hiszi, hogy Odüsszeusz már régen meghalt és a korabeli társadalmi elképzelések szerint egy még viszonylag fiatal nőnek, mint amilyen Odüsszeusz felesége, Pénelopé, nem illik sokáig özvegyen maradnia.

Ezért Ithaka főbb nemesi családjaiból, illetve az Ithaka körül szigetek fejedelmi családjaiból sokan érkeztek Pénelopéhoz, hogy megkérjék a kezét. A tét nem kicsi, aki elnyeri Ithaka királyának, Odüsszeusznak a feleségét, az elnyeri az ithakai királyi trónt.

Az egyetlen azonban, aki – még valamennyire – hisz Odüsszeusz hazatérésében nem más, mint éppen Penelopé, ezért nem hajlandó választani a kérők közül.

Ez mondjuk olyan túlzottan nem zavarja a kérőket, tudják, hogy a társadalmi elvárás és nyomás az ő oldalukon áll, Pénelopénak előbb-utóbb választania kell közülük.

Pénelopé egyébként nem akárki, a trójai mondakörben szereplő két fontos hölgy, Szép Heléna és Klütaimnesztra unokatestvére. Szép Heléna az, aki miatt egyáltalán kitört a trójai háború, róla írtunk már korábban az oldalon. Klütaimnesztra pedig Agamemnónnak, a Tróját ostromló görög seregnek a fővezére, róla pedig később lesz még szó.

Addig is minden nap megjelennek Odüsszeusz házában és reggeltől estig esznek, mulatoznak, és különböző játékokkal szórakoztatják magukat. Még ez sem lenne túl nagy baj, de ennek minden költéségét Pénelopé – azaz Odüsszeusz – háztartásának kell állnia.

Vagyis a kérők Odüsszeusz birkáit, malacait, gabonáját eszik, az ő borát isszák.

Odüsszeusz fia, Télemakhosz – aki még a trójai hadjárat előtt született ugyan, de túl sok emléke nincs az apjáról – lassan kezdi elunni, hogy a kérők fokozatosan felélik azt a vagyont, amit neki kéne örökölnie.

Az elmúlt tíz évben azonban hiába vált férfivá Télemakhosz, a kérők nem veszik komolyan, nem számítják férfinak, nem tekintik az Odüsszeusz-ház urának.

Ilyen körülmények között látogatja meg Pallasz Athéné Mentész alakjában Télemakhoszt.

Télemakhosz kedvesen vezeti be a számára ismeretlen látogatót a házba – a korabeli görög világban nagy hangsúlyt fektettek a vendégszeretetre – és a zajosan mulatozó kérőktől kissé távolabb ülteti le.

A kérők persze nem zavartatják magukat, éppen Phémíosz, a lantos játszik nekik.

Mielőtt még egyáltalán Télemakhosz megkérdezné a Mentész képében megjelent istennőtől, hogy ki ő és mi járatban van, rögtön elpanaszolja neki a kérők szemtelenségét, ahogy napról napra a házba gyűlnek és pusztítják, felélik apja vagyonát, az ő örökségét.

Végül azért eszébe jut a házigazda kötelessége és megkérdezi az istennőtől, hogy ki ő, honnan és miért jött.

Pallasz pedig elmondja a fedő sztoriját: Mentésznek hívják, Ankhialosz fia, Taphosz fejedelme. Éppen átutazóban van Ithakán, Temeszába szállít vasat, hogy ott rézre cserélje.

Azért jött Odüsszeusz házába, mert út közben úgy hallotta, hogy Odüsszeusz már hazatért. Szomorúan tapasztalja, hogy ez mégsem igaz, de meggyőződése, hogy már nem sokáig marad távol, hamarosan megérkezik.

Az istennő ezután Télemakhosztól érdeklődik, hogy ő kicsoda, hiszen még ő sem mutatkozott be, de mivel nagyon hasonlít Odüsszeuszra, ezért nyílván nem lehet más, mint a fia.

