Tamási Áron – Ábel a rengetegben – Olvasónapló – 2. fejezet

Tamási Áron Ábel a rengetegeben című regénye második fejezetének részletes olvasónaplója

2. fejezet

Beköszöntött tehát a november és ezzel együtt nem csak az időjárás fordult szomorúra, de Ábel kedve is elment mindentől. Nehezen találja a helyét, nehezen megy neki a munka, még tréfálkozni sincs kedve a fahordókkal, pedig az eddig szokása volt.

„El is gondoltam ott magamban, ahogy nehéz csutak módjára ültem, hogy mégis gyenge portéka az ember, hogy ennyire hatalma alatt áll az időjárásnak. Tavasszal felkunkorodik és kinyílik, mint a virág; nyáron dalolva borul termésbe, s nem győzi szaporítani a pénzérő dol­gokat, úgyszintén saját magát is; aztán ilyenkor, ősz farka felé, egyszerre kifogy az olaj belőle, mint a mo­torokból, s csak áll a kerekeivel és a sípjával s egész szerkezetével, mint valami haszontalanság.”

Egész nap esik az eső, minden nyirkos, nedves, ilyenkor az emberek sem nagyon jönnek fát venni.

Ezért aztán Ábel elhatározza, hogy sétál egyet az erdőben, hátha attól jobb kedve lesz. Először megnézni a nagy bükkfa odvát, hogy az oda rejtett puskáknak nem ártott-e az eső.

Mindent rendben talál, és most már sokadjára gondolkozik el azon, hogy valahogy meg kéne tanulnia kezelni is a puskát. Eddig nem merte egyik katonaviselt fahordót sem megkérni, hogy tanítsa meg lőni, mert tudta, hogy elméletileg nem szabadna nála puska legyen.

Most azonban elhatározza, hogy mindenképpen szerez valakit, aki megtanítja őt lőni.

Az erdei séta során Bolha talál egy agancsot, ami félig kiáll a földből. Ábel kiássa és kiderül, hogy hatalmas, gyönyörű agancsról van szó:

„Gaz­dag fejlődésű agancs volt, a szarvasok királyáé lehetett bizonyosan. Hét ágazat volt rajra, s azokon újabb szarvacskák.”

Mivel sötétedni kezd, ezért Ábel az aganccsal együtt visszamegy a kunyhójába, jól megrakja a tüzet és előszedi a könyveit, amiket Dávid Pali bácsitól szerzett. Az öreg végül hozott neki egy kalendáriumot is, azt kezdi el nézegetni.

Ábel jól szórakozik azon, hogy a kalendárium tele van olyan jóslatokkal és tanácsokkal, amik teljesen egyértelműek: az időjárással kapcsolatban januárra nagy hideget, augusztusra pedig nagy meleget jósol, azt tanácsolja, hogy fürödjön az ember rendszeresen, a gyerekeket oltassák be, a szobában pedig ne legyen se túl hideg, se túl meleg.

Ábel meg is jegyzi magában: „Tudta hát a jós, hogy mit csinál, mert a tyúknak szarvat, s az ökörnek kotlási haj­landóságot én sem jósolnék.”

Ami viszont ennél jobban érdekli Ábelt az a kalendáriumban lévő érdekes, rövidebb történetek, ezeket szívesen olvasgatja:

„Hanem a tömérdek jó tanács, úgyszólván, semmi volt a hátrább levő gazdag olvasmányokhoz képest, melyek között találtam krónikás verset Fráter György barátról s az erdélyi nagy vallási szabadságról; eszmélkedést Szent Zitáról, aki a szakácsnéknak volt a patrónája; s egy másik elmélkedést Szent Ferencről, aki viszony azok­nak az állatoknak volt a patrónusa, akiket megsütöttek és megfőztek a szakácsnék. Olvastam továbbá egy em­berről, akinek nem volt árnyéka s az özvegyekről, akik­nek több is volt; aztán Miklós muszka cárról is olvas­tam, s nemkülönben arról, hogy a föld kerekségén annyi giliszta él, hogy húszezer is jutna egy embernek, ha igaz­ságosan elosztanák.”

Ábel a nagy olvasásban észre sem veszi, hogy mennyire lehűlt a kis házban a levegő. Amikor végre feleszmél, akkor meg rájön arra, hogy hiába rakja meg a tüzet, a meleg elszökik a ház szigetelés nélküli tetején és az ablakok mellett.

 A fiú kétségbe esetten gondol arra, hogy még csak ősz van, mi lesz vele, ha beköszönt a híresen kemény és hideg hargitai tél. Annyira belemerül a képzelgésbe, hogy már érezni is kezdi a nagy hideget.

