Puskin Anyegin című verses regényének részletes olvasónaplója fejezetenként
Első fejezet
Rögtön az olvasónapló elején érdemes tisztázni a történet egyik furcsaságát: A történet főszereplője Anyegin, az orosz nemes ifjú, de magát a történetet nem ő és nem is Puskin meséli el, hanem van egy elbeszélő, egy narrátor, aki mesél.
Ebből ered az Anyegin olvasásának egyik nehézsége, mert az elbeszélő (narrátor) gyakran elkalandozik, a saját emlékeit idézi fel, és amikor „észbe kap”, akkor folytatja Anyegin történetét.
Nem tudjuk, hogy pontosan ki ez a narrátor, de szerepeltetésével Puskin egy plusz réteget ad a történethez. (És jócskán megnehezíti a középiskolások dolgát…)
A műből nem derül ki pontosan, hogy mikor játszódik, de a részletekből, utalásokból ki lehet találni, hogy Puskin saját koráról, a 19. század első feléről van szó.
A főszereplő tehát Jevgenyij Anyegin, az orosz nemes ifjú, aki korának tipikus arisztokrata alakja:
A „Néva partján született”, azaz Szentpéterváron, gazdag családból származik, de apja bőkezűen szórja a vagyont, minden évben három bált ad, és szép lassan tönkre is megy ebbe.
Anyegin viszonylag korrekt, a kornak megfelelő nevelést kap, de azért nem erőlteti meg magát. Nevelője nem bánik vele szigorúan, így aztán Anyegin nem is jeleskedik különösebben a tanulásban.
Hamarosan azonban nevelőjét elcsapják a háztól, bár azt nem tudjuk meg, hogy miért. Anyegin ezzel „szabaddá vált”, azt csinál, amit akar.
És mit csinál egy fiatal, szinte még gyerek orosz nemes, ha bármit megtehet? Társaságba, bálokba jár és a legutóbbi divat szerint öltözik.
A szentpétervári felső körökben hamar megkedvelik Anyegint, műveltnek, okosnak tartják, akivel bármiről el lehet beszélgetni.
Fontos megjegyezni, hogy Anyegin egyáltalán nem kiemelkedően művelt. Mindenhez éppen csak annyira ért, mindenből éppen csak annyit tud, hogy hozzá tudjon szólni bármilyen témához, és a szintén hasonlóan félművelt orosz arisztokráciának ez éppen elég ahhoz, hogy Anyegint okosnak (és jó partinak) tartsák:
- Jól beszél franciául, ami mondjuk nem csoda, hiszen a korszakban Oroszországban az arisztokraták nyelve a francia volt. Oroszul valamire való nemes ember nem hogy nem beszélt, de nem is tudott! Az orosz a nép nyelve, a parasztok nyelve volt.
- Valamennyire tud latinul is, idézget Homérosztól és Vergiliustól, de azért hibázik is benne.
- Ismeri a történelmet annyira, hogy meg tudjon szólalni a témában, ha kell.
- Érdekesség, hogy egyáltalán nem ért a versekhez és a zenéhez, botfüle van.
- Érdekli a közgazdaságtan, de ez is csak felületesen, gyakran ő sem tudja, hogy mit beszél, amikor a korszak neves közgazdászait idézgeti.
Összességében tehát Anyegin egy tipikus 19. századi orosz nemes: vagyonos, de vagyonával nem tud mit kezdeni, pontosabban semmi értelmeset nem tud vele kezdeni. Ideje nagy részét öltözködéssel és átöltözködéssel, társasági élettel, pletykálkodással, teljesen felületes és felesleges elfoglaltságokkal tölti. Nincs életcélja, honnan is lenne, hiszen nem lát jó példát, családja generációkra visszamenően azt csinálta, amit most ő: semmit.
Se neki, se úgy általában az orosz arisztokráciának nem jut eszébe, hogy valami értelmeset is tehetnének, mindenki csak úgy él bele a világba, bálokba jár, eltölti az idejét és az életét.
Ez természetesen csak az orosz nemesekre vonatkozik, hiszen ahhoz, hogy az arisztokraták megtehessék azt, hogy semmit sem tesznek, ahhoz az egyszerű orosz kisember, a parasztok és jobbágyok – mai szemmel nézve – elképesztő kizsákmányolása kellett. Ezek az emberek nagyrészt olyan nyomorban éltek, amit ma már el se nagyon tudunk képzelni.
Anyegin pedig hamarosan rátalál az orosz nemes férfi legfőbb életcéljára: a nőre! Nemcsak rátalál, de arra is rájön, hogy elképesztően sikeres a nők körében: hamar kiismeri őket, „Tudománya a szenvedély lett”.
Bárkit megszédít, elcsábít, bárkit megkaphat, a fiatal fruskától a férjezett, érett nőkig. Anyegin pedig ezt természetesen élvezi, habár az is kiderül, hogy nem maga a szerelem érzése érdekli, hanem a hódítás. Vagyis nem az érzelmek vezérlik, nem az igazit keresi.