Télemakhosz ezt persze nem is tagadja, mint ahogy azt sem, hogy mennyire szomorú apja távolmaradása miatt.

Az istennő azonban bátorítja Télemakhoszt, reményt ad neki, miszerint apja hamarosan hazatér. Addig is azonban feladatokkal bízza meg az ifjú Télemakhoszt: másnap hívja össze az akháj gyűlést, a kérőket küldje haza, anyjának, Pénelopénak pedig mondja meg, hogy ha valóban újra férjhez akar menni, akkor költözzön vissza az apja házában, ott majd elrendezik az esküvőjét.

Télemakhosz pedig üljön fel egy húszevezős gályára és menjen először Püloszig, ahol Nesztórtól érdeklődjön Odüsszeusz felől, majd pedig hajózzon Spártába, ahol Meneláosztól kaphat esetleg hírt az apjáról, mert Meneláosz volt az utolsó, aki hazatért Trójából.

Ha akár Nesztórtól, akár Meneláosztól azt hallja, hogy az apja él, akkor várjon még türelemmel egy évet a megérkezésére.

Ha azonban kiderül, hogy már meghalt, akkor utazzon haza, emeljen sírdombot apja emlékére.

Pallasz Athéné szerint Télemakhosz már felnőtt, ideje úgy is viselkednie, mint egy felnőttnek.

Télemakhoszt először meglepi, hogy egy számára idegen parancsokat osztogat neki, de megsejti, hogy nem akárki van Mentész alakjában, valószínűleg egy isten. Ezért beleegyezik, hogy mindent úgy tesz, ahogy az istennő mondta.

Miután Pallasz Athéné elvégezte a dolgát, gyorsan elbúcsúzik és otthagyja Télemakhoszt.

Eközben a kérők tovább mulatoznak, Phémíosz éppen az akháj hősök Trójából való hazatéréséről énekel, amikor megjelenik Pénelopé is, akit kicsalt a dal a szobájából.

Pénelopé megkéri a lantost, hogy mást énekeljen, ne a Trója alól hazatérő görög hősök történetét, mert az kellemetlenül érinti Pénelopét, aki még mindig várja haza Odüsszeuszt.

Télemakhosz azonban nem felejtette el Pallasz Athéné szavait, miszerint ő már felnőtt, hát most úgy is viselkedik: keményen rászól anyjára, hogy nem az ő dolga az, hogy a férfiak között miről énekel a lantos. Pénelopé inkább vonuljon vissza az asszonyok részébe és foglalkozzon a szövőszékkel.

Pénelopé meglepődik a fiától szokatlan hangnemen, de teljesíti fia parancsát. Télemakhosz ekkor a kérőköz fordul:

Kijelenti, hogy a kérők egyenek csendben és hallgassák a dalost, majd másnap menjenek el arra a gyűlésre, amit Télemakhosz fog összehívni. Télemakhosz előre megmondja azt is, hogy a gyűlésen azt fogja követelni, hogy a kérők végre hagyják el a házát, mielőtt felélik az összes vagyonát.

A kérők egyik hangadója, Antinoosz felel Télemakhosz szokatlan erős és pimasz szavaira: úgy találja, hogy Télemakhosz túl gőgösen beszélt a nála idősebb kérőkkel, ami illetlenség. Úgy tűnik neki, hogy maga Télemakhosz pályázik az ithakai királyi címre.

Télemakhosz pedig ezt nem is tagadja, de kijelenti, hogyha mégsem így lenne, Odüsszeusz házának mostantól akkor is ő az ura, a kérők menjenek haza!

Még mielőtt eldurvulna a helyzet, a kérők másik vezetője, Polübosz csitítja le a kedélyeket, ugyanis Télemakhosz korábbi látogatójára tereli a beszélgetést, ki volt és mit akart az ismeretlen.

Télemakhosznak azonban van annyi esze, hogy ne árulja el se a sejtését, miszerint egy isten látogatta meg, sem azt, hogy van esély még apja hazatértére.

Ezért csak annyit mond, hogy Taphosz fejedelme járt itt, aki Odüsszeusz barátja volt régen.