Minden létező ruhát magára vesz, amit csak talál, jól megrakja a tüzet és megpróbál elaludni, hátha akkor nem fázik annyira.

 A második fejezet olvasónaplójának még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Tamási Áron – Ábel a rengetegben – Olvasónapló – 1. fejezet

Tamási Áron Ábel a rengetegben című regénye első fejezetének részletes olvasónaplója

1. fejezet

1920-ban Erdélyben járunk, Felcsík járásban, Csíkcsicsó faluban.

Egy kis történelmi előzmény: Erdély az Első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések keretében megkötött Trianoni szerződés értelmében Romániához került. Vagyis, bár Erdély nagyrészt magyarlakta terület volt, a történet idején mégis (már) Romániához tartozik, elméletben a hivatalos nyelv a román (persze mindenki ízes magyarsággal beszél) és a hivatalos fizetőeszköz a román lei (vagy lej).

A történetet a 15 éves Szakállas Ábel meséli el egyes szám első személyben, aki a szüleivel él nagy szegénységben egy kis házban, Csíkcsicsó faluban.

Ábel apja közbirtokossági erdőpásztor, ezért csak hetente, tíznaponta jár haza, általában akkor, ha elfogyott az élelme.

A történet 1920. szeptember 30-án indul. Ábel anyja elment pityókát (krumplit) ásni, míg Ábel azt a feladatot kapta, hogy morzsoljon törökbúzát (kukoricát). Ábel pedig a szoba közepén neki is kezd a munkának, vállán a macskával, mellette pedig a Hegyes nevű kutyával.

Hamarosan a házhoz közeledő lépések zaját hallja: hazaérkezett az apja, Gergely. Ábel természetesen megörül az apjának, de akkoriban nem volt szokás az érzelmeket kimutatni, ezért bár napok óta nem látták egymást, úgy tesznek, mintha csak pár perce váltak volna el.

Meg kell jegyezni, hogy a regény nagy erőssége a rengeteg humoros párbeszéd, amit egy olvasónaplóban nem lehet átadni…

Hamarosan kiderül, hogy Ábel apja nem jött üres kézzel, egy kövér nyulat is hozott. Ez azonban csak úgy derül ki, hogy Gergely kiküldi Ábelt, hogy hozzon vizet neki.

Ábel pedig a ház előtt szinte átesik az összekötözött lábú nyúlon. Hamar rájön, hogy apja csak azért küldte el vízért, hogy megtalálja a nyulat.

Ábelt azonban nem kell félteni, ha tréfáról van szó, elrejti a nyulat, majd a vízzel visszamegy a házba. Gergelyt persze meglepi, hogy Ábel semmit sem szól a nyúlról, még az is megfordul a fejében, hogy mialatt ők bent voltak a házban, valaki ellopta a nyulat, ezért nem szól róla Ábel.

Ábel apja hamar a nyúlra tereli a beszélgetést, mondván, hogy milyen jó lenne, ha Ábel fogna egy nyulat… Ábel pedig közli, hogy az nem lesz nehéz, majd kimegy és behozza az apja által hozott nyulat, mintha ő fogta volna.

Így tehát tisztázódik a dolog, bár apa és fia nem beszélnek róla, de mindketten tudják, hogy Gergely hozott a családnak egy nyulat, Ábel pedig úgy tett, mintha ő fogta volna.

Hamar kést éleznek, tüzet gyújtanak, majd Gergely megnyúzza a nyulat, közben van egy rejtélyes mondata is Ábelnek, ami azonban meg fogja határozni a fiú életének következő hónapjait:

„Aztán figyelmeztetett, hogy jól nézzem meg a nyúzás mesterségét, mert mostantól fogva nagy hasznát fogom venni.”

Ábel nem érti a célzást, de nincs is sok ideje foglalkozni vele, mert közben megérkezik az anyja is. Közösen megsütik a nyulat és megvacsoráznak.

A fejezet olvasónaplójának még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Goethe – Faust – Olvasónapló

Johann Wolfgang Goethe Faust című drámájának részletes olvasónaplója jelenetenként

Mint azt mindenki tudja, Goethe gyakorlatilag egész életében dolgozott – kisebb-nagyobb megszakításokkal – a Fauston. A drámát végül két részre osztotta, az első részt nem szánta feltétlenül színpadra, ezért az nincs felvonásokat, csak jelenetekre tagolva.