Leírást kapunk az alig 18 éves Anyegin egy napjáról is: későn kel, és amikor megtudja, hogy három meghívást is kapott aznap estére (bálokra és névnapra), akkor úgy dönt, hogy mindhárom eseményre be fog nézni.
Előtte azonban még díszesen kiöltözik, és korzózik egyet, hogy mutogassa magát az utcán, utána bőséges ebéd, majd pihenés, este pedig eleget tesz a meghívásoknak.
Először vacsorázni megy egy barátjával, az étteremben minden földi jót felszolgálnak, amit csak el lehet képzelni. Természetesen minden külföldi, leginkább francia. Egy orosz nemes nem is ehet mást, legyen az bármilyen drága is.
Majd színházba megy, ahol balettot néz, de persze nem maga a darab érdekli, hanem a nézőtéren ülő hölgyeket vizsgálgatja.
És itt szembesülünk először Anyegin fő problémájával: végtelenül unja már ezt a világot, unja a balettot, unja a nőket, un mindent…
Hamar ott is hagyja a balettot és hazamegy, hogy átöltözzön, ezt napjában többször is megteszi, a narrátor epésen jegyzi meg, hogy akár 3 óra is elmegy a napjából öltözködéssel.
Megismerjük „a nagymagányú kis szobát” is, ahol él, és ami minden létező luxussal be van rendezve, amit csak el lehet képzelni.
És elindul végre a bálba, az orosz arisztokrácia szinte naponta megtartott fő eseményére. Leírást kapunk a bálról is: tömeg, szép ruhák, szép hölgyek, deli férfiak, tánc, flört, titkos kapcsolatok születnek, férjek csalják feleségüket és fordítva.
Anyegin hajnalig marad, de nem élvezi igazán a bált, ezt is unja már. A város már ébredezik, a munkások dolgozni indulnak, amikor végre hazamegy.
És Anyeginnek kb. minden napja ugyanígy néz ki: későn kelés, többszöri öltözködés, majd mulatás hajnalig.
Főhősünk pedig egyszercsak azt veszi észre magán, hogy kiégett… Unja a futó kalandokat, unja a nőket, unja a barátait, a bőséges vacsorákat, a mértéktelen ivást, a rendszeres másnaposságot, mindent és mindenkit, semmiben nem leli örömét, semmi sem szórakoztatja. (Nem kis teljesítmény ez 18 évesen…)
Tökéletes érdektelenség lesz úrrá rajta, angolul spleen, oroszul handra.
Anyegin változtatni próbál: bezárkózik szobájába, egyedüllétre vágyik, de a lelkében érzett ürességet semmivel sem tudja kitölteni.
Először írni akar, de nem megy neki, aztán olvasni kezd, de a könyveket is érdektelennek találja.
Itt egy kis kitérő következik a történetben, a narrátor ugyanis elmeséli, hogy személyesen is találkozott Anyeginnel, éppen ebben a depressziós, melankolikus korszakában ismerkedtek össze és lettek jó barátok, mert a narrátornak is hasonló volt a hangulata.
Sok időt töltöttek együtt, sőt már arra készültek, hogy külföldre utaznak, amikor egy váratlan esemény hosszú évekre elsodorta őket egy mástól.
Váratlanul ugyanis meghalt Anyegin apja. Ez még olyan nagyon nagy probléma nem lett volna Anyegin számára, de kiderült, hogy az apja gyakorlatilag minden vagyonát felélte vagy elzálogosította.
Megjelentek a hitelezők, akik Anyegin teljesen örökségét követelték. Hősünk pedig úgy ítélte meg, hogy több gonddal járna, ha nekiállna pereskedni, meg egyébként sem érdekelte őt ez az egész, a teljes örökségét átengedi a hitelezőknek.
Bárki más ezután kétségbe esett volna, de Anyegin egy orosz nemes nemtörődömségével vette tudomásul azt, hogy teljesen elszegényedett.
Az életnek pedig van humorérzéke, mert hamarosan kapja a hírt, hogy nagybátyja, akinek szintén ő az örököse, haldoklik, és magához kéreti.
Anyegin elindul a nagybácsihoz, bár előre unja, hogy ott majd szeretetet, meg sajnálatot kell színlelni az örökségért.
És megint „szerencséje” van, mire a többnapi lovaglásra lévő birtokra ér, nagybátyja már meghalt.
Anyegin elképesztő vagyont örököl: falvak, erdők, patakok, gyárak, szeszfőzde, jobbágyok, szolgák hada.
És az ifjú orosz nemes egy pillanatra kibillen mélabújából: elhatározza, hogy helyt fog állni vidéki földesúrként, felnő a feladathoz és példásan fogja igazgatni uradalmát.
Ez a lelkesedés pont két napig tart. A harmadik napon már nem érdekli a vidéki élet, a negyediken pedig már unja ezt is, mint minden mást.
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