A kérőket ez már nem érdekli, visszamerülnek a mulatozásba, majd vacsora után hazamennek, de csak azért, hogy másnap reggel újra a házban legyenek.

Télemakhosz pedig egész éjszaka Mentész szavainak lehetséges jelentésén töpreng.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Petőfi Sándor – A helység kalapácsa – Olvasónapló

Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művének részletes olvasónaplója énekenként

Elöljáróban jegyezzük meg, hogy A helység kalapácsának műfaja komikus (vagy víg) eposz. Petőfi ennek megfelelően alkalmazza az eposzi kellékeket, természetesen torzított, komikus formában.

A művet szokás még elbeszélő költeménynek, eposzparódiának, stílus- és szerkezetparódiának is nevezni.

Első ének

A helység kalapácsa a műfajának megfelelően egy eposzi kellékkel indul, a segélykéréssel (invokáció).

A „rendes” eposzok invokációjában a szerzők általában a múzsától, vagy valamelyik mitológia istenétől kérnek segítséget művök megírásához. Mivel azonban itt egy vígeposzról van szó, a segélykérés is komikus formában történik.

Petőfi ugyanis nem műve megírásához kér segítséget, hiszen ahhoz már megvan a tehetsége, az nem jelent neki problémát. Inkább egy hőst kér – ez lesz majd Fejenagy, a kovács – akinek a történetén keresztül ki tudja bontakoztatni tehetségét.

A költő megjegyzi továbbá, hogy csak az igazán bátraknak szól a műve, a gyávák bele se kezdjenek az olvasásba.

Ezután kezdődik maga a történet, ami újabb eposzi kellékkel nyit. A cselekmény ugyanis in medias res, azaz a dolgok közepébe vágva, egy falusi templomban indul.

A hívek vasárnap esti misére gyűltek össze, annak is a végén járunk.

A pap éppen végez a szertartással, elhangzik az utolsó „ámen”, amit a falusi gyülekezet szorgalmasan megismétel, majd pillanatok alatt kiürül a templom, az ajtókat bezárják.

A nép szokásához híven átvonul a helyi kocsmába.

A templomnak tehát elméletben kihaltnak kéne lennie, azonban ez nem így van. Az egyik sarokban valaki alszik.

Ez a valaki a saját horkolására ébred fel és döbbenten veszi észre, hogy rajta kívül már senki sincs a templomban. Sőt, hamarosan azt is észreveszi, hogy az ajtót is bezárták, tehát kimenni sem tud.

Az Olvasó számára hamar kiderül, hogy emberünk nem egy bonyolult lélek. Keresi a kijutási lehetőséget, de elsőre nem találja, bár néhány lehetőséget azért számba vesz:

  • Hamar rájön, hogy kiabálni nincs értelme, mert a templom félórányira fekszik a falutól, senki sem hallaná meg.
  • Ki akar ugrani az ablakon, de túl magasnak találja. Igaz, hogy emberünk gyermekkorában simán leugrott a cseresznyefa tetejéről, de immár 40 éves, nem mer megkockáztatni egy ilyen mutatványt.

 

Hősünk azonban végül csak megtalálja a menekülés lehetőségét. Elhatározza, hogy felmegy a harangtoronyba és a harang kötelén fog leereszkedni, ami a templom oldala mellett lóg. Kockázatos vállalkozás, de van esély a sikerre, csak arra kell vigyázni, hogy közben a harang meg ne konduljon.

A bejegyzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Arany János – Toldi Estéje – Olvasónapló

Arany János Toldi estéje című művének részletes olvasónaplója énekenként

A Toldi estéje a Toldiban megismert Toldi Miklós életét viszi tovább, pontosabban fejezi be.

Ne felejtsük el, hogy valójában egy trilógiáról van szó, aminek a Toldi és a Toldi estéje az első és a harmadik, befejező része, de időrendben Arany ezt a kettőt írta egymás után. A trilógia második része, a Toldi szerelme csak jóval később, utoljára készült el.