A második rész viszont egyértelműen színpadi előadásra lett szánva, ezért felvonásokra és jelenetekre van osztva.

Iskola tananyag általában a Faust első része, a Margit-tragédia szokott lenni, de az olvasonaplopo.eu szereti végigvinni a dolgokat, ezért mindkét rész olvasónaplóját megtaláljátok lejjebb – két külön bejegyzésben.

Goethe – Faust – I. rész – Olvasónapló – A Margit-tragédia

Goethe – Faust – II. rész – Olvasónapló

Az olvasónaplóhoz kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:

Létezett-e Faust? – Történelmi háttér




Goethe – Faust – II. rész – Olvasónapló

Johann Wolfgang Goethe – Faust – II. rész – Részletes olvasónapló jelenetenként

Goethe a Faust második részét eleve színpadra szánta – ellentétben az elsővel. Ennek megfelelően a rész felvonásokra és jelenetekre tagolódik.

Első felvonás, első jelenet – Kies tájék.

Főbb szereplők Időpont Helyszín
Áriel
Faust
? Mező, kies tájék

Az olvasónaplóhoz ajánlott bejegyzés:

Létezett-e Faust? – Történelmi háttér

Faust és Mefisztó tovább folytatják utazásukat. Ne feledjük, a szerződésük úgy szól, hogy Mefisztó minél többet megmutat Faustnak a világból, az érzéki és egyéb örömökből és gyönyörökből.

A Margit-tragédia azonban megviselte Faustot, most egy virágos mezőn alszik nyugtalanul.

Áriel, az angyal mond monológot az alvó Faust felett, arra kéri a szellemeket, hogy adjanak új erőt Faustnak, hogy folytatni tudja küldetését, a világ megismerését:

„Kik könnyedén e fej körül lebegtek,

bizonyuljatok nemes szellemeknek!

Csitítsátok a tusakvó szivet,

az önvád sajgó tűznyilát kivonva,

oszlatva az átélt rémségeket […]”

Felkel a nap, és ezzel együtt Faust is felébred. Monológjából kiderül, hogy Áriel sikerrel járt.

Faust újra erősnek és tettre késznek érzi magát, új kalandokra, új dolgok megismerésére vágyik.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints  a folyatáshoz!




Homérosz – Odüsszeia – Olvasónapló

Homérosz Odüsszeia című eposzának részletes olvasónaplója énekenként

Első ének: Az istenek gyűlése. Athéné intése Télemakhoszhoz.

Az Odüsszeia olvasónaplójához kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:

 

Az eposz – szokás szerint – segítségkéréssel, invokációval indul, Homérosz a Múzsától kér segítséget műve megírásához.

Ezután a történet in medias res, azaz a dolgok közepébe vágva kezdődik. Megtudjuk, hogy a trójai háború után már minden fontos hős hazatért, csak Odüsszeusz az, aki Ógügié szigetén rekedt Kalüpszó nimfa „fogságában”.

Azért idézőjeles a fogság, mert a szó szoros értelmében nincs bezárva Odüsszeusz, de Kalüpszó megbűvöli őt, hogy ne tudjon hazamenni.

Arra is választ kapunk, hogy miért nem térhetett még haza Odüsszeusz. Ennek oka, hogy nagyon kihúzta a gyufát Poszeidónnál, a tengeristennél azzal, hogy megvakította a fiát, a küklopsz Polüphémoszt. (Erről a kalandról később még lesz szó.)

Odüsszeusznak természetesen azért van pártfogója is az istenek között, nem más, mint Pallasz Athéné.

Poszeidón éppen az aithiopoknál vendégeskedik, ami éppen ideális ahhoz, hogy Pallasz Athéné kérésére Zeusz összehívja az istenek gyűlését.

A gyűlésen Pallasz azzal a javaslattal fordul apjához, hogy engedjék, hogy Odüsszeusz végre hazatérhessen Ithakába Kalüpszó nimfa szigetéről. Emlékezteti Zeuszt, hogy Odüsszeusz milyen sokat és sokszor áldozott az isteneknek, és már milyen sok viszontagságon ment keresztül.

Zeusz egy kicsit elmorfondírozik azon, hogy miért is van Odüsszeusz Kalüpszó nimfánál, és hogy érdemes-e magára haragítania miatta Poszidónt, végül persze arra jut, hogy mégiscsak ő a főisten, azt tehet, amit csak akar. Pallasz Athéné pedig a kedvenc lánya, Poszeidón meg éppen távol van, miért ne teljesítse hát lánya kérését.