Első ének

Az első ének elején az őszi időjárásáról kapunk egy szép leírást.

A történet egyébként Nagyfaluban, Toldi Miklós szülőfalujában és birtokában kezdődik.

Az őszi napfény Toldi Miklósra esik, aki éppen a falu temetőjében, nem messze a házától, egy kőkereszt előtt térdepel. A kereszt az édesanyja, Toldi Lőrincné sírján van, aki már több, mint negyven éve meghalt.

Ez a Toldi Miklós azonban már nem a Toldi című mű fiatal és lelkes Toldi Miklósa.

Az első rész óta soka idő eltelt Toldi Miklós bizony megöregedett. Megőszült a haja és ősz a szakálla is, ami az övéig ér.

Azt is megtudjuk, hogy Toldi immár három éve él otthon, Nagyfaluban. Három évvel azelőttig, mint ahogy egész életében, a királyt szolgálta. Akkor azonban Toldinak elege lett, szerinte a királyi udvarban túl nagy lett a fényűzés, túl sokat foglalkoznak zenével, tánccal, és túl keveset a katonai képzéssel és a haza védelmével.

Vagyis Toldi szerint a királyi udvar elkényelmesedett, erről főleg a király körül lebzselő sok olasz udvaronc tehet.

Toldi Miklós pedig nem olyan ember, hogy ha valami nem tetszik neki, azt magában tartja. Olyan sokáig zsémbelt a királlyal, olyan sokáig mondogatta, hogy ő már nem való a királyi udvarba, míg végül a király tényleg hazaküldte.

Ez volt három évvel ezelőtt, ezóta a királyi udvarban már elterjedt az a hír, hogy Toldi meg is halt.

Nemcsak Toldi felett múltak el az évek, hanem a háza felett is. Rogyadozik az egykor szép ház, nehezen járnak az ajtók, ablakok, rozsdásak a kilincsek.

A házból éppen Bence jön ki, Toldi szolgája. Ez a Bence már nem az első rész öreg Bencéje, hanem annak a fia, aki örökölte apja nevét és a szolgálatot is Toldi mellett.

Bence látja, hogy Toldi a sírok között térdel, majd feláll és int Bencének, hogy hozzon egy kapát és egy ásót.

Bence nem igazán érti, hogy miért kellenek a szerszámok, a kertben nem veteményeztek már vagy húsz éve. De azért odaviszi őket Toldinak.

Toldi Miklós pedig nem szól semmit, csak kimér a füvön egy négy lépés hosszú és két lépés széles területet, pont amekkorát sírnak szoktak ásni.

Bencének nagyon fúrja az oldalát a dolog, vajon tényleg sír lesz-e, és ha igen, akkor kinek, de hiába próbálja meg óvatosan faggatni a gazdáját, Toldi semmit sem mond, csak konokul, szomorúan, elszántan ásni kezd.

Bence nem tehet mást, fogja a kapát és segít Toldinak. Végül azonban nem bírja tovább és nyíltan rákérdez, hogy miért ásnak sírt, ha nincs halott a háznál?

Régen, amikor még csatázni jártak Toldival, akkor volt rengeteg hulla a csata után, de akkor nem ástak sírt. Most meg hulla nincs, mégis sírt ásnak.

Hiába csacsog azonban Bence Toldi nem válaszol neki, csak elszántan ás és ás.

Bence ekkor bátortalanul megkérdezi, hogy talán Miklós bátyjának, Györgynek ássák-e a sírt. Bence beszédéből pedig azt is megtudjuk, hogy mi történt Györggyel, hiszen önmagát gyorsan megcáfolva kijelenti, hogy nem lehet Györgyé a sír.

György ugyanis sok évvel korábban Nagyfalutól távol, egy medvevadászat során halt meg.

Közben Toldi elkészül az ásással, nyakig áll a sírban. Onnan szólal meg végre.

Kijelenti, hogy Bencének igaza volt, valóban sírt ástak, mégpedig a saját sírját. Toldinak nincs kedve tovább élni, semmi nem köti már az élthez, mindenki meghalt, akit szeretett.

Egész életét a haza és Lajos király védelmének szentelte, de a király megharagudott rá, amiért kimondta, amit gondolt és elküldte az udvartól.

Toldi három éve unatkozik, három éve nem harcolt, három éve rozsdásodik a kardja. Még segíthetett volna a királynak, ha fegyverrel nem is, de tanáccsal mindenképpen, de a király elűzte.

Toldi érzi, hogy már nem sok van neki hátra. Megparancsolja Bencének, hogyha meghal, akkor ebbe a sírba temesse el, és ne tegyen a sírra semmilyen jelzést.

Bence egyre szomorúbban hallgatja gazdája szavait, végül már nem bír a könnyeivel sem.

Közben beesteledik, bagoly huhog a közelben, de Toldi másra figyel, közeledő lódobogás hallatszik.

Egy lovas érkezik, de csak Bencét veszi észre, a sírban álló Toldit a sötétben először nem látja meg. Bencének kell megmutatnia.

Kiderül, hogy a lovast Pósafalvi Jánosnak hívják, és a budai királyi udvarból érkezett, mint követ.

Pósafalvi elmondja, hogy Budán éppen hadijátékokat tartanak és egy olasz vitéz minden magyart legyőzött eddig.

Ez még nem is lenne olyan nagy baj, de az olasz zsákmányolt egy pajzsot is, amin a magyar címer van. Most azzal küzd és hetvenkedik, hogy nincs olyan magyar vitéz, aki el tudná venni tőle a pajzsot.

Eddig minden magyar kudarcot vallott, és az olasz már azzal fenyegetőzik, hogy hazaviszi a magyar címeres pajzsot Olaszországba.

Ez kell csak Toldinak, rögtön felpezsdül a vére, mégse felejtették el, még szükség van rá, még őt hívják, ha nagy a baj.

Rögtön kiugrik a sírból és parancsot ad Bencének, hogy készítse fel a lovát, csináljon valami vacsorát és hozzon bort. Pósafalvit pedig meghívja, hogy éjszakázzon nála.

Toldi aznap este nagyon sok bort iszik és mulat, de inkább haragjában táncol, mint jó kedvében.

Az öreg, de még mindig hatalmas erejű Toldival sem Pósafalvi, sem Bence nem tudja felvenni a versenyt, lassan kidőlne mellőle.

A bejegyzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Homérosz – Iliász – Olvasónapló

Homérosz Iliász című eposzának olvasónaplója énekenként

Az eposz in medias res, azaz a dolgok közepébe vágva kezdődik. Az akháj (görög) sereg már Trója alatt van, de azt egyenlőre nem tudjuk meg, hogy miért akarják bevenni Tróját, erről majd a történet során később kapunk – úgy ahogy – képet.

Első ének: A dögvész. Akhilleusz haragja.

Az Iliász olvasónaplójához kapcsolódó, ajánlott bejegyzések:

A trójai háború kirobbanásának oka, Erisz aranyalmájának története

Briareusz, a százkarú története

Akhilleusz pajzsa

Hány Homérosz létezett? – A homéroszi kérdés

A trójai faló története

Létezhetett-e a trójai faló?

Az Iliász és az Odüsszeia embereszménye

Akhilleusz haragja

A Tróját ostromló akháj (görög) seregek korábban foglyul ejtették Khrűsza város papjának, Khrűszésznek a lányát, Khrűszéiszt. A lány Agamemnón, az akháj fővezér zsákmányrésze lett.

Khrűszész elmegy a Trója alatt állomásozó sereghez és váltságdíjat ígér a Khrűszéiszért. Agamemnón nem hajlnadó kiadni a lányt és elzavarja az öreg papot.

Khrűszész azonban Apollón papja és könyörög az istenhez, hogy bocsásson dögvészt az akhájokra. Apollón így is tesz és kilenc napon át dühöng a dögvész előbb az álltok, majd az emberek között.