Pallasz Athéné kérésére Zeusz Hermészt, az istenek hírnökét küldi Kalüpszóhoz, hogy megvigye neki az isteni gyűlés határozatát: haza kell engednie Odüsszeuszt.

Pallasz pedig elhatározza, hogy Ithakába megy Odüsszeusz fiához, Télemakhoszhoz, hogy egy kicsit felrázza az apjára való várakozásba már belefáradt fiút.

Pallasz meg is jelenik Ithakában, Odüsszeusz háza előtt Mentész, Taphosz fejedelmének alakjában, aki Odüsszeusz barátja volt.

Odüsszeusz házában éppen a kérők mulatoznak. A trójai háború ugyanis már tíz éve véget ért, de Odüsszeusz nem tért haza, senki sem hallott róla semmit.

Mindenki azt hiszi, hogy Odüsszeusz már régen meghalt és a korabeli társadalmi elképzelések szerint egy még viszonylag fiatal nőnek, mint amilyen Odüsszeusz felesége, Pénelopé, nem illik sokáig özvegyen maradnia.

Ezért Ithaka főbb nemesi családjaiból, illetve az Ithaka körül szigetek fejedelmi családjaiból sokan érkeztek Pénelopéhoz, hogy megkérjék a kezét. A tét nem kicsi, aki elnyeri Ithaka királyának, Odüsszeusznak a feleségét, az elnyeri az ithakai királyi trónt.

Az egyetlen azonban, aki – még valamennyire – hisz Odüsszeusz hazatérésében nem más, mint éppen Penelopé, ezért nem hajlandó választani a kérők közül.

Ez mondjuk olyan túlzottan nem zavarja a kérőket, tudják, hogy a társadalmi elvárás és nyomás az ő oldalukon áll, Pénelopénak előbb-utóbb választania kell közülük.

Pénelopé egyébként nem akárki, a trójai mondakörben szereplő két fontos hölgy, Szép Heléna és Klütaimnesztra unokatestvére. Szép Heléna az, aki miatt egyáltalán kitört a trójai háború, róla írtunk már korábban az oldalon. Klütaimnesztra pedig Agamemnónnak, a Tróját ostromló görög seregnek a fővezére, róla pedig később lesz még szó.

Addig is minden nap megjelennek Odüsszeusz házában és reggeltől estig esznek, mulatoznak, és különböző játékokkal szórakoztatják magukat. Még ez sem lenne túl nagy baj, de ennek minden költéségét Pénelopé – azaz Odüsszeusz – háztartásának kell állnia.

Vagyis a kérők Odüsszeusz birkáit, malacait, gabonáját eszik, az ő borát isszák.

Odüsszeusz fia, Télemakhosz – aki még a trójai hadjárat előtt született ugyan, de túl sok emléke nincs az apjáról – lassan kezdi elunni, hogy a kérők fokozatosan felélik azt a vagyont, amit neki kéne örökölnie.

Az elmúlt tíz évben azonban hiába vált férfivá Télemakhosz, a kérők nem veszik komolyan, nem számítják férfinak, nem tekintik az Odüsszeusz-ház urának.

Ilyen körülmények között látogatja meg Pallasz Athéné Mentész alakjában Télemakhoszt.

Télemakhosz kedvesen vezeti be a számára ismeretlen látogatót a házba – a korabeli görög világban nagy hangsúlyt fektettek a vendégszeretetre – és a zajosan mulatozó kérőktől kissé távolabb ülteti le.

A kérők persze nem zavartatják magukat, éppen Phémíosz, a lantos játszik nekik.

Mielőtt még egyáltalán Télemakhosz megkérdezné a Mentész képében megjelent istennőtől, hogy ki ő és mi járatban van, rögtön elpanaszolja neki a kérők szemtelenségét, ahogy napról napra a házba gyűlnek és pusztítják, felélik apja vagyonát, az ő örökségét.

Végül azért eszébe jut a házigazda kötelessége és megkérdezi az istennőtől, hogy ki ő, honnan és miért jött.

Pallasz pedig elmondja a fedő sztoriját: Mentésznek hívják, Ankhialosz fia, Taphosz fejedelme. Éppen átutazóban van Ithakán, Temeszába szállít vasat, hogy ott rézre cserélje.

Azért jött Odüsszeusz házába, mert út közben úgy hallotta, hogy Odüsszeusz már hazatért. Szomorúan tapasztalja, hogy ez mégsem igaz, de meggyőződése, hogy már nem sokáig marad távol, hamarosan megérkezik.