A tizedik napon Akhilleusz (Héra sugallatára) összehívja az akháj harcosokat, hogy megvitassák, vajon mi az oka a járványnak.

A gyűlésen Kalkhász, a madárjós mondja ki, hogy a dögvészt Apollón bocsátotta a seregre, amiért Agamemnón megsértette a papját, Khrűszészt. A járvány pedig addig nem múlik el, amíg ingyen ki nem adják Khrűszéiszt az apjának és hekatombát nem visznek Khrűszába.

Hekatomba:

Eredetileg 100 marhából álló áldozat az isteneknek, később így nevezetek minden gazdagabb áldozatot.

Agamemnón eleinte ragaszkodik a lányhoz, később azt mondja, hogy hajlandó kiadni, de csak akkor, ha az akhájok kárpótolják őt a veszteségért. Akhilleusz azonban rámutat, hogy minden addig zsákmányolt kincset szétosztottak már a harcosok között, de kárpótolni fogják Agamemnónt, ha beveszik Tróját.

Agamemnónnak ez nem tetszik, ő azonnal kárpótlást akar, és azzal fenyegetőzik, hogyha nem kapja meg, akkor más zsákmányrészét – akár Akhilleuszét – fogja elvenni.

Akhilleusz ekkor rámutat, hogy Agamemnón kapzsi, hiszen az akhájok nem is feltétlenül a zsákmányért jöttek Trója alá, hanem, hogy Meneláosznak elégtételt szerezzenek.

„Szemtelen, érted jöttünk mind ide, hogy te örülhess,

hogy Meneláosznak, s neked, ebszemű, itt kicsikarjunk

harccal elégtételt […]

Vagyis itt van először utalás arra, hogy miért is vannak a görögök Trója alatt: Meneláosz feleségét, Szép Helénát akarják visszaszerezni, akit elcsábított/rabolt Parisz, a trójai királyfi.

Erről bővebben olvashatsz a trójai háború kirobbanásának oka, Erisz aranyalmája című posztban.

Agamemnónnak nem tetszik Akhilleusz tiszteletlensége, végül úgy dönt, hogy ki kiadja Khrűszéiszt az apjának és elküldi a hekatombát Khrűszába, de cserébe el fogja venni Akhilleusz rabnőjét, Brízéiszt. Nem is feltétlenül azért, mert kell neki a lány, hanem azért, hogy megmutassa Akhilleusznak, ő van akkora király, hogy ezt is megteheti.

A robbanékony és hiú Akhilleusz ezt már nem tűrheti és éppen kardot rántana, hogy nekiessen Agamemnónnak, amikor Pallasz Athéné fogja le a kezét, természetesen úgy, csak ő látja.

Az istennő megkéri Akhilleuszt, hogy ne ölje meg Agamemnónt és megígéri neki, hogy Agamemnón „dölyfe miatt háromszor ilyen nagy fényes ajándék lesz a te részed még”

Akhilleusz pedig hallgat az istennő szavára és nem ránt kardot az akháj seregek fővezérére, de figyelmezteti Agamemnónt, hogy „egykor Akhilleuszért, valamennyi akháj ivadékban vágy ébred: s te segíteni nem tudsz rajtuk”

Ekkor az öreg Nesztór próbálja békíteni, csitítani a vitatkozókat, de a helyzet már menthetetlen, Akhilleusz és Agamemnón végkép összevesztek, a gyűlés feloszlik.

Akhilleusz visszamegy a parton álló hajóihoz, Agamemnón pedig felrakatja egy hajóra Khrűszéiszt és a hekatombát. A Khrűszébe hajózó trójai küldöttség vezetője Odüsszeusz lesz.

Agamemnón nem felejtette el, hogy mivel fenyegette meg Akhilleuszt, elküldi Talthübioszt és Eurübatészt, hogy hozzák el Brízéiszt Akhilleusztól, akár erőszakkal is.

Talthübiosznak és Eurübatésznak nem nagyon tetszik a feladat, mégiscsak Akhilleuszról van szó, de engedelmeskednek, Akhilleusz pedig kiadja nekik a lányt, de megsértődik.