Az istennő ezután Télemakhosztól érdeklődik, hogy ő kicsoda, hiszen még ő sem mutatkozott be, de mivel nagyon hasonlít Odüsszeuszra, ezért nyílván nem lehet más, mint a fia.

Télemakhosz ezt persze nem is tagadja, mint ahogy azt sem, hogy mennyire szomorú apja távolmaradása miatt.

Az istennő azonban bátorítja Télemakhoszt, reményt ad neki, miszerint apja hamarosan hazatér. Addig is azonban feladatokkal bízza meg az ifjú Télemakhoszt: másnap hívja össze az akháj gyűlést, a kérőket küldje haza, anyjának, Pénelopénak pedig mondja meg, hogy ha valóban újra férjhez akar menni, akkor költözzön vissza az apja házában, ott majd elrendezik az esküvőjét.

Télemakhosz pedig üljön fel egy húszevezős gályára és menjen először Püloszig, ahol Nesztórtól érdeklődjön Odüsszeusz felől, majd pedig hajózzon Spártába, ahol Meneláosztól kaphat esetleg hírt az apjáról, mert Meneláosz volt az utolsó, aki hazatért Trójából.

Ha akár Nesztórtól, akár Meneláosztól azt hallja, hogy az apja él, akkor várjon még türelemmel egy évet a megérkezésére.

Ha azonban kiderül, hogy már meghalt, akkor utazzon haza, emeljen sírdombot apja emlékére.

Pallasz Athéné szerint Télemakhosz már felnőtt, ideje úgy is viselkednie, mint egy felnőttnek.

Télemakhoszt először meglepi, hogy egy számára idegen parancsokat osztogat neki, de megsejti, hogy nem akárki van Mentész alakjában, valószínűleg egy isten. Ezért beleegyezik, hogy mindent úgy tesz, ahogy az istennő mondta.

Miután Pallasz Athéné elvégezte a dolgát, gyorsan elbúcsúzik és otthagyja Télemakhoszt.

Eközben a kérők tovább mulatoznak, Phémíosz éppen az akháj hősök Trójából való hazatéréséről énekel, amikor megjelenik Pénelopé is, akit kicsalt a dal a szobájából.

Pénelopé megkéri a lantost, hogy mást énekeljen, ne a Trója alól hazatérő görög hősök történetét, mert az kellemetlenül érinti Pénelopét, aki még mindig várja haza Odüsszeuszt.

Télemakhosz azonban nem felejtette el Pallasz Athéné szavait, miszerint ő már felnőtt, hát most úgy is viselkedik: keményen rászól anyjára, hogy nem az ő dolga az, hogy a férfiak között miről énekel a lantos. Pénelopé inkább vonuljon vissza az asszonyok részébe és foglalkozzon a szövőszékkel.

Pénelopé meglepődik a fiától szokatlan hangnemen, de teljesíti fia parancsát. Télemakhosz ekkor a kérőköz fordul:

Kijelenti, hogy a kérők egyenek csendben és hallgassák a dalost, majd másnap menjenek el arra a gyűlésre, amit Télemakhosz fog összehívni. Télemakhosz előre megmondja azt is, hogy a gyűlésen azt fogja követelni, hogy a kérők végre hagyják el a házát, mielőtt felélik az összes vagyonát.

A kérők egyik hangadója, Antinoosz felel Télemakhosz szokatlan erős és pimasz szavaira: úgy találja, hogy Télemakhosz túl gőgösen beszélt a nála idősebb kérőkkel, ami illetlenség. Úgy tűnik neki, hogy maga Télemakhosz pályázik az ithakai királyi címre.

Télemakhosz pedig ezt nem is tagadja, de kijelenti, hogyha mégsem így lenne, Odüsszeusz házának mostantól akkor is ő az ura, a kérők menjenek haza!

Még mielőtt eldurvulna a helyzet, a kérők másik vezetője, Polübosz csitítja le a kedélyeket, ugyanis Télemakhosz korábbi látogatójára tereli a beszélgetést, ki volt és mit akart az ismeretlen.

Télemakhosznak azonban van annyi esze, hogy ne árulja el se a sejtését, miszerint egy isten látogatta meg, sem azt, hogy van esély még apja hazatértére.

Ezért csak annyit mond, hogy Taphosz fejedelme járt itt, aki Odüsszeusz barátja volt régen.

A kérőket ez már nem érdekli, visszamerülnek a mulatozásba, majd vacsora után hazamennek, de csak azért, hogy másnap reggel újra a házban legyenek.

Télemakhosz pedig egész éjszaka Mentész szavainak lehetséges jelentésén töpreng.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!