Amikor Akhilleusz egyedül marad, akkor anyjához, Thetiszhez imádkozik, neki mondja el, hogy Agamemnón megsértette őt azzal, hogy elvette a zsákmányrészét, vagyis Brízéiszt.

Thetisz pedig meghallgatja fia könyörgését, és megígéri neki, hogy beszél Zeusszal az ügyében, Akhilleusz addig ne vegyen részt a harcban. Zeusz ugyan a többi istennel az aithiopokhoz ment lakomára, de 12 nap múlva visszatér, Thetisz akkor beszél vele.

Közben az Odüsszeusz vezette küldöttség Khrűszába ér, ahol átadják a hekatombát és Khrűszéiszt az apjának Khrűszésznek. Odüsszeusz ezután arra kéri Khrűszészt, hogy imádkozzon Apollónhoz, szűntesse meg a dögvészt, ami az akháj sereget sújtja. Khrűszész így is tesz és Apollón hallgat rá.

12 nap után visszatérnek az istenek az Olümposzra, hamarosan megjelenik Thetisz is Zeusznál. Elmondja, hogy Agamemnón megsértette a fiát azzal, hogy elvette a zsákmányrészét, és arra kéri a főistent, hogy addig a trójaiaknak kedvezzen a harcokban, amíg az akhájok nem adnak kellő kárpótlást a fiának, Akhilleusznak.

Zeusz először nem is válaszol, de Thetisz emlékezteti rá, hogy milyen szolgálatokat tett a főistennek a múltban. Erre Zeusz hajlandó segíteni neki, bár morogva megjegyzi, hogy ezért biztosan össze fog veszni a feleségével, Hérával, aki egyébként is mindig azzal vádolja őt, hogy Tróját segíti.

Thetisz nem részletezi, hogy milyen segítséget is nyújtott Zeusznak az istenek lázadása során, bár korábban szóba kerül Briareusz, a százkarú neve. Erről bővebben olvashatsz A Briareusz, a százkarú története című posztban.

Thetisz tehát kikönyörögte Zeusz segítségét, gyorsan távozik is, de Héra előtt nem maradhat titokban a látogatása.

A főisten felesége meg is kérdezi Zeuszt, hogy kivel beszélgetett, sőt felelősségre is vonja, amiért mindig külön utakon jár és még ő, a feleség se tudja soha, hogy mire készül.

Zeusznak aznapra már elege van az istennőkből, közli a feleségével, hogy mindent megoszt vele, amiről úgy gondolja, hogy tudnia kell, de most már hagyja békén, mert komolyan dühös lesz.

A főisten esetleges haragja nem tréfa, Héra is megretten tőle, végül a vitatkozókat Héphaisztosz próbálja csitítani. Arra inti anyját, hogy ne mérgesítse fel Zeuszt, emlékezzen arra, hogy mit tett a főisten vele, Héphaisztosszal.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Petőfi Sándor – János vitéz – Olvasónapló

Petőfi Sándor János vitéz című művének részletes olvasónaplója

1.

A mű főhősével, Kukoricza Jancsival, rögtön az 1. énekben megismerkedünk.

Kukoricza Jancsi ugyanis juhász, aki a nyári melegben a falu végén őrzi a nyájat. Jancsinak nincs túl sok dolga, a juhoknak is melegük van, Jancsi leginkább a fűben heverészik.

Szerencsére túlságosan azért nem kell unatkoznia, mert egy közeli patakban egy szőke lánya mossa a ruhákat.

A lányt Iluskának hívják, és Jancsi szerelme.

Kukoricza Jancsi mindent megtesz, hogy kicsalja Iluskát a patakból egy csókra.

Iluska eleinte ellenkezik, mondván, hogy sok a mosnivaló, és ha nem végez időre, akkor a mostoha anyja haragudni fog rá. Egyébként is rosszul bánik vele.

Jancsi azonban addig hízeleg Iluskának, amíg az csak ki nem megy hozzá a partra.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!